Forrás: Unsplash

A dán életérzés itt kopogtat nálunk. A dánok, a világ legboldogabb népe. Azt az életérzést, amit átélnek nap mint nap, hygge-nak nevezik. Ezt a fogalmat nem lehet körülírni,

inkább érezni kell, mint a meghittséget, a lélek otthonosságát, az együttlét örömét. Ez egy életforma.

Kakaózás  gyertyafénynél, kirándulások, zongoraszó egy pohár borhoz, viharos nyári esték, esti habfürdő gyertyákkal, vagyis az énidő, amikor azt csinálom, amit szeretek, ott, ahol jól érzem magam, azokkal, akiket szeretek.

Ennek az életformának és életérzésnek fontos része az egyszerűség és az otthon, amit magad körül megteremtesz. A hygge jegyében körülnéztem a saját lakásunkban. Hát nem láttam mást, mint 20 év felhalmozódott könyvét. Hozott könyvek, örökölt könyvek, kapott könyvek, amiket félig olvastunk el, vagy el sem olvastunk és soha nem is fogunk….szóval mind felkerültek a könyvespolcra. Két évtized alatt az egyik könyvespolcot vettük a másik után. Eldöntöttem, hogy selejtezni fogok. Hogy mi alapján? Fogalmam sem volt, úgy döntöttem,

győzzön a belső hangom:

olvastam-e, élveztem-e, szeretném-e újra olvasni, kitől kaptam, mit adott a könyv, tanultam-e belőle bármit is, szeretném-e az életem végéig a polcon nézni?

Egymás után kerültek le a kezemből a földre a könyvek. Fél óra alatt 2 polcnyi került a padlóra. Megdöbbenten vettem tudomásul, hogy mennyi felesleges, ugyanakkor más számára értékes könyvet készülök kirakni az életünkből. Érdekes, de nyugalommal folytattam a számvetést. Pár óra múlva 5 üres polc nézett vissza rám. Így lehoztam az emeleten lévő válogatott könyveinket, amelyek felkerültek az üres helyekre.

Összesen tizenhat könyvnél gondoltam úgy, hogy bármikor bárhova vinném magammal őket és életem végéig szívesen nézném a könyvespolcomon. Elárulom, melyek ezek, nem rangsorolva őket:

  1. Hrabal: Díszgyász
  2. John Updike: Ugyanaz az ajtó
  3. Jane Austin: Büszkeség és balítélet
  4. Polcz Alaine: Egész lényeddel
  5. Munro: Boldog árnyak tánca
  6. Joanne Harris: Csokoládé
  7. Schienkiewicz: Quo vadis?
  8. Merle: A sziget
  9. Remarque: Szeresd felebarátodat
  10. Kodály kötet
  11. Coelho: Az alkimista
  12. Coelho: A zarándoklat
  13. Biblia
  14. Su-La-Ce: Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában
  15. Robin Sharma: A szerzetes, aki eladta a Ferrariját
  16. Erling Kagge: Csend a zaj korában

És hogy a sok száz könyv közül, miért esett ezekre a választás? Mivel belső megérzésből válogattam, ezért a válaszra csak akkor jöttem rá, amikor már végeztem pár napja a válogatással. Ezek azok a könyvek,

amelyeknek a borítóját az elolvasásuk után megsimítottam hálám és elismerésem jeléül lélekemelésük okán…


Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.


Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:

Máramarosi Gréta: Egy házasság állomásai

Füredi Dóri: Szösz

Füredi Dóri: Szövetség

http://pontblog.hu/portfolio/somhegyi-dori-negyvenig-szamolok/Valami belengte az otthonunkat. Hygge, így hívják :-).