Forrás: Pexels
Szeptember 1-jén járunk. Nagy boldogan belépek az új iskolámba. Magamba szívom az ottani levegőt abban a reményben, hogy annak más az „illata”. Hmmm… eddig bevált, mondtam magamban. Ezzel a gondolattal lendületesen elindultam a hőn áhított informatika teremhez. Ahogy megérkezem, köszönök az osztálytársaimnak. Ránézek az órámra. Van még hátra 15 hosszú perc az első órámból, amit ráadásul németül fogok tanulni – adtam magam alá a lovat :-).
Hamar, már az óra 10. percében rá kellett jönnöm; nem ez lesz a kedvenc órám! Az óra anyaga: Hardverek. Ezzel még nem lenne baj, HA: nem írnánk belőle dolgozatot 2 hét múlva.
Reményteljesen vártam a következő informatika órára, hátha bekapcsoljuk a gépeket, és teszem azt, így is betekintést nyerünk a hardverek működésébe. Hiába vártam. Továbbra sem tehettük még rá az ujjunkat a bekapcsológombra. Szinte rá se nézhettünk, mert a táblát kellett néznünk és az erősen ízes tájszólással beszélő tanárnőnkre, hogy kisilabizáljuk a szavait.
Eltelt 2 hét. Már az egész osztály fortyog, mert nem dolgozhatuk például Photoshoppal vagy akár Excellel. Továbbra sincsen változás. Az osztály lelkesedése pedig egyfolytában csökken, szinte le lehet olvasni az arcokról, hogy „Jaj, ne, már! Megint?” vagy azt, hogy „Mennyi idő van még hátra?!”. Mindezek után bejelenti a tanárnő, hogy a jövő órán dolgozat! Értetlenkedve nézek, hogy mégis mi segített volna megérteni a tananyagot? Ha már a gyakorlat nem. Esetleg segített volna az, ha duplán figyelek? Arra jutottam hosszas gondolkodás után, hogy ez a tananyag NEM arról szól, hogy egy életre bennünk maradjon. Ehelyett arra fogunk emlékezni, hogy volt egy informatika tanárnőnk, aki nem mutatta meg, mi hogyan működik.
Nagy boldogan újságolom otthon, hogy jaj de jó, úgy írunk dolgozatot, hogy igazából semmilyen szemléltetés sem segített abban, hogy a ránézésre összefüggéstelen mondatokat megértsük! Mégis reménykedtem, hogy ezután más lesz, csak jobb jöhet!
A következő órán, jön a szokásos szöveg: „Meine Liebe Leuten, schönen guten Morgen!” (Kedves emberek, szép jó reggelt!). Már most morgolódnak az osztálytársak. Erre azt mondom magamban: „Hááát… ezek után nem lesz szép!” Elfoglaljuk a helyeinket, megkapjuk a lapokat és konstatáljuk: Tényleg megcsinálja! Írat. Velünk. Egy. Dolgozatot!!!! Azt hiszem itt volt az a pont az osztály történetében, amikor először nézett össze mindenki mindenkivel, hogy most mégis MI VAN!!??
A dolgozat után, amire annyi idő volt hagyva, hogy egy 8 fogásos menüt simán el lehetett volna készíteni, elhangzott a várva várt mondat: Na és akkor most, kapcsoljuk be a számítógépeket! Természetesen németül. Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta, mintha direkt így találta volna ki; kicsöngettek az óráról, és mi mélabúsan hagytuk el a termet.
Azóta eltelt másfél hét. A dolgozatokat kézhez kaptuk, de a számunkra kiutat és megváltást jelentő mondatot továbbra sem hallottuk …
Járt már valaki úgy a suliban, hogy gyakorlatból elméleti beszámolót kértek? Hát Marci így járt :-)!
Legutóbbi hozzászólások