Fafejűség

    Forrás: Pixabay

    Gyermekkoromban sokszor hallottam a „Ne legyél már olyan fafejű!” mondatot. Tény, hajthatatlan voltam, saját elképzelésem volt az életről. Már akkor sem értettem, hogy mi ezzel a „baj”. A fafejűség szerintem értelmezés kérdése. Ha szülőként azt gondolom, hogy a gyerekemnek rám kellene hallgatnia, de ő nem azt teszi, attól még nem biztos, hogy illik rá a fafejű jelző. Maximum más elképzelése van, szülőként pedig nem biztos, hogy mindig megkérdezzük a gyerektől, hogy miért.

    Számomra a fafejűség az, amikor valakit az ő szempontjának meghallgatása után sem lehet észérvekkel meggyőzni. Sőt, ennek tetejébe még teljes mértékben figyelmen kívül helyezi a másik álláspontját…olyan, mintha süket lenne, ellenben a saját hangját annál jobban hallja és hallatja. A külső hallgatósága viszont a mellékinformációk hiányában a fafejű embereket bátornak és szókimondónak, határozottnak tartja. Pedig ez csak a látszat….

    Az utóbbi időben sok olyan emberrel találkoztam, akikre ilyen értelmezésben egyértelműen illett a fafejű megállapítás. Eszembe jutott a témával kapcsolatban egy gyerekkorombéli mese. Emlékeztek még A nyúl, aki senkitől se félt mese történetére? A nyúl találkozott a medvével és a tigrissel, sőt még az oroszlánnal is, de mégsem ijedt meg egyiktől sem. Mindenki elkezdte tisztelni, magasztalni, hogy milyen bátor, sőt még utcát is neveztek el róla. Pedig nem történt más, csak az, hogy a nyuszi előző este vattát rakott a fülébe, mert nem tudott elaludni.  Másnap reggel, amikor útjára kelt, elfelejtette kivenni a füléből a vattát: tehát semmit nem hallott abból, amit a medve, a tigris és az oroszlán mondott neki.

    Az én értelmezéseim erre a mesére:

    Először is kérdés számomra, hogy a fafejűség belső félelemből jön-e. Tehát, amit a mese félelemnek definiál, tényleg az-e? Mert ha egy nyúl meglát egy ragadozót, azért vatta ide vagy oda, de el fog futni. Az egy dolog, hogy a nyúl, hogy nem hallotta meg azt, amit mondtak neki. De látni biztosan látta. Kikapcsolta az érzékszerveit? Mert csak önmagával foglalkozott, és véletlenül sem jutott eszébe az, hogy a külvilág zaja egyáltalán nem éri el, így fontos információk hiányában éli világát? Ezt nevezzük beszűkülésnek? Ennek mentén jelenthet ez szorongást, gyenge akaratot és önbizalom hiányt?

    Most pedig értelmezzük a mesében lévő helyzetet úgy, hogy ténylegesen félelemnek definiáljuk: Akkor azért nem félt, mert tudta, hogy csak azt akarja meghallani, amit ő akar? Tehát neki bárki bármit mondhat, úgysem érti, hallja meg, és nem veszi tudomásul? Vagy van egy olyan személyiség- vagy testi „defektje”, ami miatt süketté vált? Mégcsak a következményektől sem félt? Akkor ezt nevezzük ignorálásnak?

    A mese vége pedig az, hogy a nyúlt büszkeséggel fogadta az állatoktól a bókokat azért, hogy milyen bátor.

    A fafejűség az ignorálás, önbizalomhiány, szorongás, belső félelem eredménye. Én így értelmezem a fafejűséget.