Forrás: Pexels
Mindig szerencsésnek tartottam magam. Tizenkét évig jártam ugyanabba az iskolába, jóformán ugyanazokkal az emberekkel. Szuper osztályunk volt, kifejezetten jó osztályközösséggel. Gyakran szerveztünk közös programokat, és tíz évvel az érettségi után is elmondható, hogy tartjuk a kapcsolatot, ami manapság ritka.
Az újév első napján is találkoztam a barátnőimmel, sőt még egy véletlen folytán az egyik fiú osztálytársunk is beugrott a párjával. Rendkívül feltöltő élmény volt, nevetgéltünk, meséltünk, felidéztünk pár régi emléket, fontos kérdéseket boncolgattunk.
Beszélgetés közben jöttem rá, hogy ahogyan én sem, úgy bizony ők sem foglalkoznak azzal, hogy pontosan hány évesek is vagyunk, és a társadalmi elvárások szempontjából milyennek is kellene lennünk.
Én például két év múlva betöltöm a harmincat, de még nem tervezek gyermeket vállalni, nincsen jogosítványom, gyakran töltöm a hétvégémet pizsamában a kanapén vagy az ágyamban. Lilla barátnőm hasonlóan vélekedik erről, saját bevallása szerint éveken keresztül görcsölt azon, hogy ennyi idősen már bizonyos dolgokon túl kellene lennie. Házasság, gyerekek, stabil munka, társadalmi megbecsülés… Ilyen és ehhez hasonló fogalmak hagyták el a szánkat, amikor kimondta a leglényegesebbet:
„Mi van akkor, ha nem szülök gyereket harminc éves korom előtt? Majd szülök később, amikor úgy érzem, hogy itt az ideje. Mi van, ha nem ő lesz a gyermekeim apja? Semmi. Jól érzem magam (vele), szeretjük egymást és most csak ez számít. Semmiről sem vagyunk lemaradva.”
Annyira jó volt ezt hallani valaki mástól is. A többiek is egyetértettek. Én is ezt gondolom. Mindenki tisztában van azzal, hogy mit is szeretne az életétől. Mit szeretne elérni, hova akar eljutni. Nekem még annyi álmom van, szeretnék utazni, nyelveket és kultúrákat megismerni, továbbtanulni. Miért kellene nekem (csúnya szóval élve) pottyantanom egy gyereket, csak azért, mert elmúltam huszonöt éves és már közelebb vagyok a harmadik X-hez?
Szépen alakul az életem. Sokat dolgozom, eltartom magam. Szeretnek és viszont szeretek.
Talán kicsit kevés időm jut magamra, de mégis megvagyok. Az idén például elhatároztam, hogy az összes olyan orvosi vizsgálatot megcsináltatom, amit eddig hanyagoltam. Félreértés ne essék, nem vagyok halálos beteg, csak egyszerűen tenni akarok magamért, jobb egészséget szeretnék. Tehát mondhatjuk, hogy rendezem a soraimat, végére járok olyan dolgoknak, amik foglalkoztatnak és befolyásolhatják az életemet.
Van egy saját sorrendem, amit én állítottam fel. Nem a társadalom befolyása, vagy az elvárások alapján.
Ha ezeken túl leszek, jogosítványt fogok szerezni, mert azzal könnyebbé válik majd az életem. Aztán továbbképzem magam, mint edző. Vagy elmegyek pszichológiát tanulni, mert az mindig is érdekelt. Vagy olaszul fogok tanulni. Aztán spanyolul. Vagy ki tudja.
Szóval én tényleg azt gondolom, hogy az a legfontosabb, mi mit szeretnénk, nem pedig az, amit elvárnak tőlünk. Hol van az kőbe vésve, hogy mikor kell valakinek gyerekeket szülnie? Hogy mikor kell férjhez mennie? Hogy hány év korkülönbségnek kell lennie egy pár két tagja között? Ezek mind csak számok, illúziók, amiket mi mintának tekintünk. De mi van akkor, hogyha én egy színesebb, díszesebb, vagy egyszerűen csak egy másabb mintát képzelek el magamnak? Remélem, hogy rajtunk kívül még sokan gondolják ezt.
Nem kell erőszakkal beilleszkedni egy olyan társadalmi elvárásrendszerbe, ami nem pontosan azt tükrözi, amit mi szeretnénk.
Mindenki más, mindenki különböző. Mindenki alkothat magának saját rendszert, találhat hozzá egy párt, aki a szárnysegédje lesz, és közösen megvalósíthatják az álmaikat, kiteljesíthetik a céljaikat, és ezekben önmagukat.
Ezért (is) szeretem a barátnőimet. Mert mindannyian mások vagyunk, de bizonyos dolgokban, mégis egyetértünk. Ez pedig az, hogy sosem adjuk fel önmagunkat – és egymást – mások kedvéért. Önmagunkért dolgozunk, és bizonyos időközönként újra összekapaszkodunk, hogy megtámogassuk egymást. Ilyenek vagyunk. Külön-külön is kerek egészek és különlegesek. Ahogyan minden ember.
Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.
Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.
Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:
http://pontblog.hu/portfolio/somhegyi-marci-a-legerdekesebb-dolgozat-amit-valaha-irtam/Attitűdök, elvárások, minták. Ki mondja meg mit kell követni? Lili írása eget rengető 🙂
Legutóbbi hozzászólások