Határvédelem

    Forrás: Unsplash

    Felépítjük, feszegetjük, foltozzuk, lebontjuk….. ilyenek a határaink is. Ha nincsenek határaink, szabad a ki-bejárás, bárki bejöhet bármikor, bármi áron.  Legyen az országhatárt védő fal vagy kerítés, ugyanígy működünk, mi emberek is. Valamivel, vagy valakivel szemben határokat, demarkációs vonalat húzunk. De vajon mik határozzák meg ezeket a vonalakat, határokat? Kinek vagy minek a hatására tesszük ezt? Erről kezdtem el gondolkodni. 

    Ha egy ország szempontjából tekintjük a határvédelmet, akkor az a határok ellenőrzését, a határátlépéssel kapcsolatos bűncselekmények felderítését értjük alatta. A mi belső iránytűnk is valahogy így működik. Mit is ad egy határ? Biztonságot, egyértelműséget? Kivel, kikkel? De vajon mik azok a gondolatok, szemléletmódok, amelyek által azt a bizonyos vonalat meghúzzuk?

    Biztosan mindenki emlékszik arra, amikor gyermekkorunkban a gyertya lángjához érintettük a kezünket, ami megégette az ujjunkat. Mit tanultunk meg belőle? Azt, hogy nem nyúlunk többet a gyertya lángjához. Ez is egy határ.  Biztosan emlékszünk arra a jó atyai vagy anyai pofonra, ami egy évben egyszer kijárt. Tudtuk, hogy miért kaptunk. Mit csináltunk? Tanultunk belőle, és egy életre nem követtük el ugyanazt a hibát. Miért van az, hogy valaki nem tanul meg jól hibázni, és van akinek egyszer is elég, de van olyan is, aki elmegy a végletekig bármi is legyen a vége?

    Hibák, szüleinktől kapott hiedelmek, értékek, beállítódások és szó szerint a bőrünkön érzett tapasztalatok. Ezek adják azt a bizonyos belső iránytűt, ami segíthet a vonalaink meghúzásában.

    Ha mi adjuk meg a vonalaink/határaink minden egyes darabját, tudjuk, hogy miből épül, akkor nagy esélyünk van arra, hogy a határainkat nem hagyjuk másoknak szétverni.

    De vajon mik azok a határaink amiket soha nem bontunk le? Erre talán nincs egyértelmű válasz, mert mindenkinek a sajátja, azaz az értékrendje alapján történik ez meg.

    És hogy én miért megyek a falnak/határaimnak mind a mai napig akár tízszer is ha kell? Mert idebent erős az a hitem, hogy nincs lehetetlen.

    A hit önmagunkban a legfontosabb.

    Ebben van egy nagy adag belső értékrend, rengeteg hiedelemre feltett kérdőjel, újabb értelmezések, értékek, amelyek már egy jóideje elkísérnek és jelzik, hogy egy úton, a sajátomon haladok. Ebben nem teszek már egyáltalán kérdőjeleket. Abban viszont igen, hogy meddig vagyok és kivel „határos”. Megválogathatom a barátaimat, sőt azt is, hogy kikkel dolgozzam együtt. Ebben az is benne van, hogy mit tehetek és mit viselek el egy másik embertől….ennek belső vezérlése kizárólag belőlem indul ki. Az életem része a folyamatos tanulás, így a szemléletmódom változása is. De honnan tudom azt, hogy mi fogadható be és mi nem? Úgy, hogy a belső értékmérő rendszeremnek van egy szűrő funkciója. A belső értékmérőmet a stabil értékrendem határozza meg, ami  pedig a szűrőn fennakad, az adaptálható, ami leesik rajta, azért nem kár. Legyen az egy ember, egy barát, egy információ, bárki vagy bármi. Az életünk vonalai, határai szerintem ezekből tevődnek össze. Szóval fogjuk meg a lapátunkat és a szűrőnket, és dolgozzunk rajta. Aztán ha az megvan, építsünk. Vonalakat. De szerintem az a legjobb megoldás, ha a hiedelmeinket egyesével megfogjuk, és a szűrőbe lapátoljuk. Építsünk így. Tudatosan. A saját határainkat. De kizárólag a határainkat, és ne a FALAINKAT…..nem kis különbség van a kettő között.

     

    • Category:
    • Client: Somhegyi Dóri