"Hallom, neveltek"

    Forrás: saját

    Ez a mondat mostanában elég sokszor hangzik el a környékünkön…..vagyis inkább felénk címezve. Igen, 2 hónapja van egy kölyök vizslánk, igen, kicsit hangosak vagyunk. Előre felkészítettük a szomszédokat, persze erre másokat nem lehetett. Onnantól, hogy meg kellett tanulnunk a letiltást, a behívást, a kapuszabályt, az 5 perces szabályt és még folytathatnám, igen, hangosak vagyunk. Sőt….megkapjuk azt is, hogy el van kényeztetve a kutya, sőt azt is, hogy túl van szabályozva. Sőt…..a lehető leggigantikusabb marhaságokat is megkapjuk tanács gyanánt. Talán a legdurvább az volt, amikor egy idősebb úriember az alábbit mondta: „ha azt akarják, hogy ne menjen fel a kanapéra, kenjék be az egész kanapét uborkalével, azt utálja a kutya.” Igen, valószínű uborkalével fogjuk bekenni…..na mindegy.

    Az elkényeztetés jelzőt pedig akkor kapjuk meg, amikor jutalomfalatot adunk tanulás gyanánt….”minek kényeztetik azt a kutyát, tud sétálni jutalomfalat nélkül is.”. Tehát mit tanultunk meg kutyasétáltatás alkalmával?

    Csöndben maradni 😊.

    És egyben azt is felmértük, hogy a kutyatartás terén van mit tanulni. Nemcsak nekünk, hanem másoknak is.

    Aki még esetleg nem hallott róla, elmondom, hogy a letiltás mit jelent. Amikor egy kutyakiképző ismerősünk eljött, hogy lehessen még életünk 😊, demonstrálta a letiltást. Ezt akkor szükséges alkalmazni, ha valamit nem szeretnénk, hogy a kutya csináljon (harapdálni, felugrálni stb.). Ez egy elég határozott, élénk, hirtelen és nagyon hangos NEM kimondása. Ez a demonstrálás annyira jól sikerült, hogy a vezényszóra mi is majdnem leültünk :-D. Persze mire a családunk mindegyik tagja megtanulta és eltalálta azt a hangfrekvenciát amire hallgat a kutya, hááááááát……..sok-sok elég hangos NEM hangzott el ilyen-olyan formában, amit a szomszédaink és a környék ugyebár végig hallgatott.

    A behívás ugyancsak a nagyon határozott és hangos HOZZÁM vezényszó, amit persze kint érdemes próbálgatni, így azt is mindenki hallja a környéken.

    A kapuszabály hasznos szabály, ha azt szeretnénk, hogy a kutya ne rohanjon ki a bejárati ajtókon, hanem meg kell tanítani, hogy leüljön és csak akkor lépje át a küszöböt, ha a gazdája már átlépte azt és elhangzott, az egyértelmű GYERE vezényszó.

    Az 5 perces szabály alkalmával a kutya általában morog vagy ugat. Ez azt jelenti, hogy amikor hazaérünk hosszabb idő után, úgy kell hazamennünk, mintha nem is lenne kutyánk. Tehát a kutya mit fog csinálni? Felugrálni, ugatni, harapdálni, hogy figyelmet kapjon. Miután megnyugodott (ez viszonylag rövid időn belül megtörténik), akkor 5 percet követően kell üdvözölni a kutyát. Ez segít a dominanciát letörni a kutyában.

    Nos tehát uborkalé ide, kényeztetés oda, azért van erre szükség (a hangos szóra), hogy majd 3 hónap múlva Lotti ne rohangáljon ki az úttestre, a bejárati ajtón, ne domináljon, ne nőjön a fejünkre. Ezért húzkodjuk naponta a fekhelyét, hogy ne alakítson ki territóriumot, hiszen ő ugyanúgy a család tagja, mint bármelyikőnk. Kérem szépen, tudatos nevelés folyik, amit néha foltozgatunk,

    de a miénk…..amihez a hangos szó is hozzá tartozik, ha tetszik valakinek, ha nem.

    Higgye el mindenki, nekünk sem könnyű, de mivel az életünk tudatos döntése Lotti, az életünk része lesz még legalább 15 évig, ezért szeretnénk egy okos, fegyelmezett, tanult kutyussal együtt élni, és nem egy zsarnoki, fejünkre nőtt kutyával, aki kifutkos az úttestre és aki még a gazdájának sem fogad szót………

    mi nem törünk pálcát mások kutyanevelési módszerei felett, hanem tiszteletben tartjuk azokat…..és ehhez az elvhez ragaszkodunk!


    Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

    Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.


    Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:

    Somhegyi Dóri: Szegény ti…

    Somhegyi Dóri: Ember tervez, Lotti végez

    Somhegyi Dóri: A felelős tujatartás szabályai

    • Category:
    • Client: Somhegyi Dóri
    • When: május 2018