Rezső a rezsón

    Forrás: Pixabay

    Családom kapcsolata az állatokkal mindig is rendhagyó volt, és most is az. Egyszerűen szeretjük az állatokat. Gyermekkoromban időnként úgy nézett ki az otthonunk, mint egy állatkórház. Anyám hazahozott minden törött szárnyú, fészekből kiesett madárkát és kóbor cicát. Ezek az állatok addig maradtak nálunk, amíg meg nem gyógyultak, vagy új gazdára nem találtak. Haszonállatokat nem nagyon tartottunk, pedig falun nőttem fel, de ennek a miértjét csak felnőtt fejjel értettem meg.

    Talán 6-7 éves lehettem, amikor szüleim úgy döntöttek, hogy vásárolunk egy kismalacot. Apám ólat épített, szalmát vásárolt. Izgatottan és szeretettel vártuk a kis jövevényt. Pici volt, eleven és rózsaszín. Azonnal megszerettük. Legszívesebben a szobában tartottuk volna, hogy egész nap játszhassunk vele. De praktikus okokból a malacka az udvaron foglalta el a saját lakosztályát. Másnap elneveztük Rezsőnek. Nálunk ugyanis minden állatnak volt neve, és a névadás azt jelentette, hogy ettől kezdve családtag lett. Szerettük Rezsőt, nem múlt el nap, hogy ne látogattuk volna meg többször is, ott voltunk minden etetésnél, beszéltünk hozzá, elmeséltük neki az élményeinket, haragunkat, bánatunkat. Rezső néha röffentett egyet, máskor az orrával bökdösött. Szóval barátok lettünk. Hónapok teltek el ebben a békés idillben. Rezső egyre nagyobb és súlyosabb egyéniség lett.  Aztán eljött a tél. Egyik este a szüleim azzal álltak elő, hogy másnap nagy nap lesz, mert életünkben először disznót fogunk vágni. Ez másoknál a környéken megszokott dolog volt, nálunk azonban újdonság. Megindult a készülődés, ami eleinte nagyon izgalmasnak tűnt. Milyen érdekes a gyermeki elme! Én nem gondoltam akkor, hogy a disznóvágás, egyben szeretett barátom elvesztését jelenti. Ami másnap hajnalban történt, az számomra maga volt a horror. Anyám nem engedte, hogy kimenjünk, ezért csak a szobából hallgattuk Rezső halálsikolyait, majd utolsó horkantását. Legközelebb akkor találkoztam Rezsővel, amikor a máglyán égett, mint az orleánsi szűz. Többre nem is voltam kíváncsi. Az emberek, hála a felszolgált pálinkának, jókedvűen és gyorsan dolgoztak. Rezsőből hamarosan sonka, kolbász és hurka lett. De ez engem már nem érdekelt. Amikor este leültünk vacsorázni, a mi családunk nem evett Rezsőből, még a felnőttek sem, csak szomorúan néztük a barátunkból készült ínycsiklandó ételeket. A disznótorból így lett halotti tor.

    Ettől a naptól kezdve nem vásároltunk sem malacot, sem csirkét és nem neveltünk semmilyen haszonállatot. Soha többet nem beszéltünk Rezsőről, de a hosszú gyász sokáig velünk volt….