Hol szúrtam el?

    Forrás: Pixabay

    Letargiában ültem otthon egy könyvkupac előtt. Mert én igenis hiszek abban, hogy a könyvek mindenre megoldást nyújtanak. Lázasan kerestem a megoldást. Segítségemre volt a szakirodalom, ami megjegyzem, nem volt okosabb, mint én. Ugyanazokkal a lépésekkel traktált, amiket egyébként is már kívülről fújtam.

    El tudom képzelni, hogy milyen arccal és testhelyzettel reagálhattam családom abbéli érdeklődésére, amikor feltették a kérdést, hogy „most mi van?” Mert több kérdés nem érkezett…. sőt csöndben elhagyták a háborús terepet. Jobb is így! Kudarcomat semmilyen módon nem akartam megosztani senkivel. Már az ötödik “bestselleren”  túl megállapítottam, hogy értéktelenek ezek is…… legalábbis számomra. Pedig olyan egyszerű a kérdés:

    „hol rontottam el?”

    Férjem csendben, nehogy robbanni lásson, odacsúsztatta életmentő italomat  – egyszerűbb nevén a kávémat a kezem alá -, és várta a feszültség elmúlását. Morgásom nem győzte meg, pedig a köszönöm szót morogtam, azt hiszem. Csalódottan más tevékenységbe kezdett.

    Én is éreztem, hogy sokáig nem tartható fenn ez a feszültség, de amíg nincs magyarázat, addig marad az érzés:

    Ölni tudnék! Soha sem követtem el ekkora hibát!

    Megfogalmazódott bennem, hogy nem is az én hibám, biztos valaki bekavart. De ki? És jött a klasszikus érzés; keressünk bűnöst! Mert addig sem én vagyok terítéken. Elkezdtem kérdezősködni, amivel családom ellenszenvét vívtam ki. De az lehetetlen, hogy én hibáztam!

    És ekkor jött a következő sokkoló érzés: …..de ha én voltam, hogyan kérek elnézést? Mivel indoklom, hogy kedves énem ördöggé vált? És ekkor bevillant! Kisétáltam a konyhába, megtettem, azt, amitől a hátamon is felállt a szőr… Újra megkóstoltam! És igen! Még rosszabb volt!

    Ekkor gyanútlan gyermekem, aki késői kelése miatt kimaradt a feszültséggel teli időszakból, csak ennyit mondott: „Mi akar ez lenni?” Szinte vágni lehetett a feszültséget, két rettegő szempár vetett rá lesújtó pillantást, és egyben jelezte, hogy vége van! Ekkor gondolkodtam el mélyen,

    úristen ilyen rettenetes vagyok, ha hibázom?!?!

    És ekkor gyermekem mindent feltett egy lapra és felvilágosított: -„A sótartóba van a cukor és fordítva! Különben lehet, hogy jó lett volna!”

    Hát, tessék!….. sz@r az összes szakácskönyv! Mit ér az összes, ha nincs meg benne a válasz erre! 😀


    TOP10 írásainkat itt nézheted meg!

    Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

    Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.


    Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:

    Somhegyi Dóri: Kispesti NCIS

    Balassa Rozi: Kommunikációzás?

    Somhegyi Dóri: Hol rontottam el?

     

    • Category:
    • Client: Balassa Rozi
    • When: március 2019