Felejthetetlen

    Forrás: Indrek Kask

    A múlt héten Bakuban jártunk a Ritmikus Gimnasztika Európa Bajnokságon. Miért? Mert érintettek voltunk szülőként.

    Biztos kérdésként merül fel mindenkiben, hogy lengethettük-e a magyar zászlót? Válaszom igen. Drukkolhattunk-e állva, amíg ment a gyakorlat? Neeeeem. Feltehettük-e a lábainkat az előttünk lévő szék támlájának tetejére? Neeeeem. Lengetheted a zászlót, de nem rakhatod fel a lábad és egyébként a gyakorlat közben üljél le, hogy mások is lássanak 😊. Hogy torkunk szakadtából drukkolhattunk-e? A válaszom igen, igen, igen! Soha ekkora élményben nem volt részem. Legyen az a drukk a sajátjaink vagy más nemzet tehetséges sportolója felé.

    Életemben először hallottam az azeri himnuszt zenei kíséret nélkül a megnyitón és most tekintsünk el attól, hogy mi az államforma. Lenyűgöző volt, hogy az egész csarnok egyszerre alkotott valamit számomra. Nem tudom miről szólt, de éreztem a

    szabadság, a bajtársiasság és az összetartozás érzését.

    Libabőrös lettem…. örök élmény lesz számomra!

    Hogy mi az, amit kaptam az Európa Bajnokságtól? Befogadást. Annak felismerése, hogy más nemzetek ugyanúgy drukkoltak más ország sportolóiért, gyakorlataiért, mintha a sajátjuk lenne, felemelő. Itt már nem az a lényeg, hogy csak a saját országod sportolóinak drukkolj, hanem minden egyes sportolónak, mert nagyon nagy dolog az, ha valaki kijut ide és kiáll a szőnyegre. Ez a verseny a

    kitartás és a tényleges munka diadala, melyet minden nemzet helyezéstől függetlenül elismer.

    Az, hogy a magyar junior válogatott milyen teljesítményt ért el kétféleképpen nézhetjük. Önmagukhoz képest mindenféleképpen a maximumot teljesítették annak tudatában, hogy a háttérben volt olyan tényező, ami hátráltatta őket a szereplésükben. Ha a nagy egészet nézzük, akkor azt láttam, hogy a „nagyhatalmaknak” feltűntek a magyarok a kanyarban. És ez okozhat nem alaptalan gondolatokat….. vagy inkább érdekeket másoknak.

    Annak ténye, hogy kijutottak a magyar juniorok az EB-re, azt senki nem veheti el tőlük. A teljesítményük, a 9 hónapnyi munkájuk alapján kerültek oda. Mely mögött számtalan lemondás áll. Lemondás az iskolai létről, lemondás a közösséghez való tartozás érzéséről, lemondás a hétvégékről, a barátokról és a családról is. Lemondás a wellness hosszú hétvégékről, lemondás a pihenésről, kikapcsolódásról, lemondás a gyermeklétről. Lemondás a napfényről, merthogy egész nap teremben edzenek. Lemondás két évszakról, a síelésről, a szánkózásról, a tavasz ébredéséről, a biciklizésről, a sokáig alvásokról.

    Lemondás egy olyan nemes célért, ami nemcsak az önmegvalósításukat adja, hanem egy nemzet büszkeségét is.

    Senki nem veheti el tőlük…… hogy nemzettől függetlenül a szurkolók becsülik a munkájukat, ezt mutatja az a számtalan autogram osztás (ami számukra is meglepő volt) és fotózkodási kérés, amit napokon keresztül adtak a lányok a szurkolóknak. Külső véleményektől függetlenül mondom……

    SENKI nem veheti el tőlük a tényleges munkát és azt, ami már megtörtént!

    Felejthetetlen volt számomra az Európa Bajnokság minden pillanata, hiszen büszkeséget éreztem a lányom, a csapat és a hazám iránt!!!! Leírhatatlan az érzés…..hálás vagyok, hogy a részese lehettem!


    TOP10 írásainkat itt nézheted meg!

    Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

    Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.


    Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:

    Somhegyi Dóri: Nekem ezt…