Ragyogás

    Forrás: Pexels

    Buszon utaztam, egy anyuka a kb. 5 éves kislányával ült mellettem. A kislány megkérdezte, miért mondják rá azt az emberek, hogy ő szép? Én tovább gondoltam a kérdést: mitől lesz valaki szép, míg egy másik ember csak átlagos a szemünkben? A szépség nagyon relatív, mondhatnám azt is, hogy nem objektív kategória, ezért vált számomra érdekessé a téma. Természetesen arra nem tudok választ adni, hogy másoknak mi a szép, csak azt elemezgetem, hogy nekem mit jelent. Annál is inkább foglalkoztat ez a téma, mert manapság mindenki a tökéletességre törekszik. Külsőségekben, tudásban, sportban csak az első jó, a kitűnő és a trendeknek megfelelő külső. Ha megnézünk egy szépségversenyt, ott csupa egyforma szépséget látunk, hála a gondos válogatásnak, a plasztikai sebészeknek vagy a szépségiparnak köszönhetően. Akár egymás testvérei is lehetnének. Félreértés ne essék, nem minősíteni akarok, de néha azt érzem, a külsőségek sokkal fontosabbak manapság, mint a belső értékek.

    Elkezdtem felidézni magamban azoknak az embereknek az arcát, akiket szépnek tartok. Voltak köztük olyan személyek, akiket ismerek, és voltak olyanok is, akiket csak láttam valahol, de a vonásaik, a mozdulataik, ahogy embertársaik felé közeledtek, vagy éppel távolodtak a szituációtól; beivódtak az emlékezetembe. Jó volt rájuk nézni, mert abban a pillanatban, gesztusban volt valami varázslat.

    Számomra az volt a legérdekesebb, hogy az emlékeimben élő, általam szépnek tartott emberek, korra és nemre való tekintet nélkül, a mai trendek szerint nem számítanak szép embernek. Nem nyernének szépségversenyt, mert nem tökéletes az alakjuk, az idősebbeknek ráncaik vannak, a fiataloknak szeplőik vagy éppen nem túl szabályos fogsoruk, nem elég telt az ajkuk, és sorolhatnám……..és mégis, nekem ők szépnek számítanak. Jó, de mitől? Itt tartottam az elmélkedésemben, amikor egy szó jutott eszembe; ragyogás. Igen, nekem azok az emberek szépek, kortól és nemtől függetlenül, akik harmóniában vannak önmagukkal, akik ismerik saját értékeiket és hibáikat, akik nem tökéletesek, vagy nem mindig elsők, nem kitűnők csak emberek, akikből a belső szépség, a kedvesség és a jóság csak úgy egyszerűen kiragyog.