A sokszor látott csendes útitárs

    Forrás: Gratisography

    Forrás: Gratisography

    Minden évben a nyaralás előtti „ki mit vigyen magával” forgatagában feltűnik egy számomra nem szívesen látott útitárs. Ha nem látom, akkor már tartok a kérdéstől, hogy azt a bizonyos tárgyat: „ Ugye nem gond, hogy visszük”? Hosszú évek óta csendes útitársunk mindig ott lapul a bőröndben vagy a hátizsák valamely részében. Hogy mi is ez? Egy könyv. Nem is akármilyen. Egy angol nyelvkönyv. Mondván, tudásra kell. Jó, ha nálunk van.

    A nyaralások alkalmával ha már elértük az úti célt, soha nem merült fel, hogy jön velünk a tengerpartra, a városnézésre, a múzeumlátogatásra, a csendes esti sétákra, a bicikli túrákra, hajókázásra, a hangulatos vacsorákra. A szegény angol könyv, akit jól átráztak. Sok reményt fűztek hozzá, aztán pofára ejtették. A szerencsétlen könyv, akit mindig csak reptetnek, cipelnek, aztán megint reptetnek és hazacipelnek.

    Persze, erre az angol könyvre tekinthetünk más szemszögből is. Ha éppen úgy nézzük, akkor Guiness-rekordernek számít, hiszen egy könyv sincs a világon, ami ennyit repült volna „életében”. Évente több száz kilométert tesz meg, – az egy másik dolog, hogy a semmiért. Szállodai szobákra, bőröndökre korlátozva tengeti életét. Hányatott sorsa van, hiszen ki-be pakoljuk, hálátlanul bánunk vele. Mindent leegyszerűsítve, egy kiégett könyvről beszélünk.

    Most, hogy mérlegelem a könyv hányatott sorsát, elgondolkodtam. Nehéz lehet leélni egy „életet” úgy, hogy nem érdeklődnek irántunk, és soha nem kapunk semmilyen „aha” élményt. Soha nem szentelnek nekünk figyelmet, így nem töltenek velünk értékes perceket. Ezt egy ember sem viseli jól, nemhogy egy könyv!

    Oké, egyszer megvettük, hogy tanuljunk vele, belőle. Pont azért, hogy ha külföldre megyünk, sínen legyen a nyelvtudásunk. És tanultunk is vele és belőle. De akkor miért jön velünk még mindig?

    Gondoljunk bele. Ezt a könyvet is ember alkotta. Ember rakott bele értelmet, mondanivalót, betűkbe mintázva. Akkor miért bánunk így vele? Amúgy meg pont ez a könyv…, abból a boltból… – ez kinek a döntése volt? Hát a mienk. Most egy kicsit olyan, mintha a saját döntésünket minősíteném. Kell a tudás, de mégsem? Mert megvettük a könyvet, cipeljük magunkkal és mégsem használjuk. Hol van az igazság?

    A mostohán kezelt útitársunk egyedül a tudásunknak ad biztonságot. A tény és érzés, hogy tudjuk – ott lapul… velünk van. És itt az én „Aha” élményem… szóval érzelmi angol könyv! Hát, ha van, ami biztonságot és tudást ad, az már akár igazi társként is funkcionálhat :-). Több éve morgok már az angol könyv miatt, de akarom vagy sem, lassan családtaggá vált.  

    Már tudom mi az oka, miért tart velünk minden évben többször.  Leegyszerűsítve: mert tiszteljük a benne lévő tudást, értéket. Már nincs bajom a könyvvel. Bármikor lehet helye a bőröndben vagy a hátizsákban. Sőt….lehet, ha a többiek nem látják, még egy kicsit meg is simogatom a borítólapját.