Majd hétfőtől...

    Forrás: lovethispic.com

    Egy szép hétfő reggelen álmosan utaztam a villamoson. Miközben felvettem a közösségi közlekedés ritmusát, elgondolkodtam azon, hogy vajon miért szidom a hétfőt? Mert ez a hét első napja? Egy hétvégét követő munkanap, amikor korábban kell felkelnem, mert dolgoznom kell menni, mert hosszú és gyötrelmes lesz a hetem, mert minden este fáradtan hullok be az ágyba, mert minden nap ugyanazt a sémát kell követnem? Miért preferálom a pénteket jobban? Mert utána a hétvége következik? Tehát ebből egyenesen arányosan az következik, hogy a hétvége a hibás tényező? Ha nem lenne hétvége, nem címkézném a hétfőt, de a pénteket sem?

    Ezen gondolkodva rájöttem, hogy az utóbbi években létezik egy számomra túlzottan is fontos hely: A Hétfő. A hétfő az a titokzatos napom, ahol az összes tervem tökéletes biztonságban van. Azaz biztonságban, beidőzítve várakozik: a majd elkezdem a fogyókúrámat, hétfőtől minden nap tanulok egy kicsit, elkezdek edzeni, törődök magammal, elkezdek jobb munkát keresni, többet játszom majd a gyerekeimmel, odafigyelek a páromra, nem eszem annyi édességet, egészségesebben fogok élni. Jó, hogy pontosan tudom, hogy mennyi tervem kötődik ehhez a naphoz. Azt is tudom, hogy a jó munkához idő kell, sőt a lassúhoz is, ezért erre muszáj rákészülési időt biztosítanom. Tehát megint ott lyukadok ki, hogy majd a következő hétfőig végiggondolom.

    A hétfő egy valamit biztosan ad számomra: igazodási pontot. De mihez is? Régóta tervezem (hétfőnként), hogy bocsánatot fogok kérni a szomszéd nénitől, mert múltkor igazságtalan voltam vele. Minden héten elhangzik a számból, hogy majd hétfőn átmegyek. Ennek már legalább fél éve. Kérdés, hogy mennyire fontos számomra az, hogy bocsánatot kérjek? Jól határoztam meg egyáltalán a célomat ezzel kapcsolatban? Hát nem. Egy biztos, hogy azért került ez a hétfő helyre, mert fél évvel ezelőtt fontos volt számomra valamiért, de mégsem valósítottam meg. Vajon miért?

    Az orrbavágó igazság az, hogy átszálltam a saját hajómról a Péntek legénységgel együtt egy Hétfő nevű hajóra, aminek nem kedvezett a széljárás sem, ráadásul fogalmam sem volt arról, hogy melyik kikötőbe tart. Sőt, én marha még a Bermuda-háromszöget is érintettem vele.

    A fészkes fenébe! Nekem a saját hajómon kell maradnom, ahol én döntöm el, melyik kikötőbe tartok, és azt hogyan érem el. Most azonnal el kell döntenem, hogy mivel foglalkozzak. Akarok-e jobb munkát keresni, akarok-e egészségesebben élni, le akarok-e fogyni egyáltalán?

    Szelektáltam. A rostán fennmaradt 3 megvalósítandó terv a 12-ből. Ezeket akarom megvalósítani, és nem hétfőn, nem kedden, hanem most! Elkezdek tervezni. Időpontot, állomásokat teszek bele, kikérem a barátaim véleményét.

    Megvilágosodott előttem, hogy cselekvés nélkül minden terv csak terv marad, tehát addig lesz hétfő az életemben, amíg nem cselekszem. Ufffff! Számomra innentől kizárólag napok vannak megnevezés nélkül, amibe én teszem bele a prioritást!

    Miután mindezt átgondoltam, átcsöngettem a szomszéd nénihez, és megtettem azt, amit már legalább 24 hétfővel korábban meg kellett volna tennem. Bocsánatot kértem tőle.

    Tanulság: a hétfő egy délibáb, amit inkább meghagyok mostantól a sivatagnak 😊.

     

     

    Ezt a blogbejegyzést a 365letszikra Gondolatébresztő Magazinblog inspirálta (http://365letszikra.hu/).

     

     

    • Category:
    • Client: Somhegyi Dóri
    • When: augusztus 2017