Gyermekeink, akik nem értenek....

    Forrás: Pexels

    ….minket? Vagy mi őket? Nem szokásos gyermek-szülő jelenség amit most felvázolok,  hanem generációs probléma. Az is lehet, hogy velünk idősebbekkel van a baj, és rámondjuk, hogy „minden csak nézőpont kérdése”? Gyermekem a minap azt kérdezte tőlem, hogy nekik miért nehéz a kapcsolatteremtés? Mindezt tette úgy, hogy közben nyomkodta a tabletjét és nem nézett rám. Már majdnem rázendítettem, hogy „ha letennéd azt a sz…rt”…de ekkor hirtelen  megvilágosodtam. Leültem, megfogtam a telefonomat és üzenetben válaszoltam a feltett kérdésére. Lehet, hogy hosszadalmas volt, de gyermekem őszinte és értetlen röhögése megnyugtatott. Huh! Olvasni legalább tud 😊.

    „Jó, figyelek!” ­– hangzott a válasz.

    És ekkor végig hallgatta tőlem azt a sztorit, miszerint mi azért régen tudtuk azt, ha egy jóképű fiú felszállt a buszra akkor azért csodálatunk viszonzásra talált. Elhívott, elkísért, meghívott egy fagyira stb.

    „De most nem is néznek fel a telefonjukból! Igaz én sem”- hangzott gyerekem szájából a felismerő válasz.

    Igen! Elhangzott a lényeg! Gépek nélkül ők sem értik egymást. Szinte csak itt élnek ebben a kibertérben. Nem csak mi nem értjük a világukat, hanem ők sem, mert beszippantódtak egy érzelmek nélküli digitális világba. Ezzel nem tudunk mi felnőttek mit kezdeni, de szeretném megérteni.

    Sajnos tapasztaltam, hogy arra tökéletes ez a kibertér, hogy arctalanul vádaskodjunk és eltorzult lélekkel köpködjünk, a tetejében nyilvánosan. Szakítsunk, majd szétkürtöljük, hogy boldogok vagyunk, illetve közzé tegyük azt, mit ettünk reggelire, ebédre ésatöbbi. De ha megkérdeznéd aktuális „beszélgető = chatelő” társadtól, hogy milyen színű a szemed, fogalma sem lenne.

    Első alkalommal még boldog voltam, hogy milyen sokan felköszöntöttek a névnapomon egy nyilvános felületen, majd rájöttem, hogy egy ilyen köszöntésben kb. 20 druszám szerepelt. Pont ezen a jeles napon jött egy kollégám, és egy szál virággal megtette ezt a köszöntést személyesen… na őt nem felejtem el!

    Biztos kellenek ezek a kütyük, és jó, hogy gyermekeink életét könnyebbé teszik, de mi emberek vagyunk. Viszont elveszítjük azt, amitől azzá lettünk. Egy-egy túra élményét, mert megnézem a neten. Egy-egy virág szépségét, mert azt gondozni kell és időt vesz el. A személyes felfedezés élményét, mert a fiúk és lányok sokaságában ott van valahol az a különleges, akinek a szeme kék és ragyog. A legmegdöbbentőbb az volt számomra, amikor egy szórakozóhelyen is csak leszegett fejeket láttam, mert vagy üzentek vagy kerestek valamit… 😊

    Talán, ha felemelnénk a fejünket, kitárulna a világ, emberek néznének vissza ránk. Kék lenne az ég, zöld a fű, stb… csak élőben. Meglepődnénk milyen jó tud lenni egy kis dumcsi egy érdekes emberrel, arról nem is szólva, hogy mennyi érdekes ember létezik a világban.

    És hogy senki se vádoljon azzal, hogy ez az írás csak tudatlanságból íródott, íme egy idézet a facebook-ról:

    „ Pár percre elszállt a net, beszélgettem a családommal. Kiderült nem is rossz fejek! 😊”

    • Category:
    • Client: Balassa Rozi
    • When: augusztus 2017