Mindennapi agressziónk

    Forrás: Cupcake

    Forrás: Cupcake

    Ülök a gép előtt, olvasom a híreket, nézem a tévében a híradót és megborzongok. Szinte minden második hír valami borzalomról szól. Háborúról, terrorizmusról, balesetről, halálos járványokról. Folyik a vér mindenhol. Pedig amikor szabadidőmben leülök a gép vagy a tévé elé, inkább valami szépre, megnyugtatóra vágyom. Hiába. Az agresszió nyíltan, vagy burkoltan szövi át az életünket.

    Szinte észre sem vesszük és mi is agresszívek leszünk. Már nem beszéljük meg a problémáinkat. Nem a megoldást keressük, hanem a lehetőséget, hogy a gőzt valahogy kiengedjük. Már nem érdekes az, hogy a másik ember mit miért mond vagy ír. A lényeg az, hogy a bennünk lévő feszültség távozzon.

    Nem tudom, másoknak is feltűnt-e, az alábbi jelenség: ha valaki a közösségi oldalakon megoszt egy számára tetsző hírt, írást, vagy egy motiváló képet, akkor arra kap 20 pozitív visszajelzést, de elindít legalább 10 indulatözönt és indokolatlan gyűlölködést is. Néha kedvem lenne megkérdezni ezektől az emberektől: mi bántja őket, milyen hatások érték az életben, hogy csak a rosszat feltételezik, néha még a segítőszándék mögött is.

    Az életünk során hozunk döntéseket, és a saját döntéseinkért mi vállaljuk a felelősséget, amitől nekünk lesz majd jobb vagy rosszabb. Lehet, hogy később megbánjuk, de az is lehet, hogy néhány év múlva az élet minket igazol, hogy akkor és ott jól döntöttünk. Mások döntéséről lehet véleményem, amit elmondhatok, megfogalmazhatok szépen, még akkor is, ha úgy érzem, hogy az nem egy jó döntés. De miért vitatkoznék és különösen miért „anyáznék”, ha az engem nem érint közvetlenül. Miért olyan fontos, hogy csak nekem lehet igazam, és aki az én véleményemmel nem ért egyet, azt el kell taposni, meg kell alázni.

    Én, ha feszült vagyok, felhívom a barátaimat és beszélgetek velük vagy elmegyek kirándulni, megfuttatom a kutyát és gondolkodom, hogy miért történt ez velem, keresem az okokat, elsősorban magamban. Vagy egyszerűen csak időt adok magamnak és az eseményeknek.

    A minap egy nagyon kedves ismerősömmel beszélgettem, aki viccesen megjegyezte, hogy szerinte az igazán rosszindulatú emberek tovább élnek, mert a „rosszindulat” konzervál. Igen lehet; ezek az emberek ugyanis így vezetik le a bennük felgyülemlett feszültséget és agressziót, nem törődve azzal, hogy másokat megbántanak.

    A világ agresszív, de ne felejtsük el, hogy mi emberek tesszük azzá. Viszont, ha ez így van, akár jóvá is tehetnénk, pl. ha nem ellenséget keresnénk minden bokorban, ha egy kicsit figyelnénk egymásra. Ha nem úgy akarnánk megszabadulni saját félelmeinktől, szorongásainktól, hogy másokat megalázunk.