Helló, hívtál, itt vagyok!

    Forrás: saját

    Biztosan emlékeztek még az egyik hétvégi, kulturális elvonulásom leírására, mely során megosztottam Veletek azt, hogy jó gyakorlatokat, gondolatokat tudtam magammal vinni, mind a krisna, mind a buddhista vallásból. Úgy, döntöttem, hogy leírom az egyik legnagyobb élményemet. A buddhizmus már egy ideje hívogatott, itt-ott hírül adta, hogy van ott nekem valami, ami érdekelhet. És ezt addig nem tudhatom meg, amíg nem megyek el és találkozom valamivel. Sokáig nem tudtam, hogy mi lesz az, mígnem bejelentkeztem egy meditációs szertartásra. Mivel eddig soha életemben nem tudtam meditálni, ez egy nagy kihívásnak tűnt. Fogalmam sem volt, mi fog engem ott érni, de nyitottan érkeztem és eldöntöttem, hogy

    engedem beáramolni, bármi is legyen az.

    Ez az én logikus gondolkodásomhoz mérten merőben újnak tűnt, már maga az ötlet is. De egye fene, mivel „hívott” a vallás,  hát mentem.

    Törökülésben, Buddhával szemben ültem a vörös szőnyegen. Belenéztem a szemébe, majd megszólítottam: „Helló, hívtál, itt vagyok.” Hosszú percekig farkasszemet néztünk egymással. Majd belépett egy tibeti láma, helyet foglalt a bal oldali ülésen és minden szó nélkül belecsapott a közepébe. Müezzinre emlékeztető stílusban kezdte a mantráknak tűnő imákat „énekelni”. Fura, de nyugtató hatással volt rám. Behunytam a szemem és hallgattam. Azt azért tudni kell rólam, ha hosszú ideig magas hangokat vagy ugyanazt a ritmust hallom, akkor én előbb-utóbb eléggé ideges leszek. Érdekes volt, hogy ez a mantrákkal tarkított hangözön egyáltalán nem zavart, sőt megérintett. Eközben kergetőztek a fejemben a gondolatok. A családom, a munka, sok gyerekkori emlék, sértettség, őszinteség, hazugság, rosszindulat, kivittem-e otthon a szemetet, bezártam-e az ajtót, hogy érzi magát a családom külföldön, mit csinálhat most a kutyánk, jövő héten mit kell leegyeztetnem a partnereimmel, utálom a paradicsomot, mit szeretnék enni és még folytathatnám. Szürreális gondolatok, képek jelentek meg, melyek mélyen karcolva hagytak bennem nyomot.

    Tudat alatt folyt a harc odabent.

    Mintha nem lennék képes irányítani, kordában tartani önmagamat.

    Ez a mantrás rész kb. 10 percig tartott, majd ezt követően a láma megkondította a nála lévő hangtálat, melynek rezgése egyből betöltötte a teret. Ezzel együtt az én fejemet is…szorítást éreztem  a homlokom, a szemem körül és a bal vállamban. A hang hatásai ott rezegtek bennem….pont ott, ahol szükség volt rá…..mármint a gyógyulásra. Figyeltem a testemre, a belső rezgésekre, a hangokra. Majd ugyancsak 10 perc múlva kb. ugyanennyi időre mélységes mély csöndbe burkolóztunk. És jött, mert akartam, hogy jöjjön a sima és gondolatmentes én. Nem jöttek a gondolatok, a sivatagi érzés jó értelemben véve járt át.

    A tartalmas üresség és a hála járta át a belsőmet.

    Élveztem minden pillanatát. A gyűrődéseim kisimultak, a kis gubancok, csomócskák kikunkorodtak majd kisimultak. Öröm érzése lett úrrá rajtam. Egységérzés járt át, azt hiszem, ezt így hívják.

    Öröm, hogy a világon vagyok, öröm, hogy létezem.

    Majd ezt követően, ez a szertartás négyszer ismétlődött meg, és a tanult meditáció helyett az ösztönösség mutatkozott meg ….., hogy átengedtem magam a bizalom érzésének, egyszerűen és nemes értelemben véve meditatív állapotba kerültem. Amikor kinyitottam a szemem, a láma mélyen nézett a szemembe öt méterről. Megdöbbenéssel néztem rá. Majd azt mondta, (miközben láttam, hogy a szeme sarka már mosolyra húzódik): „Láttam, mélyen voltál, ugye jó volt?” – és mosolyogva kiment.

    Annyira nagy nyugalom lett úrrá rajtam, hogy hosszú percek teltek el, mire az izmaim újra szolgálatba álltak és fel tudtam állni. A széksorban ülő egyik érdeklődő úriember hosszasan nézett. Felnéztem és köszöntem. Majd pakolás közben újra éreztem, hogy néz. Újra köszöntem. Kimentem és felvettem a cipőmet. Bámuló tekinteteket láttam magam körül. Mi a fenét néznek? Elkenődött a sminkem vagy mi a fene? Miközben haladtam a mosdó felé, a járókelők is megbámultak. Most már biztos, hogy meg kell nézni az arcomat a tükörben. Bementem a mosdóba, ahol 100 Ft-ot akartam adni a nőnek a használatért, aki rám nézett és közölte, hogy nekem nem kell, menjek csak. Na most már tuti fekete a szemem környéke a festéktől!

    Szedtem a lábaimat a mosdóba, csak a Jóisten vagy Buddha adja meg, hogy legyen tükör, gondoltam. Találtam. Belenéztem. Nem volt elmosódás…..egyértelmű és nagyon tiszta volt a kép. Ciki vagy nem, hosszú percekig néztem magam. Letisztult, kisimult, csillogó szemű, elégedett nő nézett vissza rám a tükörből. Most értettem meg a meditáció lényegét….amit nehéz megfogalmazni…..lehet, nem is kell. Érezni és látni kell.

    Hálás vagyok ezért az élményért. Hiszen a lényeg belül van és belülről sugárzik.

    Ez a tiszta öröm érzése azért, hogy a világon vagyok, életemben először érintett meg….


    TOP10 írásainkat itt nézheted meg!

    Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

    Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.


    Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:

    Somhegyi Réka: Kinek mi a boldogság?

    Csipak Szofi: Egyszerű a boldogság?

    Somhegyi Dóri: Nem karosszék