Forrás: Pixabay

Járom a várost. A közlekedési dugóban azonban mindig kárpótol valami. Nem számít, milyen hosszú a sor a lámpáig. Várom, hogy a kereszteződésben találkozzam  azzal a nővel, aki ott éli az életét. Minden nap újságot árul. Sőt, képes vagyok lassabban menni azért, hogy váltsak vele egy-két szót. Nem tudom, hogy hívják, fogalmam sincs hány éves lehet.  Arról sincs információm, hogy hogyan került ilyen helyzetbe. Engem egy dolog érdekel. A személyisége. Az, aki minden „nyomorúsága” ellenére képes elvárások nélkül, kedvesen viszonyulni az emberekhez, úgy gondolom, hogy jó ember lehet. De ez csak az egyik része a tapasztalásomnak. Mert azáltal, hogy újságot árul, ugyanígy viszonyul nap mint nap a „nem”-ekhez is. Minden élethelyzete, megaláztatása, csalódása ellenére képes érdeklődni, mosolyogni, beszélgetni. Hiszem, hogy őt ez segíti át a mindennapokon, bárhova is menjen innen aludni. Nem az számít, hogy veszel-e tőle újságot vagy sem! Hanem az, hogy ember tudott maradni a nehéz élethelyzete ellenére. Ember tudott maradni az embertelenségben. Ember tudott maradni az előítélekkel és megvetéssel teli világban.

Azt hiszem, ettől a nőtől minden nap tanulok valamit. Legfőképp a pozitív életszemléletet. Soha nem hallottam panaszkodni, de a tekintete elárulja a megtörtségét. A nehéz életkörülménye ellenére az a szemlélete, hogy mindig van előre, és csinálni kell, nem megállni, azt gondolom tovább lendíti őt életének ezen a szakaszán is. Hiszem, hogy  ez a nő életem végéig eszembe fog jutni……mert minden alkalommal, amikor vele találkozom, tanulok tőle.

 

 Elmélkedtem egy, a mindennapjaimat feltöltő hajlék nélküli asszonyról.