Mi az a szakasz?

    Forrás: Pexels

    Forrás: Pexels

    Szóval mi is a szakasz? Ezt a kérdést sokszor olvastam már dolgozatokban, majd hallottam tanulóktól, de nekem sohasem ez a definíció jutott az eszembe: „Az egyenes két pontja által határolt rész a szakasz. A szakasz véges hosszú.”  – ez a tetejébe 5 pontot is ért volna, ami szükséges lett volna ahhoz, hogy az állítólagos életemet meghatározó osztályzatomat megkapjam. Azt hagyjuk, hogy hány ilyen osztályzatom volt életem során. Ha ez ilyen egyszerű lenne, óramű pontossággal élhetnénk, az amúgy nem mindennapi életünket. De ha végiggondolom azt, hogy hányszor hangzott el életem során; „Vedd tudomásul, lezárult egy szakasz az életedben!?” Hát…..egy kezemen biztosan nem tudnám megszámolni. Először tizenévesen hallottam ezt a mondatot, amit el is hittem, majd elkezdtem kételkedni, később már küzdöttem a saját szakaszomért!

    Felmerült a kérdés: egyáltalán ki állapította meg ezeknek a szakaszoknak a beosztását, hosszát? Ki dönti el, hogy meddig reménykedhetem abban, hogy nem vagyok öreg, fáradt vagy kevés… hogy a szerepeimet még eljátszhatom-e? Miért építünk fel korlátokat, hogy abba tudjunk kapaszkodni?

    Nem érzem úgy, hogy öreg, fáradt vagy kevés lennék gyerekként viselkedni! Hálás vagyok, hogy még nem mondják a gyerekeim, hogy „Anya ciki vagy!” De ugyanakkor mégis, nap mint nap szembejön velem a felismerés, hogy kapaszkodjak a korlátba!

    Szerencsére látom, hogy nem csak én küzdök. Nem a kor az, ami meghatározza, hogy kell-e kapaszkodó. Ez csak egy kellemetlen hozadéka a tétova embereknek és a szabálykövetésnek. Szeretném azt hinni, hogy egyre többen vagyunk úgy, hogy ne mondják meg nekünk, hogy egy szakasz lezárult az életünkben, hanem azt, hogy feszegessük a határainkat, mert igenis képesek vagyunk rá.

    Persze van olyan dolog, amit hagyunk elhalványodni, elengedünk, de csak szépen lassan. Ne rohanjunk csak azért, mert kell; hogy más lépjen a helyére. Ne mi változzunk, inkább csak csiszolódjunk. De csak kicsit. Mert a nyers gyémántot lehet alakítani:  amit „agyba-főbe” csiszolnak; szépnek látjuk, de ha belegondolunk, az csak egy kiállítási tárgy. Vegyük tudomásul, hogy  egy értékes ember nem lehet kiállítási tárgy. Mindenki értékes, így mindenki valamilyen formán csillog. Aki meg nem, az vajon miért nem? 

    Évekkel ezelőtt a szakaszom végére nem lezárást terveztem, hanem egy nyilat, ami még a matematikában is a folytatás jele…