Papus

    Forrás: Pexels

    Egyszer tudtuk, hogy eljön ez az idő. Mint mindenki életében. Szépen, méltósággal, a Jóisten kegyességével ment el ma hajnalban a nagypapám. De lehet, hogy nem is kellene múltidőben beszélni róla, hiszen mindig itt lesz a szívemben. Ott mélyen, az egyik szeretet zugomban.

    A szeretete, a morgolódása, a hihetetlen humora, jókedve. Örökké pozitív és tenni akaró emberként ismertem. Képes volt 70 évesen megtanulni az Excelt és a Wordot, amiben utána még 20 évig profin dolgozott.  Szüntelenül gyűjtötte a családfához az információkat, és azokat számítógépen tartotta nyilván. Több nyelven fordított műszaki szaknyelvet, és még az utolsó pillanatokban is szudokuzott és mellesleg megsúgom, hogy számomra ő volt a keresztrejtvények királya!

    Sokat tanultam tőle. Főleg azt, hogy minden embernek egy évben egyszer szüksége van arra, hogy elvonuljon, magában legyen. Tisztelte önmagát. Beült nyaranként a Ladájába és nyakába vette az országot. Megélt és átélt apró dolgokat, megélte a pillanatokat, élvezte a szépet, a jót. Beszélgetett. Azt csinált akkor, amit ő akart. Az az ő egy hete volt.

    Tőle tanultam, hogy a töpörtyűt élvezettel, csak friss kenyérrel szabad enni :-)! És gyermekkoromban elhittem, hogy tényleg elég csak az Sz-betűs napokon fürdeni :-D. Életemben csak egyetlen egyszer kértem, hogy vakarja meg jól a hátamat, és ő bolondozásból úgy megvakarta, hogy szinte lejött a bőr a hátamról, akkor ezen nagyot nevettünk. Ő mutatta meg, hogy a könyveknek értéke van, és hogy mindent, amit el akarunk érni az életben tényleg hittel kell tennünk, és akkor minden sikerülni fog. Tőle láttam, hogy a munkának élvezeti értéke is lehet, és nemcsak nyűggel járó feladatok halmaza. Láttam, ahogy az íróasztala előtt elmélyül a könyvekbe és a fordításaiba. Sokszor voltam vele a sufniban barkácsolni, rendet rakni. Példaértékű számomra a kitartása és az a részletes, mély tudása, aminek hatására a kezéből kikerülő dolgokat csodává tudta varázsolni. Az ő élete egy csoda volt, annak minden oldalával.

    Az utóbbi időben gondolkodtam, hogy én vajon milyen lenyomatot fogok majd egyszer hagyni magam után. Ő biztosan hagyott. Egy óriásit. Egy erőset. A csodát, saját magát. Ő maga volt a csoda! Örökké hálás leszek neki, hogy az életének része, így 39 évig az ő Dodája lehettem.