Nyomokban mogyorót tartalmaz

    Forrás: Pixabay

    Ugye ismerős ez a mondat bizonyos termékek csomagolásáról? Ez a megállapítás jutott eszembe akkor is, amikor Finnország peremén túráztunk. A havas táj szép, azonban túrázás szempontjából megvannak az egyedi vonásai. Talán inkább kihívásai. Míg a hegy lábánál eső esett és tapadós sárban kellett haladni, addig feljebb a hóval kellett megküzdeni. Mivel a terep és az időjárás nem igazán engedte meg, hogy lazán, folyamatosan a tájba gyönyörködve érjük el célunkat, így figyelmünk egy pillanatra sem lankadhatott a terepviszonyok miatt. Lépésről-lépésre árgus szemekkel kellett figyelnünk lefelé. Nem sokkal előttünk egy sokkal rutinosabb túrázó pár haladt erős tempóban. Ekkor ismertem fel, hogy a sáros, csúszós, tapadós talajon biztosan nem jó mások nyomába lépni, hiszen ahova ők léptek, a nyomokból látszódott, hogy meg-megcsúsztak. A folyamatos lefelé koncentrálásnak egy hátulütője biztosan van:

    nehezebb a célt elérni.

    Hosszabb időnek tűnik az út, hiszen csak egyfelé koncentrálsz, és ha felfelé, a célod felé szeretnél nézni, akkor meg kell állnod ahhoz, hogy lásd. Ez viszont kizökkent a ritmusból; nehezebben indulsz el és mire eléred ugyanazt a ritmust, időbe telik, tehát hátráltat.

    Az eső csendes havazásba váltott át, ahogy egyre feljebb jutottunk a hegyen. A hó egy jó réteget képzett már, az egyébként sem kiépített turista útvonalon. A turista utat, az irányt csak narancssárga színnel megjelölt cövekek jelezték. Ha megálltál és nézted, hol van a következő jelzés, mindig csak egy jelzést láttál, mert olyan széles volt a horizont, hogy nem lehetett tovább látni szabad szemmel. Ez csak egy része volt a nehezítő körülményeknek. A másik a hóréteg. Láttunk itt-ott puklikat, de nem tudhattuk, hogy mi bújik meg alatta. Gyors belső párbeszéd után elkezdtem az előttünk lévő gyakorlott túrázópár nyomaiba lépni. Ez egészen jól is működött talán 5 kemény percig, amikor rájöttem egy rossz lépésnél, hogy ezzel

    az ő hibás lépéseikbe is belelépek,

    ami nem túl kedvező. Gyors taktika váltásra volt szükség, mert ha így folytatom, biztosan nem érek célba épségben. Tehát megállás, jelzés bemérése, terep bemérése, terepbarchoba, azaz vajon mi/mik lehetnek a hó alatt. Ha keményebben ropogott a lábam alatt, akkor patakmederben haladok, ha nagyobb puklikat látok, akkor kő lehet. Így haladtam felfelé egészen addig, amíg a célhoz nem értünk.

    Feltettem magamnak a saját kérdéseimet:

    Kell-e nekem egyáltalán más nyomába lépnem?

    Ha mégis belelépek, felvállalom-e ezzel mások hibáit is? Képes vagyok-e bárki lábnyomába lépni, hiszen mindenkinek más és más a lépésmérete, a megoldási technikája, logikája, habitusa. Elég gyorsan tudomásul kellett vennem azt, hogy

    más ember lábnyoma „nyomokban mogyorót tartalmaz”, azaz nem teljes és nem tiszta a saját szempontomból.

    Ami tiszta, kiszámítható és felvállalható, az az én saját lábnyomom a saját megoldási technikámmal.

    A túra további részét a célig előzetes lábnyom segítsége nélkül tettem meg. Az egyedüli segítségem egy kar volt. A férjemé. Hiszen, ha valaki a karját nyújtja, az még nem jelenti azt, hogy ne a saját nyomvonalodon, a saját utadon haladj. A finn túránk tanulsága az volt számomra, hogy kizárólag a saját lábnyomod az, ami nyomokban mogyorót sem tartalmaz 😊.


    TOP10 írásainkat itt nézheted meg!

    Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

    Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.


    Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:

    Utazom, hogy egyensúlyban legyek

    Somhegyi Dóri: Hol rontottam el?

    Somhegyi Dóri: Kilátás vastüdővel

    Somhegyi Dóri: MűKÖDnek a dolgok

    • Category:
    • Client: Somhegyi Dóri
    • When: november 2018