Forrás: Unsplash

Miből áll az NBS? Kémregényből? Kapcsolatokból? Egyszerű tanulságokból? Mi a fenéből tapad meg, kísért ez a három betű??? Kísérteties, hogy minden egyes újabb információ, információközlő vagy csak egy elkapott mondat már ki tudja váltani belőlünk ezt az érzést. Freud visszavezetné szexuális frusztrációra, más kiemelkedő pszichológusunk a gyermekkorunkra, de igazából senki sem tudná elmondani, hogy

miért jutunk el ideáig.

Sokszor csalódunk? Lehet! Sokszor átvágnak? Igen! De miért van, hogy a gyermeki bizalom minden csírája eltűnik belőlünk? És miért vágnak át? Miért van a sok félrevezetés? Mit veszítünk el a gyermekkorunkhoz képest? Hogyan fordulhat elő, hogy mindent a negatív irányból közelítünk meg? Lehet, hogy az első negatív löket az, amikor kiderül, hogy nincs fogtündér? Lehet, hogy a mesék világa mégsem arra tanít, hogy mindig a jó nyer? Mit szúrunk el?

Miért lett ilyen bizalmatlan mindenki? Miért fordulunk ki abból az álmodozó, ábrándozó gyerekből, aki meg akarja váltani a világot? Egyáltalán mikor veszítjük el azt az ártatlanságot, amitől ábrándozó énünk megvalósíthatja önmagát? Az én-kép fontosságát mindenki hangsúlyozza! Milyen én lesz az, amelyik az NBS-en nő fel? Aki semmi mást nem hall, csak azt, hogy taposs! Törj, lépd át! Mert csak így érvényesülhetsz!?

Hány korosztály fog még úgy felnőni, hogy aki nem törtet, az nem fogja megtalálni magát a világban? Hány ember fogja elveszíteni a hitét, aki igenis

bízni akar és tenni akar, azért amiben hisz?!

Elgondolkodtató, hogy hogyan működhet ez a világ így! Állandó összeesküvés elmélettel, a másik állandó figyelésével, ellenőrzésével? Önálló gondolat nélkül, mert az gyanús? Töménytelen fröcsögéssel, ítélkezéssel, vádaskodással és árulással.

És ahogy írok, egyre jobban értem mi is az NBS lényege.

Lassan bekúszó paranoia.

Egyre több személyiség, aki beteg. Teljesen mindegy, hogy milyen hangzatos új kórkép alapján soroljuk be ezeket az embereket egy betegségtípusba, a lényeg, hogy mi tettük ilyenné a környezetünket. Mi hagytuk, hogy bekússzon ez az érzés a sejtjeinkbe, és már-már normálisnak tartjuk ezt! Küzdünk, hogy uraljuk a saját életünket és nem megéljük! Nem élvezzük, hanem szenvedjük! Az agymosás tüneteit mutatjuk. Félünk, szorongunk. És ha egy percre jól érezzük magunkat, ott az érzés, ez is mindjárt elmúlik.

Kapaszkodunk ezekbe a pillanatokba, és egyedül vagyunk. Tömegben, de egyedül. Nem is értjük, hogy lehetne bízni, hinni, feltétel nélkül szeretni. Mert ha érvényesülni akarsz Ne Bízz Senkiben!

TOP10 írásainkat itt nézheted meg!

Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.

Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:

Balassa Rozi: Felelősségvállalás nélküli élet

Somhegyi Dóri: Nincs értelme

Balassa Rozi: A hárítás művészete

Forrás: Unsplash

Sosem gondoltam volna amikor ezt a nagy sikerű filmet néztem, hogy ez lehetséges vagy hogy ez velem is megtörténhet! Bakker, ha akkor ezt látom… talán jobban érdekelt volna az informatika! De nem…… nekem a sportnál kellett kikötnöm! A hitem, hogy az emberi kapcsolatok csak személyesen az igaziak… hát nem…..nem ingott meg bennem!

A hálózat. Ez a nagyszerű termék hihetetlen dolgokra képes.

Összeköt, pótol, feladatot ad, ellenőriz. És most én is a csapdájában ülök! Küzdök, mint disznó a jégen és ez komoly! Olvasom nap mint nap a posztokat erről! Hallgatom a szülők panaszait, a gyerekek elszigetelt gondjait… és gondolkodom, hogy mi lehet a megoldás? De ekkor berobban a felismerés, hogy ez a rendszer engem is felzabál….szépen lassan, de biztosan!

Hajnalban kelek, hogy megnyithassam a kötelező felületet (száz helyen adminisztrálok), hiszen csak akkor működik megfelelő tempóban. Majd futok egyet a környéken és még mindig csak reggel 7 óra, de ezzel úgy gondolom, hogy kieresztem azt a gőzt, ami tudom, hogy a továbbiakban vár majd rám. Majd nyitom, töltöm, értesítek, magyarázom, ellenőrzöm, visszajelzek, megírom…

És az élvezet, PPT-t készítek, nyitom, töltöm, írom, új dia, feltöltöm, várok…

Kérdések, hiszen az a nyelvezet, ami köztem és a gyerekek között már kódolva van, a szülőknek semmit sem mond! Újabb magyarázat, írom, töltöm… Pánik! Nem, nem nálam…. a szülőnél, mert nem megy, nem oda, nem akkor, nem úgy! Én nyugtatom és ekkor végigfut rajtam, mikor lettem ekkora spíler? Áááá…csak egy dolgot  tudok, hogy ez egy átmeneti állapot!

Izgalom és még mindig csak reggel 9 óra! Jönnek a leckék! Ugye milyen abszurd? És megérkezik a lecke fejjel lefelé, nem baj, én sem tudnám másképp?! Majd 8-as betűméretben, nem baj van szemüveg! Majd üres oldal. Na ez már kifog rajtam! De amikor 11 órakor végzek a javítással, jógikat megszégyenítő pózban, szemüvegben, plusz nagyítóval és végre eszem, elönt az érzés, hogy mindent megtettem! Senkit nem hagytam cserben! Mindenki kapott matricát, mindig újat, ne unják meg!

Majd megérkeznek saját itthon küzdő gyermekeim, akik jelzik, hogy ez az egész egy f.s, szar, hirtelen rám ömlik a teljes szinonima szótár! Végre ebéd!!! Igen, ez hiányzott a családomnak, mert kitisztul a kép, de jó, nekem olyanom is van!!!!

Egy szabad órám van: mosok, főzök, takarítok… Kikapcsolódok!!!

Délután 3 órakor, már ver a víz! Mindjárt óra lesz! Igen, én fogom tartani! Igen, készültem rá nem keveset! Akkor mi lehet a gond? Az, hogy a gépemen se kamera, se mikrofon? Ááá ez nem lehet akadály, hiszen már számítógépguru lettem! A megoldás a telefonom, mert ő okos!!! Azt mondták!!! És menni fog, már folyik rólam a víz…

Minden óra után van síró feszült gyerekem, akit ledob a net vagy aki nem tudja bekapcsolni a mikrofont! Van több szülő, aki többször kérdez, mert akadozom vagy nem érti mi folyik itt.

Ez a modern oktatás?

Mi a fene ez a feladat, hogy lehet, hogy a gyerek érti, amikor ő nem! Súgás hátulról élménye, ráadásul rosszul! Élmény! Röpke 1-2 óra alatt mínusz 2 kiló! Minek futottam reggel? Ez is karban tart, ja ez a stressz! Ki volt az a marha, aki azt mondta, hogy ami nem öl meg az megerősít?!

Este 6 óra, vége… hiszem én!

Mert még ott van a síró gyerek megnyugtatása… az értetlen szülő felvilágosítása. Este 8 óra körül odalép hozzám egy ismerős arc, azt mondja ő a férjem! És tényleg láttam már valahol… Fényképalbum! Igen, ő van a közös képeken… Fogyott… Még szerencse, hogy önellátó, így nem súlyos az állapota! Este 9 óra és elhangzik hitvesem kérdése: “ugye nem aludni mész?” .

És látom magam, ahogy a hálózat csapdájában, mint egy pókhálóban vergődöm fennakadva, kifeszítve, szemüvegben, jógapózban, és álmomban azt suttogva ctrl C, ctrl V…

TOP10 írásainkat itt nézheted meg!

Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.

Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:

Balassa Rozi: Online oktatás

Balassa Rozi: Úgy cserélnék…

Balassa Rozi: Felvételi?!

Forrás: Unsplash

Hagyjuk a hátteret! Hát ez is eljött! Nem, nem a kesergés oldaláról közelíteném meg a témát, hiszen az első sokkon túl vagyok, tanárként és anyaként is egyaránt. Szögezzük le először is: nagyon sok pozitív oldala van az online oktatásnak, hiszen a gyerekeim azóta iskolába akarnak járni! Ezt is megéltük! Sőt több információ szerint más gyerekek is így vannak vele. Hogy mi szűnt meg?

A személyes kontaktus varázsa,

még akkor is, ha utáltuk az egészet. A magyarázatok, a reflexiók és a személyiséged megmutatása.

Nekem igazi élmény, amikor egy-egy szülő közli az online térben, hogy

game over

nem bírja tovább! Nem a szenvedése miatt, hiszen én is szenvedek, hanem ahogyan teszi azt! Óriási, amikor a mikrofonból elhangzik a b+ kifejezés, amikor a gyerek magyaráz az okos felnőttnek, amikor először hova?, másodjára a mit?, harmadjára a mikorra? negyedjére, a Jézusom? ötödjére, a melyik felületen?  kérdésekkel.

Az én végső megállapításom az lett: hogy én ehhez

tök hülye vagyok!

Mi vagyok én számítógépguru? Elég volt! Azt mondják a kutatók, hogy az igazán intelligens emberek igenis káromkodnak. Hát ez az ország nagyon intelligens, csak digitális analfabéta, velem az élen. Napokat töltöttem azzal, hogy megtanuljam, hogyan kezeljek azonnal egy számítógépet, amit utálok. Tudom ez a jövő, de az utóbbi időben nem hallottam mást, mint ezeket:

-Hol a p..-be találom?

-Nem hallom, engem hallanak? (mindezt üvöltve)

-Hol van az az izé, nem is hasonlít az igazira!

-Jé, nagyon fáradtnak tűnik, én is így nézek ki?

-Ne csörömpölj a tányérokkal b…, most kell mosogatni? Nem hall a gyerek!

-Hülye gyerek nem látod, hogy a bátyád tanul?

-Feladom én már a kérdést sem értettem!

És sorolhatnám. De a legnagyobb sztori, hogy gyermekeink kiválóan tudják manipulálni az órákat, úgy, hogy mi bele sem tudunk szólni. Hogy lenémítjuk magunkat, majd hirtelen üvöltünk. Hogy rosszul állítjuk be a kamerát és mindenki látja, hogy mennyi pattanás van az állunkon. Arról nem is beszélve, hogy mekkora kupi van a lakásunkban! Ilyenkor hol vannak a személyiségi jogaink? Hát mi vagyunk mi, Amerika?

De felvettük a versenyt, mint

kis ország küzdő harcosai,

még ha beledöglünk is! És beszarás de nyerni fogunk, de ha nem, akkor is megoldjuk b+…

TOP10 írásainkat itt nézheted meg!

Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.

Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod

Máramarosi Gréta: Lehet így is!!!!!

A lángra gyúlt lány: A magyar oktatás

Somhegyi Dóri: Magamutogató

Forrás: Unsplash

Napjainkban műnek egyszerűbb, mint természetesnek lenni. Ez a gondolat akkor fogalmazódott meg bennem, amikor 16 év körüli tinik beszélgetését hallgattam végig arról, hogy mi a fenének aggódik egyikük-másikuk, hiszen egy jó plasztikai sebész vagy kozmetikus pár perc alatt leveszi vállukról a terhet. A legelső gondolatom ez volt: „Úristen, én nem hagynám, hogy belém vagdossanak”. Nem tudom, hogy miért csak az én gondolatom volt ez, hiszen tinijeink boldogan, egyetértően csak tovább bólogattak.

Majd jött egy felismerés, hogy mi is lehet a lényeg…..az, hogy egyformák legyenek? De akkor a kérdés az, hogy ki fogja ezt fizetni? És már repkedett is a töménytelen ötletmennyiség, semmi sem állíthatta meg az ötlet cunamit, de a legrosszabb konzekvencia mégis az lett, hogy

„szerezzünk egy gazdag pasit” .

És ezen a ponton majdnem felsikoltottam!

Dehát hogyan szerezz egy pasit, amikor semmi sem oké rajtad? Vagy mégis? Hiszen, ha ehhez a gondolkodáshoz bármikor tudsz szerezni valakit, nem lehet akkora a baj, hogy kés alá feküdj!? És igen, végig hallgattam, hogy nem akármilyen külsővel rendelkező alanyaink halálra dicsérték egymás arcát, fenekét, alkatát….de……és akkor itt vesztettem el a fonalat…a beszélgetésükből egyértelműen kiderült, hogy nem is lenne szükség egyikőjüknek sem átalakításra. Mert a fényképeken látható menő celebek semmivel sem vonzóbbak, értékesebbek,

DE viszont feltűnően műek, egyformák, tehát tökéletesek???

Így mi sem egyszerűbb, irány a művé alakítás, akkor leszel menő!?

Talán az első jel az volt ebben a furcsa torzult világban, amikor nemre való tekintet nélkül egyformán kezdtünk öltözködni, mert a divat mondja meg, hogy ki vagy alapon gondolkoztunk. És a tömeggyártás címén mindenkin ugyanaz a darab volt, mert menő. És jött a következő lépés: „akkor legyünk vállalhatatlanok”! Mert ez is menő!?

Folytathatnám, hogy mennyi katasztrofális példát hallottam. Még mindig jár az agyam, hogy most akkor mi vaaaaaan? Aztán elhangzott a döntő érv: ha valaki akarsz lenni, olyannak kell lenni… tehát a Valaki….. ez volt a kulcsszó!

Én mióta az eszemet tudom, mindig én akartam lenni. Nem akartam hasonlítani, viszont  voltak példaképeim, akik vittek valami felé, de egy percig sem akartam ők lenni. Iszonyú sokat dolgoztam azon, hogy

ne legyek más, mint ami lenni akarok. És ez a munka még most sem ért véget.

Fejlődni szeretnék, tanulni, teljessé válni. Nem tökéletessé. A Barbie baba szindróma pszichológiai fogalom. Hazaérve leültem és ennek mentén kikerestem a mű fogalmát:

1. Elkészült termék; elért eredmény, amely munkából, erőfeszítésből, fáradozásból, alkotó tevékenységből származik.

Persze, van még más jelentése is, de amiről fiataljaink beszélgettek még mindig nem szerepel egyik definíció között sem. Nem is értettem hirtelen, hogy a meghatározás melyik részének felel meg ez a dolog, kivéve, ha az orvos, kozmetikus munkáját méltatjuk vele. Már vizionáltam is a jövőt: nem kell választani, egyformák leszünk. Legfeljebb magasságbeli eltérések lesznek, talán… De a belsővel mit kezdünk? És leesett…..

az agymosás a megoldás.

Majd egyformán buta lesz mindenki, hiszen okos csak az lehet, aki keveri a kártyákat. Már a beszélgetők esetében is felmerült bennem, hogy nem az ész a fontos, hanem… Mi is? És elkezdtem figyelni őket most már kritikusan. Bájos fiatal arcok, egy-két pattanással, de ha tudnák ez mennyire normális, talán nem lenne rajtuk két kiló alapozó, vagy mit tudom én még mit kenhetnek magukra! Műköröm minden mennyiségben. Műszempilla, egyikükön kis strassz-szal, ugyan a szemét nem tudta folyamatosan nyitva tartani, de lehet, hogy csak álmos! Aztán az  elhagyhatatlan tetoválás! Nem vagyok tetkó ellenes, de érdekelne, hogy egy ennyi idős gyermek esetében milyen mély gondolat szülte a tettet? És a szülő milyen elgondolásból egyezett ebbe bele? Talán törlesztett, neki is fájjon egy kicsit? De ami végképp érdekes, miért és miből fizette ki? Miért ezt, miért nem egy közös élményt? Hogyan éli meg, hogy lánya, és fia is ugyanolyan lesz? Hogy a tömegben nem találná meg őket?

A mű arc, mű test, a felvett személyiség, az uniformizált kinézet, az észszerűséget nélkülöző viselkedés…

Egyezzünk meg…. műnek lenni nehéz!

Elrejteni magadat valami mögé ugyancsak nehéz! Feldolgozni, hogy így sem egyszerű élni, boldogulni, tényleg nehéz! Küzdeni, hogy fenntartsd a látszatot piszok nehéz! És nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy belül semmi más nem vagy, mint egy,

mélyen elveszett gyerek.

Nem tudom mi a nehezebb, amikor rájössz, hogy mélyen még gyerek vagy, vagy az, amikor szembesülsz azzal, hogy műként sem könnyebb gyerekkor nélkül felnőttként viselkedni….

TOP10 írásainkat itt nézheted meg!

Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.

Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:

Balassa Rozi: Teher alatt vagy búra alatt?

Balassa Rozi: Nagyvárosi mindent szabad?

Balassa Rozi: Felelősségvállalás nélküli élet

Forrás: Internet

Ez a felismerés, akkor hagyta el a számat, amikor volt időm a látszólagos semmittevésre, és hódolhattam a tévénézés abszolút felesleges tevékenységének. Tehát ültem egy fotelban és a képernyőt bámultam bambán. Hódoltam annak a játéknak, amit oly sok felnőtt űz: “csattogtattam” a távkapcsolón a gombokat, fogalmam sincs miért. Mit is akartam nézni?

Fogalmam sem volt.

Sport éppen nem ment, lévén karácsony, helyette 120-szor lejátszott rossz és még rosszabb filmek. Aztán egy érdekes dologgal kezdtem elütni az időmet. Elgondolkodtam azon, hogy vajon milyen lelkületű ember az, aki besorolja a filmeket és főként mi az, ami szerint besorolja azokat.

Döbbenten tapasztaltam és értettem meg, hogy révén annak, hogy a kezem alatt nem egy gyermek tanul naponta, miért ilyen vulgárisak. Miért folyik a szájukból a nyomdafestéket nem tűrő szöveghalmaz vagy olyan téma, amely a koruk által értelmezhetetlen kategóriába sorolható. Ennek köszönhetően olyan fordulatokat képesek megjeleníteni, amitől egy vizuálisabb ember is szörnyülködve hallgatja őket.

Persze, most sokan mondhatják, hogy hol a szülő felelőssége, de ugye ez nem komoly? Aki nem csukott szemmel jár, láthatja, hogy mennyire sok típussal találkozunk a nevelés területén, és tudhatjuk egy megoldás van erre:

ha elromlik a tévé.

Hiszen napjainkban – tisztelet sokaknak, akik kivételt alkotnak -, a média azért népszerű, mert amíg sugároz a gyerek csendben, egy helyben van, ellenőrizhető körülmények között, így nem zavar!

Na de hogy nálam mi is vágta ki a biztosítékot? A „Szürke ötven árnyalata”, az alábiggyesztett

15-ös karikájával!

Már hallom is, ahogy mások kategóriába sorolnak, hogy prűd vagyok! Hát nem! Olvastam mind a három  részt! De ugye senki sem gondolja, hogy ez ebben a korban emészthető egy gyereknek?

Gyorsan mesecsatornára kapcsolva tippelgettem, hogy ugyan már milyen korlátozás vonatkozik egy Disney mesére, amely csodás képvilágú, de a gonoszt nem nélkülöző, kissé horrorisztikus jellegű. Hát nem talált a tippem! Egy szerény 12-es szám billeget a sarokban! Tökéletes káosz uralkodott bennem, hogy a fenébe lehet majdnem ugyanaz a korkategória ez a két „mű”!? Szürke ötven árnyalata és Disney rajzfilm….kattogott az agyamban. Persze, mondhatjuk, hogy én vagyok debil, mert a korosztályi besorolás a témák szerint működik. Hihetetlen, de ezt magamtól is tudom! A baj csak az, hogy ezt a tévé elé ülő tizenévest egyáltalán nem zavarja. Ó, igen azt is tudom, hogy a karika csak tájékoztató jellegű, de vajon aki odabiggyesztette tisztában van azzal, hogy egy-két gyereknek ez felhívás egy keringőre?

Ezek után a természettudományos csatornák világát villantottam fel a képernyőn. A helyzet ugyanaz volt, de feltűnt az AP felirat is, a virágok ültetésénél. Ekkor már tudtam, hogy a

mérgező virágok elleni harc fontosabb mindennél.

Érthető, hiszen ide szinte egyik gyerek sem kapcsol és így értelmeznie sem kell a hallottakat.

Majd beléptem a bugyuta gyermekadók világába. Sosem értettem, hogy miért is készülnek ide alkotások. Visítozó szereplők, affektáló lányok, feminim megjelenésű fiúk. Korhatár nincs! Mint ahogy a videó klippeknél sincs, amiből ömlik a káromkodás, az erőszak és a túlfűtött szexualitás.

Ekkor jöttem rá valamire! Végre megértettem! A legnagyobb ellenségünk

a rendezett, csodaszép kert.

Gyermekeinket ettől kell óvni, nem egy korbácsos bácsitól…, nem egy káromkodó, ellenfelét éppen kibelező gyilkostól… És én hülye egyetlen besorolást sem találtam el! Viszont cserébe agymosott lettem cirka 2-3 óra alatt! 

Őszinte leszek….. arra is rájöttem, hogy egy percig sem végezném azt a munkát, ahol ennyi sz.rt kell megnéznem ahol még egy hülye karikát is oda kell biggyesztenem!

Viszont arra is jutottam, ha egyszer mégis elvállalnék egy ilyen munkát, akkor biztosan felelősséggel írnék karikákat! Hiszen a felelősség a miénk, mi vagyunk azok, akik egy szorongó-agresszív társadalmi kórképet generálunk a fiataloknak (a társadalmi vadhajtásokról nem is beszélve), amit ők pont ugyanúgy nem tudnak feldolgozni és értelmezni, mint mi. De az lenne a legjobb, ha kikapcsolnánk a tévét….Javítsuk ki……

ha már egyszer mi tettük olyanná, amilyen! A döntés a miénk…

TOP10 írásainkat itt nézheted meg!

Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.

Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:

Balassa Rozi: Hahó divat?!

Balassa Rozi: Gyermekeink, akik nem értenek….

Somhegyi Dóri: Magamutogató

Somhegyi Dóri: Jogomban áll

Somhegyi Dóri: Nincs értelme

Forrás: Unsplash

Aki megjárta már a sürgősségit valaha, az tudja, hogy soha többet a közelébe sem akar menni még egyszer. Mindamellett az is igaz, hogy csak akkor megyünk oda, ha nagy a baj, persze ha van, aki elkísérjen oda, az azért csillapít valamit a negatív hangulaton. Nem is a negatívumokról beszélnék most, hanem arról az eseményről, amiről azt gondoltam, hogy csak

egy vígjátékban fordulhat elő.

Éppen a tömeg közepén ülve várakoztam, és hallgattam kéretlenül az internet alapján felállított diagnózisokat, amelyből megtudhattam, hogy nekem mi a bajom, a rendszeres kórház látogatók szerint… ekkor egy vijjogó mentő érkezett, de csodás módon a pasi a saját lábán sétált be az előtérbe, és nem kis hanggal hozta a mentősök tudomására, hogy jó, lehet, hogy infarktusa van, de a hónap legnagyobb bulijáról rángatták most ki! A mentősök rém kedvesen hívták fel a figyelmét arra az egyszerű tényre, hogy

nem kommandósként rabolták el,

hanem odahívták őket…. illetve eszméletlen volt, amikor odaértek.

A pasi érkezését követően aggódó családtagjai özönlötték el a várótermet…jöttek úgy 10-15-en, ja és még vártunk másokat is! A sürgősségi személyzetét sokkolta a kialakult helyzet. Csöndesen megjegyezték, hogy a várakozás minimum 6-8 óra, illetve, hogy ennyien nem férünk el így ebben a helyiségben. Szerintem mindenki magára vette a figyelmeztetést, kivéve azokat, akiknek szánták. Mindenki összébb húzódott, és ekkor elhangzott az első mondat:

„na látják, sok jó beteg kis helyen is elfér!”

Többen felröhögtek vagy bosszankodtak, de senki sem tágított, mindenki kíváncsi volt, hogy lesz-e ennek hatására szívinfarktus vagy sem! Mert persze ilyet még az interneten sem láttak-hallottak. Hova tűnt a rosszullét? Bár volt, aki szerint odafönn vigyáztak rá, mehet is, legalább újra lesz hely!

És ekkor beindult a gépezet! Vérvétel, vizelet… És már jött is az első dolog, amiért többen úgy gondolták megérte ma bejönni! Nem találtak vénát a pasin, pedig nem kezdőt küldtek! Delikvensünk biztatta a már-már vért izzadó nővérkét:”szúrjon nyugodtan, a múltkor is csak sokadjára sikerült!” „Pedig egy igazi férfi csak 150 kg felett férfi!” „Meglesz lassan a véna is!” Nagy nehezen sikerült csekély mintát levenni, a vizelet egyszerűbb volt, hiszen megtudhattuk, egész nap ittak a bulin már menne is, ha békén hagynák! Persze ez a pohár semmire sem lesz elég. Már a család is figyelmeztette a nővért, hogy nem kell a teljes lecsapolás, csak finoman…. Már mindenki feszülten leste az eseményeket, szerintem többeket elengedtek, de ezt nem lehetett kihagyni!

Aztán bekötésre került az infúzió, ami kb. 2 óra alatt folyik majd le… Na erre a hírre, még egy adag családrész jelent meg, hiszen senki nem fekszik le úgy, hogy nem tudja

mi van a „BÁÁÁTYÁÁÁVAL!”

És ekkor özönleni kezdtek a kórképek:

• A súlyod bátya elszaladt!
• Mostanában nagyon elkényelmesedtél. Mikor mozogtál utoljára?
• A pia bátya az se jó!
• Hát nem keveset ettünk…
• Az ideg…

És folytathatnám…. és még a sok-sok kétség kívül helytálló ötletet, amikor is az egyik rokon úgy döntött, hogy

meggyorsítják az infúzió csepegésszámát,

mert valami baromira nem oké. De ha neki lehet, akkor mindenkinek, így már az arra járó gyerekek és felnőttek is tekertek rajta egyet, mert ez óriási buli. Egy fél óra múlva, hirtelen észlelték, hogy valami újra rendellenes, mert Bátya keze nem volt mindig ilyen kövér. Ezután általános felülvizsgálatot végeztek a branülön. Majd 15 perc után megállapították, hogy sajnos ez kifogott rajtuk és szereztek egy, a feladattól rettegő nővérkét. Nővérünk enyhe sikolyt hallatva állt neki a szerelék eltávolításához. A család poénokkal szórakoztatta Bátyát közben, miszerint: „bőr alól is felszívódik”, vagy „kinyomjuk belőled, hogy ne feszítsen”, vagy „látod így már nagyon látszik az a kétszáz kiló!” Ekkor már a sürgősségi 4 óra hosszája röhögött, hiszen a politikától, az ország állapotáig mindenről hallottunk, hihetetlen humorral. Ekkor már a fél család aludt….. így nyitottszájú-horkolós szelfik készülhettek a fiatalabb generáció által, amelyek azonnal a „facsén” landoltak, annak ellenére, hogy ezért mit kapnak majd holnap!

És hirtelen beállt a csend… Megjött a gyanútlan, ápoló, aki elmondta, hogy a vér, amit nem kis küzdéssel vettek le, megalvadt mire a laborba jutott, tehát… Újabb kínlódás, éppen csak csepegő vér és újabb futás a laborig. A vizsgálóorvos is csak erre az eredményre várt, hiszen minden más negatív volt. Újabb 2 óra tömény elemzése indult meg a magyar egészségügynek, újra hihetetlen humorral fűszerezve. És ekkor megjelent a legbátrabb orvos aki tájékoztatást akart nyújtani négyszemközt. De a család az család! Tehát mondja csak mindenki előtt, nem ezért ültek itt 9 órát! Feszült csend, a váróban,

mindenki egyként szurkolt Bátyáért!

Az orvos vett egy nagy levegőt: – „Semmi baja sincs! De legközelebb jó lenne, ha a

vérében vér is lenne, nem csak alkohol.”

Harsány röhögés! Mindenkit megáldó köszöntések, és hangos távozás. És egy érzés, de jó, hogy ennyire összetartó a család…

TOP10 írásainkat itt nézheted meg!

Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.

Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:

Balassa Rozi: Osztálytalálkozó

Balassa Rozi: Hurrá, nyaralunk!

Somhegyi Dóri: Aha, múlt héten én is kinéztem….

Somhegyi Dóri: Az elrugaszkodott vágyak receptje

Somhegyi Dóri: Forgóajtó

Somhegyi Dóri: Kispesti NCIS

Forrás: Unsplash

Az elmúlt hetekben többször hangzott a fülembe vissza az a gyerekkori reklám, hogy „Tartalomhoz a forma, Amfora”. Miért? Mert megtettem azt a „nagyszerű” lépést, miszerint a narancsos-csokidarabos kuglófot nem formában, hanem egy üvegtálba kiöntve, „formátlanul” sütöttem meg. Ennek hatására kitört a forradalom itthon. Kaptam dorgálást, hogy ezt

még egyszer ne!

Feltettem a kérdést, hogy nem tök mindegy? A tészta ugyanaz, csak mondjuk az én életemet könnyíti meg 😊 (mivel az utóbbi időben nem igazán akart egybe kijönni a kuglóf a formából). Persze vettem az adást és ígéretet tettem arra, hogy soha többé nem sütöm meg a kuglófot, csakis kuglóf formában, így görbüljek meg.

Napokig foglalkoztatott a kérdés, aztán megrohantak a gondolatok. Gyermekkoromban nekem sem volt mindegy, hogy a krumplit “csónak”-alakúra, hasábra vagy kockára vágva sütötte meg anyám bő olajban. Esküszöm, nem volt ugyanaz az íze. Sőt…..tényleg nem mindegy, hogy a tészta milyen alakú. Túrós tésztát nagykockából vagy metéltből szoktuk enni. Soha nem jutna eszembe spagettiből vagy csavart tésztából, pedig a lényeg ugyanaz. Mint ahogy nem szoktunk vizespohárból pezsgőt, sört és kávét sem inni. Sőt….én levest sem tudok pohárból kanalazni.

Pedig a lényeg tényleg ugyanaz.

De vajon akkor hol van a kutya elesve?

Annyira foglalkoztatott a kérdés, hogy kisebb kutatómunkához láttam. Arra jutottam, hogy a  tartalomhoz tényleg dukál a forma és fordítva. Elgondolkodtató volt az is, hogy nem biztos, hogy a

formának önmagában van értéke, ha nincs mögötte valós tartalom.

Azaz ekkor jön elő a klasszikus kérdés: mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás?

Arra a megállapításra jutottam végül, hogy Kosztolányival értek egyet, aki azt vallotta, hogy a

tartalom és a forma elválaszthatatlan egymástól.

Ezért is értékelődik fel egy ínyenc étel a tányéron, egy kuglóf a kuglófformában, egy muffin a muffinformában, a pálinka a pálinkáspohárban, a pezsgő a pezsgőspohárban…..mert a kettő tényleg elválaszthatatlan egymástól. Mint a borsó meg a héja, ahogy Forrest Gump is egyszerűen és nagyszerűen fogalmazta ezt meg. Habár ezt a szófordulatot másra értelmezte, úgy éreztem, passzol ide. Hiszen a megrendíthetetlen összesimulás, a passzolás itt a lényeg. Csak úgy kap értelmet a kuglóf tésztája, ha a kuglófforma alakját veszi fel. A pezsgő akkor a legfinomabb, ha hosszúkás pezsgőspohárba töltjük, mert ez ünnepélyes kereteket is ad köré. A pezsgő önmagában semmit nem ér, ha nincs pezsgőspohár és fordítva. Arról nem is beszélve, hogy mit ér a sör söröskorsó nélkül…..

Nekem az az üzenete a dorgálásomnak, hogy fogadjuk el, sokszor úgy vannak jól a dolgok, ahogy vannak. A félig beragadt kuglóf is kuglóf, a félig sült muffin is muffin, mert a lényeg….

…..a tartalomhoz a forma….., a borsó meg a héja 😊

azt hiszem egy életre megtanultam 😊.

TOP10 írásainkat itt nézheted meg!

Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.

Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:

Somhegyi Dóri: Miért kell utazás közben almát rágcsálni?

Máramarosi Gréta: Merjünk változtatni

Balassa Rozi: Hol szúrtam el?

Forrás: femina.hu

Mózes – aminek jelentése, hogy egy szem fia valakinek – korunk rendhagyó példáját mutatta meg számomra a minap egy rendelőintézeti váróban ücsörögvén.

Mózes „jelenése” egyértelmű volt. Semmivel és senkivel sem volt összehasonlítható az a 7-8 éves forma, túlsúlyos fiúcska, aki a rendelő várójába belépve hangosan az alábbit kurjantotta el, azaz akkor nem feltétlen a próféta szólt belőle:

„majd én elűzöm a migránsokat”.

Majd Mózes láthatóan ettől megnyugodva, kipirulva, boldogan, tehát mint aki jól végezte dolgát – édesanyja intelmeit mellőzve – sáros csizmájával együtt felküzdötte magát a csecsemőknek kialakított pelenkázóra. Úgy éreztük, elég erős jelenés történt: megérkezett kisMózes, a törvényen kívüli.

Még mielőtt felocsúdtunk volna a sokkból, kinyitotta egyetlen szisszenéssel az energiaitalát és nekiállt kortyolgatni. Úgy tűnik megnyugodott. De csak egy pár másodpercre, mert édesanyja kérelmére, miszerint másszon le onnan, elutasító-agresszív válasz hagyta el a száját.

Ez volt az ő „tanítása”.

Édesanyja, válaszként érkező megváltó mosolygása értelmezhetetlen volt számomra. Majd Mózes, édesanyját újra megszólítva az alábbi kérést intézte hozzá hányaveti módon: „vedd le a pulcsimat”. Édesanyja mosolyogva mondta, hogy nem kell, mert mindjárt indulnak tovább. A kisfiú, mint aki nem hallotta a választ, fogta és dünnyögés kíséretében leküzdötte magáról a pulóvert.

Akkor értettem meg a kisMózes küldetését.

Óriási ENERGY feliratú pólója és a kezében lévő energiaitalának üzenete megérkezett nemcsak számomra, hanem mindenki számára aki akkor a váróban volt. Ha mindez esetleg kérdőjeleket képzett volna, akkor ezután fogta a telefonját és hangosan elkezdett zenét hallgatni. Édesanyja kérésére, miszerint vegye halkabbra, a „nem” válasz érkezett. Érdeklődéssel néztem üres tekintetét, miközben folyamatosan rázta a lábát. Vártuk az újabb hadjáratot.

Újabb kérés: „anyu, WC-re kell mennem”, mire anyu elmondta halkan, hogy nem tud most, mert mindjárt szólítják és különben is kulcsot kell kérni. A válasz persze nem maradt el: „nem érdekel, akkor is elmegyek” és a kisMózes megindult, mint a dömper, szinte felrántva a budiajtót. És csodák-csodájára, bejutott!!! Édesanyja mosolyogva, szinte büszkén nézett gyermeke után.

Csendes megkönnyebbülés, szinte áhitat ült a teremre. Nyertünk 1-2 percet.

Mózes visszaérkezvén, szemmel láthatóan megkönnyebbülvén, édesanyja azonbéli szándékát, hogy öltözzön fel rendesen, ütéssel adott erre választ.

És mint aki jól végezte dolgát, kisMózes visszagyűrte magát a pelenkázóra. Persze megállást nem feltételeztünk továbbra sem, nem is váratott minket sokáig, előkerült a chipszes zacskó. Gondolta, ez jó táplálékkiegészítő lesz az energiaital mellé. Majd megkérdezte halk szavú, birkatürelmű, beletörődő és egyben büszke édesanyjától, hogy miért vannak itt? Minden mondatára fennhangon a „mi vaaaan”? kérdést tette fel. Itt hívtak be minket soron következőként az orvoshoz. Miközben mentünk a rendelőbe, a hátam mögött nagy puffanást hallottam…..üdítő elemként kisMózes matchboxokat dobálgat a váróban….

Azon gondolkodtam, hogy ez a jelenség, azaz korunk kisMózese mit használ? Merthogy a  Jelenések részt, a kinyilatkoztatást és a tanítást biztosan gyakorolja. Az viszont tuti biztos, hogy nem a Bibliából.

Inkább saját könyve van, amiben kinyilatkoztat úgy ahogy ő akarja.

Sajnos egyenlőre ő írja a könyvet….

Csak hogy helyre tegyem jelen korunk és az időszámítsunk előtti történetet ezzel kapcsolatban: szóval Mózest az édesanyja egy kosárba tette a folyóba, hogy ne öljék meg. A folyóvíz szélén a fáraó lánya észrevette, és felnevelte sajátjaként. Mózes olyan nevelést kapott, amely vezető szerepre készítette fel, majd később az ígéret földjére vezette a zsidókat.

Kívánom, hogy jelen korunk kisMózese ha egyszer felnő, akkor majd inkább

a próféta szóljon belőle,

csak ne így, ne ebben a formában mint amit ma láttunk, mert akkor jön a zombi apokalipszis, ami már a jövőMózese lesz….és az nem lesz vicces…de előtte még szívesen bemutatnám neki Makarenkót aki a hirtelen ráhatás pedagógiáját alkalmazta ilyen gyerekek esetében :-D.

TOP10 írásainkat itt nézheted meg!

Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.

Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:

Balassa Rozi: Teher alatt vagy búra alatt?

Balassa Rozi: Felelősségvállalás nélküli élet

Balassa Rozi: Félreértelmezett szabadság

Forrás: Unsplash

Mindenki, köztük én is úgy várjuk a nyarat és ez által a pihenést, mint a Messiást! Mindenki úgy érzi, hogy ez az a lehetőség az életében, amikor végre kifújhatja magát, és elengedheti a problémáit. Nálam már az „elengedheti” kifejezés is kiveri a biztosítékot az elmémben. Miért? Egyszerű. Mert napjaink vezető tanácsa, az

„engedd el!” mondat.

Lehet, hogy körülöttem mindenki idióta, de ezt naponta hallom, és látom, hogy ettől csak feszültebbé válik mindenki. Persze próbáljuk kipihenni, nem foglalkozni vele… És a vége minden esetben ugyanaz: pörgünk, felemésztődünk, túlélünk. De nem baj, itt a nyár…

Olvastam egyszer egy pszichológus fejtegetését, amely rámutatott, hogy ezek a nagyszerű pihenések – amik megtörik a mókuskereket -, mutatnak rá, hogy

mennyire nem működnek a kapcsolatok.

A nyár erre is jó! Tehát elkezdtem figyelni! Hogy mennyi boldog, lassan sült kacsa kinézetű ember nem szól egymáshoz!?!?! Nincs kommunikáció, nincsenek érzelmek, csak rutin van. Sör, hekk, lángos, súlytöbblet, vita, hogy ki menjen a gyerekkel a vízbe…

És ekkor lepörgött, hogy hogyan juthattunk el innen a nyaralás fázisához? Mennyi idő kell, kellene ahhoz, hogy tényleg pihenjünk, helyrepofozzuk, kipihenjük magunkat? Már az is az alap-stressz, hogy összegyűjtsük azt az összeget, amiből nekifutunk a szervezésnek, hogy oda és azt kapjuk, amit szeretnénk. Nem tudom, hogy végiggondolva, ki vallja be, de mindig túlvállalunk, főleg anyagilag! Miért? Mert ez az év nagy dobása, ezután már csak a karácsony vághat agyon minket! Félreteszünk, lefoglalunk, mert végre ez tökéletes lesz! Mi a program? Fürdés, evés, hajókázás egyszer… talán ezzel be is fejezhetjük a programokat! És ami lényeges: az időjárás! Nem, ezen a héten nem lehet rossz idő, akkor mit csinálhatnánk? Miért fizettem?

Nem egyszer láttam törölközőbe bugyolálva családokat a parton, akik várták a napsütést. Inkább megfagytak, mint hogy eltérjenek a nyaralás szellemétől! Láttam őrjöngő apukát, mert az a hülye gyerek, mellesleg az övé, nem hagyja békén! Hallgattam finoman, vagy kevésbé finoman megfogalmazott mondatokat hitvesek súlyára vonatkozóan, a második lángos evése közben. Mindezt úgy, hogy egész évben egymás mellett hajtják álomra fejüket. Lehet, hogy vakok? Most kell megsérteni a társukat? És nincs B-terv! Ha szar az idő, nincs meg a regenerálódás sem. Tehát, hogyan tovább? Mi magyarok pihenni sem tudunk?

Egyszerűen csak sétálni, érezni a másikat, beszélgetni? Igen, belegázolni a jéghideg vízbe, mint régen, amikor minden működött?

Újra átélni azt, amitől csodának láttuk a másikat.

Elfelezni a lángost, mert mi sem vagyunk csúcsformában, a tetejében együtt értük el. Igen, ketten hoztuk össze, fizettük ki, és együtt kellene jól éreznünk magunkat, ha már a költségvetésünk is inog egy darabig. A spontaneitás sokat lendíthet. Csináljunk olyat, amit eddig nem. Biciklizz! Túrázz! Sétálj! És közben tedd le a terhet, és engedd el! És újra működhet. Feltöltődhetünk, és már az ordító gyerek sem zavar, hiszen csak a szüleivel szeretne átélni, megélni egy vissza nem hozható pillanatot. A pihenés nem feltétlenül a kötelező nyaralás, hanem az, hogy pihensz! És ez nem feltétlenül a sok pénz kérdése. Nem a tökéletesség, és drágaság kérdése, hanem a kiengedésé. Melyik és milyen a jó nyaralás? Amikor csak olyat csinálsz, amihez kedved van. Nincs rutin, nincs őrlődés, munka…

Csak mi és akiket szeretünk.

TOP10 írásainkat itt nézheted meg!

Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.

Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:

Balassa Rozi: Amikor először ölelt át

Balassa Rozi: Hurrá, nyaralunk!

Somhegyi Dóri: Labdaérzék nélkül nyaralni

Somhegyi Dóri: Utazási szokásaink?