„Mindenik embernek a lelkében dal van…”

    Forrás: Hibbey Kinga

    „…….. és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek.” Babits Mihály eme sorokkal fogta meg a zene lényegét.

    Mindig tudtam, hogy gyógyír tud lenni bármire. De azt, hogy kórházi körülmények között, alig egykilós kisbabáknak milyen segítséget tud adni a zene jótékony hatása, soha nem gondoltam volna. Elmentem Rábaközi Rita zeneterapeutához beszélgetni, majd meglátogattam a Veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban (rövidítve: Veszprémi Kórház) önkéntes munka közben. 

    Hogyan mutatnád be önmagad?

    Nem tudom, soha nem fogalmaztam meg. Talán azt mondanám, hogy egy nagyon átlagos zenepedagógus, zeneterapeuta vagyok, aki délelőtt Ringató foglalkozást tart piciknek és hetente kétszer-háromszor vállal egy kis önkéntes munkát a Veszprémi Kórház PIC (Perinatális Intenzív Centrum, azaz koraszülött intenzív) osztályán.

    Számodra mit jelent zeneterapeutának lenni? Miért csinálod?

    Mert hiszek a zene gyógyító erejében, amin keresztül nyomot hagyhatok a világban. Felemel, megerősít és önbecsülést ad. Mert engem is gyógyít.

    Akkor érzem jól magam, ha körülöttem az emberek jól vannak. Szeretek másokat egy magasabb fordulatszámra felemelni vagy egy magasabb energiaszinten megtartani. Nekem ez adja a boldogság érzését.

    Miért énekelsz koraszülött intenzív osztályon?

    A Te hangodat ismerem Alapítvány által elindított program keretén belül csinálom a koraszülött babáknak való éneklést, ami arról szól, hogyan használjuk gyógyításra a zene jótékony hatását.

    A program 2014-ben indult el, majd Hazay Tímea alapította meg az alapítványt 2017-ben. Először az I. sz. Női Klinikán kezdett el dolgozni, aztán folyamatosan csatlakoztak országszerte a PIC osztályokkal rendelkező kórházak. 2015-ben csatlakoztam önkéntesnek azért, hogy átadjak valamit a tudásomból, amin keresztül segíteni tudok.

    A Te hangodat ismerem szóösszetételben a „Te” kinek a hangját tükrözi?

    Nem az én hangomat jelöli, mint zeneterapeutáét, hanem az édesanya vagy/és édesapa hangját.

    Ha idő előtt születik meg egy baba, meg kell teremteni számukra azt a mesterségesen generált legideálisabb külső állapotot, ami a legjobban hasonlít az anyaméhben történtekhez. Fizikailag ezt adja meg az inkubátor, ahol ugyanolyan a hőmérséklet, mint az édesanya pocakjában.

    Ezt az állapotot lelki oldalról csak az édesanya közelsége tudja megadni. Ha meg tudjuk azt valósítani, hogy a koraszülött baba ott van az édesanya mellkasán kenguru pozícióban, ahol hallja a szívverését és még azt is, amit addig hallott amíg bent volt a pocakban, akkor ez a koraszülött kisbaba fejlődését pozitívan befolyásolja. Gyorsabban fejlődnek tőle, jobban esznek és úgy éli meg a kisbaba, mintha egy kicsit még bent lenne. Ennek fontosságát szeretném átadni az édesanyáknak.

    Mi volt az első gondolatod, amikor először lépted át a PIC küszöbét?

    „Megérkeztem. „És az az érzés, „de jó, hogy itt lehetek és hogy segíthetek”.

    Fontos azt tudni, hogy a PIC osztályon dolgozó orvosok és nővérek a „főnökök”, mert az az első, hogy a baba testileg jól legyen. Az, hogy lelkileg jól van-e vagy sem egy kisbaba, az már jobban múlik rajtam, meg az édesanyán.

    Felemelő volt, amikor először láttam műszeren, hogy igen, a légzés helyreállt, és a normális tartományba ment vissza a zene hatására. A kezdetek nem voltak egyszerűek, mert sok előítélet volt mindenkiben. Aztán a műszereken adott jelzések oldották ezt. Nagy segítségem, hogy a zene közegén keresztül tudom megszólítani a babát és az édesanyát, így egy jobb állapotban tudom őket hozni és tartani.

    Mi történik egy PIC osztályon az önkéntes munkáddal kapcsolatosan?

    Itt gyakorlatilag a 24. héttől menteni kell a kisbabákat. Találkoztam már szép kimenetellel is és találkoztam olyannal is, akit 6 hónap után kellett elengedni. Egy koraszülött intenzív osztályon lenni alapvetően egy stresszes állapotot jelent. Van olyan szülő, aki próbálja mutatni, hogy bírja ezt a helyzetet és érzelmi megterhelést, aztán megérkezek gitárral a kezemben és egyből előkerülnek az érzelmek.

    Úgy működik, hogy odamegyek a szülőhöz és bemutatkozom, megkérdezem zavarom-e. Megvárom, hogy engedélyt adjanak. Kétféle lehetőség van: nem lehet még kivenni a babát az inkubátorból, vagy már igen.

    Ha nem lehet, akkor meg szoktam kérni az anyukát – természetesen a megfelelő egészségügyi eljárások után (kézfertőtlenítés) -, hogy nyissuk ki az inkubátor ajtaját. Megkérem, hogy csak tegye rá a kezét a babára, hogy érezze és úgy énekeljünk. És akkor elkezdünk egy Zsip-zsupp-ot, a Tente baba tente-t…. érintgetjük a babát a zenével. Ha ki lehet venni a kisbabát, akkor kenguru pozícióban csináljuk ugyanezt. Anyukák szokták mondani, hogy nem tudnak énekelni, nem szeretnek, mert nincs hangjuk. Erősítem bennük, hogy az ő hangját ismeri a legjobban, ami a leggyönyörűségesebb a babájának.

    Volt olyan élményem, amikor egy apuka felháborodottan jött be az intenzívre, hogy akkor most azonnal bemegy a PIC-re, mert sírt a gyereke az inkubátorban. Ezután együtt mentünk be. Megkérdeztem, hogy nem gond-e ha maradok és zenélek egy kicsit a gyerekének? Azt válaszolta, hogy nyugodtan………az első sorok eléneklése után, mint a záporeső, úgy sírt az apuka az inkubátor mellett. Ott omlott össze és borult rá az inkubátorra a szemem előtt. 

    Mi az, amit magadból tudsz a szülőknek és babáknak adni?

    Szeretetet. Mindig úgy állok hozzá, hogy őszintén, tiszta szívvel jöttem, szeretnék segíteni. Abban az időben, amíg velük vagyok, ott vagyok, csak rájuk figyelek, ami tőlem telhető, azt megteszem. Figyelek az intuícióimra. Hiszem és vallom, hogy olyankor nem én beszélek….ezt kapom! Kapok valami erőt.

    Egy baba hogyan tud rezonálni a hangokra?

    Az édesapa hangjára sokkal intenzívebben reagálnak a 28. hét alatti babák, mint az édesanyáéra. A 28. hét után ez megfordul. Ezért éneklek egyszerűbb dallamokat, kéthangos, lágy, lassú ütemű kis altatódalokat.

    A zenére való rezonálást a gépek mindig mutatják (pulzus, légzés). Ha ott van a szülő, ha nem, a  műszerek mutatják, hogy jobban van. Aktívan figyelem a babák reakcióit. Van olyan, hogy a lábuk megmozdul, mintha taktust ütnének. Ezzel jelzik, hogy jól vannak. Olyan is van, hogy felém fordul a baba, aztán egyszer csak elfordul, na akkor elég neki. Apró reakciókat kell nézni. 

    Amelyik babának magas a pulzusa, ott lassabb zenékkel, lejjebb tudom vinni a pulzust. Amelyik babának pedig alacsony, ott pörgősebb zenével tudom emelni a pulzusszámot.

    Van olyan is, hogy egy baba nem akar szopizni. Az Egyél libám egyél már dal szokott erre bejönni, abba a tempóba kell beállítanom a ritmust, ami a babának a legjobb. Ha még a nevét is belerakom a dalba, még erősebben csinálják. Megtanulnak ritmusra szopizni.

    Ki volt a legkisebb baba akinek énekeltél?

    Több 680 grammos babának énekeltem, akik aztán hazamehettek egészségesen.

    Meg tudnád-e azt fogalmazni, hogy a Te felelősséged meddig tart ebben a segítő szerepben?

    Ha valami olyan érzelmi reakciót, megnyilvánulást érzékelek, látok, mint például a depresszió tünetei, azt kötelességem a pszichológus felé, a helyi védőnők felé jelezni.

    A felelősségem az, hogy úgy álljak fel az inkubátor mellől, hogy azt érezzem, hogy a szülőt nem hagytam a mélyponton. Természetesen nem tudom teljesen kihozni abból az érzelmi állapotból, de ha valamit megindítottam benne, akkor reményteljesen hagyom ott. Azért azt tudni kell, hogy a remény hagyással is vigyázni kell, mert minden esetben tisztában kell lennem annak a babának az egészségi állapotával. Erre egy példa: az egyik édesanyának mondták, hogy valószínűleg Down szindrómás a gyermeke, és ilyenkor jön a kérdés az édesanyától, hogy „Ugye Te nem látod úgy?” Ilyenkor azt tudom mondani, hogy várjuk meg a vizsgálati eredményeket és hogy nagyon szép ez a kisbaba és akkor is büszke lehetsz rá, ha Down szindrómás. A gondolati közvetítés lényege ebben a helyzetben, hogy ez a kisbaba itt és ebben a pillanatban a lehető legjobban érezze magát. Fontos az itt és most megélésének átadása.

    Mi volt a PIC-en töltött legnehezebb pillanatod eddig?

    A legnehezebb pillanatom egy olyan beteg kisbabánál volt, akinél szóltak a nővérek, hogy ha bejönnek a szülők, elbúcsúznak tőle és lekapcsolják már a gépekről. Fájdalmasan érintett. A szülők kérése az volt felém, hogy a Három angyal ringat el altatót énekeljük el együtt neki.

    Még most is megérint……. Valahogy akkor, ott a Jóisten adott annyi energiát, hogy akkor nem, utána viszont zokogtam.

    Szerinted meddig tudod ezt az önkéntes munkát csinálni?

    Nem tudom. Időtlen. Amíg van olyan belső erőm és motivációm, hogy ezt tiszta szívvel csináljam. Sokat gondolkodtam ezen. Felajánlották, hogy jöjjek főállásba. Azt mondtam, hogy nem szeretnék. Ehhez a munkához belső elköteleződés kell, amit csak szabad akaratból lehet csinálni.

    Szerinted egy PIC-en dolgozó orvos, nővér tudja, hogy miért csinálod ezt az önkéntes munkát?

    Nem tudom.

    Zeneterapeutaként mi volt az eddigi legnagyobb sikerélményed?

    Az élmény nem a koraszülött intenzív osztályhoz kapcsolódik. Egy kómás fiú esete volt. Annyit kell róla tudni, hogy 18 évesen egy agyműtéten esett át és ebből a műtétből (bár az orvosok sikeresnek mondták a műtétet) nem ébredt fel. Sokáig Budapesten kezelték, majd a Veszprémi Kórházba került.

    Beszélgettem telefonon az édesanyával, hogy mégis milyen dalokat énekelt neki, amikor kisgyerek volt, próbáltam hozzá valahogy kapcsolódni. Mert nem tudhattam, hogy ő a műtét után milyen szintre került. Lehet, hogy egy hároméves gyerek, lehet, hogy egy tíz éves gyerek szintjére került. Bíztam abban, hogy ő valahol ott mélyen „bent van magában, csak valamiért nem jön ki.”

    Amikor először mentem hozzá, az orvosok és a főnővérek egy vállrántással elintézték, hogy jöhetek, de úgysem fog történni semmi, mert a gépek is azt mutatják, hogy nincsenek funkciók. Bementem és köszöntem neki, hogy itt vagyok, jöttem hozzád és most el fogom neked énekelni a Bóbitát. Természetesen semmi reakció nem volt. A harmadszori éneklésnél két könnycsepp gördült le az arcán két oldalon. Nem hitték el az orvosok.

    Hetente kétszer-háromszor jártam be hozzá és a srác egyre több reakciót mutatott. Fokozatosan jött a javulás. A közös hitből aztán egy kórházi team munka lett.  Így ébredt fel egy évnyi éneklés és gondozás után. Jelenleg rehabilitáción van Budapesten, egyedül öltözik, fürdik, újra beszél. Nagyon szép élményeim voltak vele kapcsolatban.

    Gyakorlatilag volt egy srác, akiről már mindenki lemondott, a zene által újjászületett és újra az lehet, aki volt. Felemelő, hogy ennek a részesévé válhattam.

    Hogyan tudod feldolgozni az önkéntes munkád során ért hatásokat?

    Mind az alapítvány, mind egy nagyon jó barátnőm, aki szakmabéli, rendszeresen segít a feldolgozásban. Addig szeretném ezt csinálni, amíg tiszta szívvel, örömforrásként van jelen az életemben.

    A Te hangodat ismerem Alapítvány hogyan támogatja a munkádat?

    Szupervíziót ad és továbbképzésekre juthatok el. Sok előadás és tanulás-képzés van mögötte. Eszközbázist fejlesztünk. Így mindig magasabb szintre kerülhetünk szakmaiságban is. Ha valaki szeretné ezt a pici és fiatal alapítványt támogatni, azzal a mi szakmai munkánkat támogatja, azt, hogy minél többen legyünk és minél több eszközzel (gitár) tudjuk jelen lenni a piciknél a kórházakban. Jelenleg így már hárman dolgozhatunk önkéntesként a Veszprémi Kórházban.

    Úgy gondolom, hogy minden embernek fontos, hogy legyen egy sportja, egy nyelve, egy hangszere. Amibe tudunk kapaszkodni, bármikor. A zene érzékenységre is nevel. Nem divat napjainkban a klasszikus zene, de a tapasztalat az, hogy mindig van értelme visszanyúlnunk hozzá.

    Hogy miért is fontos a zene? A kórházi látogatásom során bizonyosodtam meg róla. Tényleg láttam, amint egy gitárpengetést követően az 1170 grammos koraszülött baba pulzusa elkezdett felfelé „kúszni”. Mint ahogy azt is láttam, hogyan nyugszanak meg tőle. Sőt, azt is, hogyan lesznek képesek a nehezen evő babák a ritmus segítségével szopizni.  A zene hatása lélekemelő. Mind a babáknak, mind a szülőknek, mind pedig azoknak az önkénteseknek, akik eme nemes tevékenységet végzik hetente több alkalommal. Köszönöm, hogy személy szerint részese lehettem az élménynek! Ritának nagyon köszönjük a gondolatait, és hogy nyilatkozott a Pontblognak, amely által még több értéket közvetíthetünk!

    Ha valaki szeretné felajánlással támogatni az alapítványt, akkor itt van mód rá:

    Alapítvány neve:

    A TE HANGODAT ISMEREM ALAPÍTVÁNY A KORASZÜLÖTTEKÉRT ÉS A KISGYERMEKES CSALÁDOKÉRT

    Számlaszám: 64400116-30111411-51100010 (B3 TAKARÉKSZÖVETKEZET)

    Bővebben az alapítványról:

    http://www.atehangodatismerem.hu/

     

    Az interjút készítette: Somhegyi Dóri


    TOP10 írásainkat itt nézheted meg!

    Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

    Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.


    Eddigi interjúinkat itt olvashatjátok:

    A varrás, mint örömforrás

    Egy egyszerű vidéki gyerek hitvallása

    Na de ki az a Gyuri?

UA-26210419-2