Megijesztettél

    Forrás: Unsplash

    Nem tudtam elhinni, hogy ez történik. Egymás után cikáztak a rosszabbnál rosszabb gondolatok a fejemben. A kérés, hogy menjek amikor baj van, automatikusan beindított egy stressz faktort.

    Rohantam az autóhoz, olyan gyorsan vezettem, ahogy csak tehettem. Leparkoltam, liftbe szálltam. A torkomban dobogott a szívem, kapkodva vettem a levegőt. A szagok, a fehér falak és a néma folyosók üvöltve adtak tudomást arról, hogy itt semmi sincs rendben. Rossz érzésem támadt, a gyomrom görcsbe rándult. Majd megálltam az ajtó előtt, kinyitottam.  Soha eddig nem látott és érzékelhető látvány fogadott. Az az ember nézett rám értetlenül kérdőn, erejét elhagyva, színtelen arccal, aki mindig a tettrekészség, az életvidámság és energikusság mintaképe volt számomra. Megviselt és aggódó arca fényéveknyire repítette önmagától.

    Hogy történhetett ez meg vele?

    Eszembe jutottak a nyári beszélgetéseink a kenesei Magas parton, miközben felhúzott lábakkal szürcsöltük a kávénkat, hogy soha ne adjuk fel, mindig szelektáljunk az életünk során, hogy „ááááá, lépj túl rajta”, ááááááá ne foglalkozz vele, áááááá túl sok itt a hülye. Lenyomódott a torkon az a sok-sok évnyi áááááááá, legyintsünk rá, de nem neveztük nevén a gyereket…..lenyomódott az a sok igazságtalanság, ami minket vagy a gyerekeinket érte és mi teljes mellszélességgel odaálltunk. Mert odaálltunk. Védtük őket, magunkat, a családot, a helyzetet.

    Lenyomódott

    az a sok-sok megaláztatás és értetlenség, amire nem volt ráhatásunk. Lenyomódott a társadalom mocska, lenyomódott az, amit nem akarunk, hogy lemenjen. De nyeltünk egyet és még azt az utolsót is hozzátettük……aztán egyszer már annyi összegyűlt, hogy már nem lehetett túllépni rajta.

    Mindenki higgye el, hogy egyáltalán nem éri meg. Egyet megfogadtam magamnak…..ha tetszik, ha nem, meg fogom mondani minden körülmény között……és latolgatni fogjuk együtt a helyzetet addig, amíg  tényleg lesz megoldás rá. És abbahagyom az ááááááá-kat, abbahagyom, hogy a másikra hagyom majdcsak megoldja, miközben látom, hogy nem fog menni neki.

    És akkor jönnek a mondatok, hogy akkor kellett volna, mi lett volna ha…….ami már totálisan felesleges. Mert a lényeg az

    itt és most-ban van.

    Tudsz-e emberként ott lenni a másik mellett. Kérdések, vádaskodás helyett odafordulva, megértéssel. Időt és energiát nem kímélve jelen lenni, támogatva kísérni.

    Soha nem sírtam még barátságért. Most először történt meg velem. Az érzés, hogy elveszíthetek egy olyan embert, aki a pozitív “erőt” képviseli számomra, soha többé nem szeretném ilyen érthetetlen mederben látni és érezni….mert megijesztettél!!!!! Megértetted? 🙂


    TOP10 írásainkat itt nézheted meg!

    Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

    Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.


    Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:

    Máramarosi Gréta: Én és az influenza

    Balassa Rozi: Életképek

    Somhegyi Dóri: A döntés a miénk…