Miért

    Forrás: Pexels

    Forrás: Pexels

    A „miért” szó nyelvtani szempontból kérdőszó. Jelentését tekintve valaminek az okát firtatja. Értelmezésem szerint akkor használjuk, ha a másik mondandóját nem értjük teljesen és így akár a mondanivaló gyökeréig szeretnénk hatolni. Meg szeretnénk érteni a gondolkodását, az okokat, azt, hogy mi vezette a véleményhez tulajdonosát. A kisgyerekek pontosan így tanulnak tőlünk, amikor három évesen, minden második szavuk ez.

    Naponta járok, kelek, tapasztalok. Sok olyan helyzetet látok és hallok, amit nem értek. Majdnem naponta merül fel bennem a kérdés; miért? Vannak olyan helyzetek – tipikusak – amikor ez a kérdés rendre megválaszolatlan marad. Ennek okát kutatom mostanában, próbálom megérteni mások gondolkodását, viselkedését. Félreértés ne essék, nem bírálok, nem hasonlítgatok, nincsenek előítéleteim, csak szeretném megérteni. De miről is van szó? Megpróbálom körülírni.

    Miért van az, hogy valaki szakmai tudás híján (egyszerűbben: laikusan) nem kérdez, hanem egyből megkérdőjelez egy szakmabelit? Legyen az foglalkozását tekintve bárki. Nem értem, hogy ha egy laikus kérdez (márpedig azért megy oda a másikhoz, mert valamit nem tud vagy nincs róla elég információja), és végre megkapja a választ, akkor miért nem gondolkodik el előbb azon a tanácson/információn, amit kap. Véleményem szerint elgondolkodni, érteni ebben a helyzetben (is) önmagunkkal szembeni kötelességünk lenne. Ha úgy nézem, magammal szembeni tisztelet a megértés, hiszen én vagyok az, aki nem áll megfelelő információ/tudás birtokában. Tehát addig kérdezek, míg azt meg nem értem. Miután látom, hogy „miből főzök”, utána tudok dönteni. Aztán ha az számomra megfelelő, akkor elfogadom. Az jutott eszembe most hirtelen, hogy ha régebben nem kérdeztem volna annyit a nagymamámat arról, hogy mitől igazi húsleves a húsleves, akkor most nem tudnék igazán jót készíteni. Sokat kérdeztem, mert meg akartam érteni, és el akartam készíteni úgy, ahogy ő. Nem voltam tiszteletlen. Megértettem, mert meg akartam érteni.

    Sajnos láttam az utóbbi időben olyat is, aki laikusan, megkérdezés nélkül hanyatt lökte azt, aki egyébként a szakmaiságában elismert. Ezt meg hogy? És olyan is van, hogy egy szakmaisággal felvértezett ember nem tud mindenre választ adni. Hiszen ők is emberek!

    Belátom nagyon szerteágazó kérdéskör. De valami itt nem kerek. Hol van a bibi? A tiszteletben, a kommunikációban, a megértésben, az önkontrollban vagy az önismeretben? Vajon miért nem tiszteljük se magunkat se a másikat? Miért van az, hogy ma már nem tudunk bízni a szakmaiságban sem?

    Miért kell elviselnie ezeknek az embereknek a rosszindulatot, a hirtelen felindulást, az indokolatlan sértést? Miért nem tanultunk meg alkalmazkodni, megérteni, együttműködni, másokat egyenrangúan kezelni? Miért nem tudunk tisztelni, megbecsülni, az alapvető értékeket meglátni? Miért nem tudunk mások felé fordulni, és hálásnak lenni?

    Gondolom mindenkiben felmerült, hogy miért van most bennem ennyi kérdőjel. Mert egy ideje bármerre nézek – ilyen helyzeteket látok. Tehetetlenül szemlélem, csupán csak kérdőn hallgatom, ezeket a megoldatlan, szappanoperába illő jeleneteket. És egyben sajnálom azokat, akik a másik oldalon ülve, szakmaiságukkal értőn és halk szavakkal érvelnek, igyekeznek a helyzetet kezelni, tompítani.

    Tisztelet a másik ember iránt, tisztelet a szakmaiság iránt, tisztelet önmagunk iránt, a megbecsülés, az érték egyszerű szavaknak tűnnek. Azonban azokat mélyen megérteni, a „miért” kérdőszót önmagukkal szemben is feltenni – elfogadni mások véleményét, vagy legalább tiszteletben tartani és elgondolkodni rajta -; igaz és hű feladatnak érezném az elégedetlenkedők számára.