Forrás: Unsplash
Ezen mondatkezdet vége régen is megérintett, de az utóbbi egy év történései abszolút alátámasztották azt, hogy érdemes vele foglalkoznom. A mostani káosz, ami teljesen új perspektívában mutatja meg, hogy milyen lehet az életünk, még inkább értelmet nyert a fenti mondatkezdet végződése. A káosz nálam már egy-két éve elkezdődött, de mivel legyőzhetetlennek hittem magam, nem foglalkoztam a jelekkel. Pedig jöttek sorban!
Majd beütött… és nem volt megállás! Úgy, hogy életemben nem voltam komolyabban beteg …..és most hirtelen, minden előzmény nélkül öntöttek rám egy csomó szakszót, ami számomra semmit nem jelentett. Bolyongtam egy világban, ahol semmi nem volt ismerős. Bújtam olyan netes felületeket, amit sosem nyitottam volna meg, ha ez nem történik meg velem. Majd amikor már tetőzésképpen minden olyan megtörtént velem, ami józan ésszel lehetetlennek tituláltam, akkor ébredtem rá arra, hogy a legfontosabb,
hogy élek…
Majd megállt mellettem valaki – aki ismeretlenül megmentett – és azt mondta, hogy „most csak maga a fontos, pihenjen!”
Rájöttem, hogy ennek a mondatnak nagy jelentősége lesz innentől a további életemben. Nincsenek miértek. Nincs értelme keresni, a miért pont velem? indokait. Nem, ez nem csak egy újabb esély, hanem egy újabb lehetőség! És akkor újra, váratlanul érkezve szembejött velem az önzés, a panasz, az indok keresése… Akkor fogalmazódott meg bennem a fenti mondat folytatása:
Úgy cserélnék a problémáddal!
Egyébként ez volt a húgom szavajárása több olyan esetben is, amikor olyan dolgokat fogalmaztak meg neki, ami józan ésszel egyáltalán nem érthető.
Mikor tenném még fel ezt a mondatot? Talán akkor, amikor semmibe sem vesszük a másik problémáit, mert nem is figyelünk rá. Amikor az önzés olyan magaslatokban van, hogy már nem is érezzük önzésnek. Amikor eltapossuk a másikat, hiszen mi akarunk érvényesülni. Amikor nem nézzük, hogy mit él át a másik, mert megszűnt az empátia. Amikor mindent agresszióval oldunk meg és ezzel akarjuk a belső hiányainkat, bizonytalanságunkat leplezni, és amire válaszul ez a megoldás.
Ha tetszik ha nem, most lelassulunk, és alkalmazkodnunk kell! Ha tetszik, ha nem, mindegyikünknek ugyanaz lesz a problémája! És ha egy kicsit is bennünk van az a kisgyerek, aki még fejlődni akar, boldog akar lenni, akkor tudjuk, hogy menni fog. Itt az ideje, hogy odaforduljunk egymáshoz, hogy értékeljük végre mindazt, amink van. Hogy mértékletesek legyünk és higgyünk a csodákban! Ez egy újabb megoldandó feladat, amit csak empátiával és fegyelmezetten tudunk megoldani.
Hiszem, hogy képesek vagyunk rá!
Hiszem azt is, hogy most egy jó ideig sehol sem fog megfogalmazódni a mondat, miszerint: úgy cserélnék….., hiszen mindegyikünknek most ugyanaz lett az ugyanaz…..
TOP10 írásainkat itt nézheted meg!
Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.
Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.
Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:
Ritka az olyan, amikor mindannyian ugyanabban a cipőben járunk. És tényleg…
Legutóbbi hozzászólások