Forrás: Pixabay

Az életet már sok mindenhez hasonlították: táncparkett, misszió, álom, utazás, kötéltánc. Szerintem mindegyikben van igazság, de a napokban nekem mégis egy másik perspektíva jutott eszembe.

Történt ugyanis, hogy egyik szabad hétvégi napomon az internetes játékszobában egy virtuális pókerasztalnál múlattam az időmet. Szeretek játszani, nem vagyok egy igazi profi, de szórakozásnak és időtöltésnek számomra megfelelő. Néha még szóba is elegyedek egy-egy ellenfelemmel az asztal melletti beszélgető felületen.

Figyeltem az emberek reakcióit, igyekeztem minél többet nyerni. Annak ellenére, hogy sosem játszom semmit igazi pénzben, szeretek csendben és megfontoltan játszani, kicsit odafigyelni a belső megérzéseimre, aminek a mindennapokban is nagy hasznát veszem. Nyilván nehezebb így, hogy nem látom az ellenfelek reakcióit, de egyszerűen élvezem megfigyelni, hogy ki milyen taktikával versenyzik.

Általában nem vagyok igazán szerencsés, ezért ritkán kockáztatok igazán nagyot. Mondhatnánk úgyis, hogy biztonsági játékos vagyok. Vannak azonban, akik igazi „szerencsecsomagok”, úton-útfélen bedobják az összes meglévő virtuális dollárjukat és vakon nyernek. Én az a típus vagyok, aki még magaslap párral a kezében is képes elbukni szinte bármekkora összeget.

Amikor erre ráeszméltem, szembesültem azzal, hogy az élet is tulajdonképpen egy pókerasztal.

Lehetnek magas lapjaid, lehet kézben párod, de mégsem biztos, hogy te leszel a győztes. Nyertem már meg leosztást kettes pókerrel úgy, hogy egy darab kettes volt a kezemben, és egészen a river (az utolsó) lapig várnom kellett, hogy végül szembesüljek vele, hogy életemben először pókerem van. Volt olyan is, hogy már a flop lapokból (az első három, amit az osztó lerak) „lejött” a treff flössöm, de olyan is, hogy mivel nem mertem egy királlyal a kezemben kockáztatni, bedobtam a lapjaimat és elszalasztottam egy király-dáma fullt.

Ekkor jött a döbbenetes felismerés. Amikor az ember azt gondolja, hogy az élet rossz lapokat osztott neki, akkor sem biztos, hogy vesztesként fog kijönni a körből. Ugyanakkor viszont nem jelenti azt, hogy viszi a tétet, hogyha ász párral a kézben indít. Mert ekkor is jöhet valaki, akinek a kezében ott az ötös pár, ami mellé az osztó lerak még kettőt.

Az élet – ahogyan a póker is – döntések sorozata.

Naponta hozunk több száz, néha több ezer döntést. Eldöntjük, hogy citromos vagy barackos teát igyunk, piros vagy rózsaszín lakkot válasszunk, kérjünk-e cukrot a kávénkba. A döntéseink ezekhez hasonlóan lehetnek apróságok, ahol nem lehet igazán sokat veszíteni. Ezek az alacsony indulótétes asztalok, ahol már két dolláros alaptéttel is beszállhatunk. Vannak magasabb indulótéttel működő asztalok, ahol húsz vagy negyven dollár a beszállás. Ezek azok a döntések, amiknek már kicsivel nagyobb súlya van. Mint, hogy autóval induljunk-e a munkahelyünkre vagy inkább a tömegközlekedést válasszuk, kockáztatva, hogy a reggeli csúcsforgalom miatt elkésünk. Vagy hogy egy közeli barátunknak elmondjuk-e az őszinte véleményünket, még akkor is, hogyha ezzel esetleg megbántjuk őt.  Ezek mellett pedig vannak a magas beszállóval működő asztalok, ahol igazán sokat lehet kockáztatni, ezáltal pedig sokat lehet nyerni, vagy még többet lehet veszíteni. Megvegyünk-e egy autót, egyedül induljunk-e haza éjszaka, vegyünk-e fel jelzáloghitelt, átlépjük-e a sebességkorlátot az autópályán utazva. Ezekben az esetekben mindig van kockázat, ennek azonban változó lehet a mértéke.

Szóval nem elég, ha az élet jó lapokat oszt nekünk, fel kell tudnunk mérni a kockázatot, amivel szembekerülhetünk egy-egy szituációban.

Amikor pedig úgy látjuk, hogy reálisan mértünk fel egy lehetőséget, akkor is tudnunk kell emelni a tétet, vagy bedobni a lapjainkat és várni a következő körre.

Nem szabad szomorúnak lennünk, ha nem azt kapjunk, amire várunk, mert az élet mindig tud nekünk jobbat nyújtani. Ezt pedig sokszor akkor teszi meg, amikor épp nem számítunk rá. Résen kell lenni, és figyelni a lapjárást, a körülöttünk lévőket és el kell döntenünk, mit vagyunk hajlandóak feláldozni – azaz mennyivel emelünk, vagy mekkora tétet adunk meg. Eldöntjük, hogy kitartunk-e valaki mellett vállalva a kockázatát a fájdalomnak; hogy kölcsönadunk-e valakinek, aki kevésbé megbízható, de rászorul; vállalunk-e olyan munkát, ami veszélyeztetheti az egészségünket az állandó stressz miatt.

Mindenkinek mások a céljai, másért dolgozunk, máshogyan élünk, eltérően látjuk a világot. De mindannyian döntéseket hozunk, és kockáztatunk. Néha nyerünk, néha veszítünk, de állandó visszatérő vendégek vagyunk az élet pókerasztala mellett.

A legfontosabb az, hogy tudjuk, hogy mi az igazán fontos számunkra.

Mit áldozunk fel, és mi az, ami olyan szerves része az életünknek, hogy a rossz lapjárást is képesek vagyunk hosszan elviselni anélkül, hogy feladnánk önmagunkat és a prioritásunkat.

Mindenki dönthet arról, hogy szeret-e kockáztatni. Élvezi-e az adrenalinlöketet, amit a várakozás izgalma ad, vagy inkább bedobja a lapjait, várja a következő kört; esetleg feláll az asztaltól és visszavonul elsiratni és meggyászolni a veszteségét.

Úgyhogy igen: én biztonsági játékos vagyok. Mert ami igazán fontos, azt soha nem fogom feláldozni, emeljen a mellettem ülő akármekkorát is. Lehet igazán nagy szerencsém, nyerhetek rengeteget alacsony lapokkal, vagy veszíthetek zsinórban tíz, húsz, harminc játszmát is. Történjen bármi az életben, soha nem teszem fel tétnek az igazi kincseimet: a szeretteimet. 

  

Mi köze van a pókernek az életünkhöz? Lili párhuzama újszerű látószög.