Utazom, hogy egyensúlyban legyek

Interjú Berecz Andival

Egy volt munkatársam közösségi oldalán hosszú ideje azt tapasztalom, mintha többet járna külföldre, mint amennyit itthon van. Megkérdeztem Tőle, hogyan is van ez. Beszélgetésünk során kiderült, hogy kiskora óta életének fontos része az utazás. 17 évesen annyira el akart jutni Angliába nyári munkára (baby sitter-nek), hogy a gimiben eladta a kajajegyeit, hogy megvehesse a buszjegyet a kiútra. Hogyan hat az utazás az önismeretünkre, szülői mivoltunkra, a nevelésre és a munkánkra? Megtudhatjuk az interjúból. Berecz Andival beszélgetek.

Miért utazol?

Mert motivál, ez ad áramot. Tovább tud lendíteni, segít észre venni a fontos és értékes dolgokat az életemben. Maga a tudat, hogy úgy élj, mint azok az emberek, ott abban az országban, olyan körülmények között; tiszteletet alakított ki bennem. Ha úgy állsz az utazáshoz, hogy félsz, és tartasz mindentől, akkor az tényleg olyan is lesz. Nekem kifejezetten nőtt az önbizalmam, mert rájöttem, hogy igenis meg tudok oldani helyzeteket, tovább tudok menni, el tudok intézni dolgokat a világ bármely táján. Szeretek embereket megismerni, az ország kultúráját érezni, átvenni a helyi szokásokat, a nevezetességek történelmét megismerni.

Hányszor utazol egy évben?

2010 óta ha visszanézek, havi szintre jut egy úti cél. A gyerekekkel (három fiam van – 16 és az ikrek 14 évesek) kb. 52-54 országban (ők számolják :-9), én kb. 70 feletti országban jártam már. Európából még két ország van hátra: Moldova és Fehéroroszország. Sok hely van, amit még nem láttam a világból. Például Dél-Amerikában még abszolút nem jártam. Az összes többi európai állam és miniállam kilőve. Egy-két hely még van, ahova szívesen megyek mégegyszer. Hollandiában már ugyan jártam több évvel ezelőtt, de a tulipánvirágzást nem láttam, szerencsére idén áprilisban, ez is összejött. Svájcot nagyon szeretem, de Norvégia a kedvenc. Igazából nehéz választani, mert minden ország másért fog meg.

Ázsia tetszik, ahol jó a káoszt megélni, de az új-zélandi rendezettség még ennél is jobb. Mindkettő más és más élményt ad, másképp érdekes. Indiában is el tudtam vonatkoztatni attól, hogy minden koszos és összevisszaság van, de a lényeg, hogy észre vedd azt, hogy az az ember a járdaszegélyen akkor is mosolyog, ha 50 éve ott alszik és valószínű 10 év múlva sem lesz másként. Mást jelent számomra most az utazás élménye, mint ezelőtt 6-7 évvel.

A kilométereket nem számoljuk, lehetetlen…..ha azt vesszük, csak Borneo-n belül kilencszer repültünk, és ez csak egy volt a tavalyi nyolc utazásból, tényleg lehetetlen megszámolni a megtett kilométereket.  Tavaly szerintem legalább 35-ször repültünk, ha nem többet.

Említetted, hogy 6-7 évvel ezelőtt másként élted meg az utazást, mint most. Mi történt akkor?

Bekerült a tudatosság az utazásaimba. Igazából akkor kezdtem el az önismerettel foglalkozni. Értékesítési támogatóként dolgoztam a munkahelyemen, ahol képzések indultak, majd az Integrál Akadémia elvégzése segített ahhoz, hogy tudatosságot vigyek bele. Azóta is a fókusz módszert (testtudatosság) használom és tanulom tovább. A módszer, legyen az munka vagy magánélet, nagyon sok gátat és korlátot oldott fel bennem. Voltak az életemben nehezebb időszakok, pl. 12 évesen, amikor Romániából átköltöztünk Magyarországra, csúfoltak, később gimiben ez átfordult, hogy „De jó, hogy tudsz már egy idegen nyelvet!”, ismersz egy másik kultúrát. Sosem voltam sovány, így ezzel is mindig meg kellett küzdenem, utána jöttem rá, hogy nemcsak egy-két értékem van, hanem csomó mindenben jó vagyok. Ez a felismerés átfordított. Fontos szempont, hogy ki mit akar nézni a másikon. Tudok magabiztos lenni, és sok olyan dolog van, amit jól csinálok.

Gyerekkori utazásbéli élményeid és a mostani között mi a különbség? Mit élsz meg másképpen?

Megváltoztam, sok mindent nézünk meg most is, de nem akarok már mindent kipipálni. Meg akarom már élni a pillanatokat. Ha egy kilátó tetszik, akkor fent maradok, ameddig jólesik. Nekem nem feltétlenül ad értéket, hogy beüljek egy étterembe és eltöltsek két órát ezzel. Persze szeretem a helyi sajátosságokat megkóstolni, de a normális időkereten belül.

Meg tudod fogalmazni, hogy az élmény számodra mit jelent?

Bármi, ami feltölt, energizál és motivál. Van egy lenyomata bennem, amihez testérzet kapcsolódik. Lehet ez akár eufórikus is, amit a zsigereimben érzek.

Van még az utazáson kívül más, ami számodra élményt nyújt?

A sport. Mert ugyanerről szól: határaim feszegetéséről, önmagam kipróbálásról. Mennyire ego vagy nem? Megcsinálom és akkor elmondhatom, hogy „Jaj de jó!”, de azt gondolom, egy idő után már nem ezért csinálja az ember.  Komfortzóna feszegetése, azt hiszem, ezt jelenti.

Miről szól nálad a komfortzóna feszegetése?

A komfortzónából való kikerüléshez tökéletes az utazás. Általános hozzáállása az embereknek, ha van pénz, akkor évente egyszer elutaznak, és akkor alapvető elvárás, hogy az „ereszd el a hajamat” körülmények legyenek. De én nem így utazom. A hostel, a túrázás, a gyaloglás, a közös WC használata kihívás elé állítja az embert. Sokszor aludtuk már kocsiban, matracon, egy logisztikai raktár parkolójóban. Sőt aludtunk már központi pályaudvar előterében és ébredtünk már egy körforgalom kellős közepén is. Mindez arra tanít engem és a gyerekeimet is, hogy a korlátainkat kizárólag magunknak állítjuk fel.

Utazás során van számodra tabu?

Nincs. Annyira kitágultak a határok, hogy már nincs ilyen.  Nem egyszer előfordult, hogy egy hétig szendvicsen meg konzerveken éltünk, de senki nem úgy emlékszik vissza arra az utazásra, hogy csak babot és májkrémet ettünk, hanem az élményre.

Sőt Nepálban, amikor egyedül utaztam, ugyanúgy használtam a tömegközlekedést, ugyanazt a szűrt vizet ittam, amit a helyiek.  Olyan étterembe ültem be, ahol az ÁNTSZ két utcával arrébb is már rosszul lett volna, de tényleg nem lett semmi bajom.

Jártál már zarándokúton?

Nem, de tervezem. Akár az El Caminot, de oda egyedül szeretnék menni. Bár évente egyszer biztosan egyedül utazom (legutóbb Bhutan). Kicsit zarándokút számomra a hegymászás is. Pár éve jött az érzés, hogy minden évben egyre magasabbra másszak. Kezdtem 3500 méterrel, egyelőre 5600 méternél megálltam. Ausztriában, Svájcban, Iránban másztam hegyet, majd az Elbrusz (Európa legmagasabb hegye Oroszországban) adott erre lehetőséget.

Amikor mászol, teljesen magadra vagy utalva, kevés az oxigén, de észben ott kell lenni. Iránban is 5600 méter lett volna a csúcs, de vissza kellett fordulnom 5000 méternél – tudni kell azt mondani, hogy oké, eddig és nem tovább. Kétszer összeestem, kaptam valami szurit, és azt mondtam: „Vár otthon három gyerek, ennyit nem ér az egész”. A vezetők azt mondták, hogy menjek fel másnap, mert akkor más lesz, erre azt válaszoltam, hogy jó, de másnapra már van egy repjegyem Shirazba, szóval majd legközelebb :-). Következő évben mentem az oroszokhoz, ott sikerült.

Arra is tanít a mászás, hogy nem kell mindenáron….nem kell mindennek megtörténnie, tudni kell reális döntést hozni. Az elengedést, a fokozatosságot, a teljesítőképesség határát is megmutatja. Segít, hogy úgy feszegessem a határaimat, hogy közben tiszteletben is tartsam azokat.

Nem vagyok egy hegymászó alkat, az elsőnél cuki volt az idegenvezető, Ausztriában  őszintén megmondta, hogy nem gondolta volna azt, hogy 3600 méterre felmászok. Akkor jöttem rá, hogy minden fejben dől el, amihez kitartás kell.

Mindig ilyen kitartó voltál?

Igen. Ha valami nagyon fontos, akkor igen. Van, amit el tudok engedni. Sok mindenért tudok lelkesedni, de ennek a mederben tartását tanulni kell. Hajlamos vagyok sok új ötletet bevinni, ahhoz viszont fegyelem kell, hogy azt végig is vigyem. Ezért jó a hegymászás, mert ott abszolút lehet ezt gyakorolni. Ott van egy rendszer, ami fegyelmet ad. Következetességre, rendszerre tanít, és arra, hogy a szabályokat be kell tartani. Egyél sok fokhagymát, próbálj aludni, mert különben nem tudsz menni. Ha nem tartod be, tényleg nem fog menni.

Elmondhatod magadról, hogy szabad ember vagy?

Abszolút. Ez is az utazás hozadéka. Nincsenek határok semmilyen szinten. Nem tudok kétségbeesni semmin. Azt is látom, hogy az életben mindig megoldódnak a dolgok. A korlátok bennünk vannak. Amit gondolunk, az úgy is lesz. Ha azt gondoljuk, hogy nincs korlát, akkor az tényleg úgy lesz. Erre is jó az évtervező, amit minden évben vezetek (az évtervező linkjét lásd az interjú alján – szerk.). Fel vannak írva az úticélok, így egy év alatt sokat kipipáltam, hogy hova fogok eljutni, ha nem, akkor jött egy másik kedvező lehetőség, és meglett. Minden megoldódik. Ha azt gondoljuk, hogy meg akarjuk csinálni, akkor még a csillagok is úgy fognak állni – fontos a gondolatok ereje. Tudnod kell, hogy mit akarsz. Lehet, hogy nem egy hét múlva lesz meg, de menni kell tovább és nem várni, megállni, hanem mindig új megoldást kell keresni.

Az utazásbéli élményeid mennyire segítik a napi munkádat értékesítési támogatóként?

Az élményeim által szerzett tudásomat felhasználom a mindennapi munkámban. Feltölt, hogy ezt át tudom adni, mert tisztában vagyok azzal, amikor a másik csak a mókuskereket látja.

Segít abban is, hogy motivált legyek, és tűzzek ki egy célt magamnak. Azt tanítom a menedzsereknek, hogy nem lehet csak úgy dolgozni ebben a szakmában, hogy meglegyen a havi keresetem. Tehát, ha valaki nem mondathatja el magáról, hogy „lelkes menedzser”, és úgy ül le olyan emberekkel beszélgetni, akik eleve frusztráltak, akkor az az üzenet nem fog átmenni, mert nincs meg a hitelesség. Fontos, hogy találj egy motivációt, amiről tudsz lelkesen beszélni, és fontos, hogy van-e olyan történeted, amiért minden nap felkelsz, amiért hajtasz. Aztán a másik része az elfogadás: az ügyfélnél, ne ítélj elsőre! Ha van pénze, ha nincs, az róla szól. Az elutasítás is a másikról szól. Egy utazás során ezekkel is találkozol. Lehet, hogy eltervezed, hogy ide mész délelőtt, de ha 12 órát késik a vonat, akkor nem mész, a kérdés, hogy át tudod-e szervezni a napodat, képes vagy-e gyors döntésre? Az időgazdálkodásban is abszolút segít az utazás. Ha megvannak a prioritások, akkor az működik. Keresem, hol lehet még az üzleti életbe bevinni azt a szemléletet, amit az utazásokon tanultam meg. Van már nyitottság erre szerencsére. Menedzserekkel foglalkozom, akiknek azt tanítom, hogyan tudják a stresszes helyzeteket a testtudatosság szintjén használni. Könnyebben tudnak majd ezzel a tudással dönteni, konfliktust felvállalni, szembenézni a nehézségekkel. Jó önismerettel bárkin lehet segíteni.

Én az utazásban találtam meg az egyensúlyt. Értékesítési támogatóként elég intenzíven dolgozom és az ország különböző pontjaira való utazás sok időmet veszi el, így viszonylag kevés időt tudok együtt lenni a gyerekeimmel. Azonban amikor együtt utazunk, végig együtt vagyunk. Ez ad némi kompenzációt. Sokszor foglalkoztatott régebben, hogy elég jó anya vagyok-e. Ennek kezelésére is az utazás tanított meg. Ezt is el kell engedni. Ha te tényleg örömmel és jó szándékkal csinálod a dolgokat, az már nem lehet rossz. Tökéletes meg úgysem lesz soha. Bár az utóbbi mércéje relatív. A tökéletességre való törekvés korlátoz. Amikor eltört a bokám egy kalandparkban, nem az volt az első gondolatom, hogy akkor szünet van az életemben, hanem hogy nem véletlenül van így. Sokkal több időt tudtam akkor a gyerekekkel tölteni.

Munkahelyeden hogy fogadják ezt?

Vegyesen. Az önmegvalósítás miatt is meg az anyagiak miatt is. Másnak is könnyű lehetne, ha akarná. A kérdés az, hogy veszed-e a bátorságot, hogy elindulj. Az anyagiakról pedig csak annyit, hogy Bakuban 35 Ft-os buszjeggyel utaztunk országon belül és egy 3 csillagos szállodában 2.600 Ft-ból töltöttünk el fejenként egy éjszakát. Ha ügyesek vagyunk, és nyitott szemmel járunk, minden lehetséges. Persze nemcsak külföldre utazunk, hanem Magyarországot is szeretjük felfedezni (kedvencünk a Jeli arborétum és a Dunakanyar).

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy előkészület, tervezés, komoly kutatómunka előzi meg az utazásokat. Mindenkinek a saját döntése, hogy ki mennyit és hogyan él meg az utazásaiból. Az utazási irodának fizetek, vagy magamnak szervezem meg? A kényelem a fontos, vagy akarok-e én is tenni érte? Tudom-e, hogy miért megyek egy adott országba? Sokszor az utazás megélése a szülő kényelméről szól. Tényleg nem volt könnyű sátrazni a gyerekekkel, amikor 4-5 évesek voltak…

Mire tanítja a gyermekeidet az utazás?

Időgazdálkodásra, nyitottságra. Továbbá a maximális önállóságot kapják és képesek lettek felelősséget vállalni, döntéshelyzetben gyorsan reagálni. Befogadóvá váltak az új dolgokra. Segített nekik az előítélet megszüntetésében, az együttműködésben, az empátiájuk fejlesztésében. Az utazásokat kihívásként élik meg. Talpraesett fiatalemberek lettek. Bízom benne, hogy felnőttkorukban nem a szoknyám mellett fognak állni.

Fogod valaha azt mondani, hogy nem utazol többet?

Soha! Találkoztam már hostelben 60 feletti szingli hölggyel, aki elmesélte, hogy most már ráér és nyugdíjasként járja a világot. Simán el tudom képzelni magamról, hogy amíg képes vagyok járni és menni, addig utazni fogok.

Interjút készítette: Füredi Dóri

Évtervező link: http://yearcompass.com/

Berecz Andi blogoldal link: https://bereczandi.wordpress.com/

 Sokoldalúság, kíváncsiság, szabadság. Ezt tudja Berecz Andi :-).