Forrás: Pexels

Tavaly év végén halt meg a nagypapám. Amióta elment, nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá. Visszapörgetem gondolatban azokat az élményeket, értékeket, amik örökre belém égtek vele kapcsolatban. Különösen megfogott a szabadságvágya. Hiszem, hogy tisztelte önmagát. Legalább 20 éven át minden évben beült az autójába és nyakába vette az országot. Utazott, érdeklődött, át- és megélte az eseményeket, beszélgetett.

Ezen gondolkodva feltettem magamnak a kérdést, hogy én mikor voltam egyedül az életemben önszántamból? Rájöttem, hogy soha. Robin Sharma könyvét olvasva megerősítve lettem abban, hogy igenis szüksége van minden embernek az elvonulásra, egyedüllétre, a csendre, gondolkodásra, meg- és átélésre. Megélni a fák hangjait, a madarak csivitelését, az egyedüllét örömét, az információnélküli világot. Meghallani a csendet. Hosszú órákon keresztül ülni egy padon és merengeni.  Sétákat tenni az erdőben. Felülni a biciklire és magamba szívni a természetet, érezni azt az örömöt, hogy én is részese vagyok. Igen, azt hiszem ezt érezhette a nagypapám. Azt gondolom, hogy jó példát adott, csak meg kellett erre érnem.

Július 3-án indulok a saját utamra. Elsősorban alvásra, a csend megélésére és az információnélküliségre vágyom a legjobban. Elvonulásomnak az Őrség fog otthont adni. Kíváncsisággal és várakozással telve indulok 13 nap múlva az első saját utamra. Ha hazajöttem, mindenképpen jelentkezem!

Egyszer el kell vonulni….hogy önmagunkkal lehessünk….