Merjünk változtatni

    Forrás: Unsplash

    Ma többek között a nyugdíjasokról elmélkedtem, hogy más-más nemzetek kultúrájában vajon hogyan élik meg ezt az időszakot.  Jól csináljuk-e ezt mi magyarok vagy lehetne tanulni más nemzetek idős embereitől? Azt figyeltem meg, hogy mi magyarok szeretünk panaszkodni, az „Itt fáj, ott fáj”, „Jaj de rosszul aludtam” kezdetű  mondatok gyakrabban hagyják el az ajkainkat, mint a „De jót beszélgettem a barátommal”, vagy „Milyen jót sétáltam délután stb. „ kezdetű mondatokat. A napokban véletlenül olvastam egy „tanulmányt”. Az idézőjel azért kell, mert egyáltalán nem vagyok biztos, hogy az abban leírtak tényleg egy tudományos kutatás eredményei voltak, de mégis elgondolkodtató.

    Bevallom, egészen a múlt hétig azt gondoltam, hogy éveink számával arányosan csökken az agysejtjeink száma. Még annak idején az egyetemen azt tanultam, hogy 30 éves kor körül érjük el szellemi teljesítőképességünk csúcsát. Aztán ettől kezdve  szinte észrevétlenül, majd az évek számának növekedésével fokozatosan kezdünk butulni. Ennek vannak nagyon kellemetlen kísérőjelenségei, mint pl. a feledékenység is, de ki ne találkozott volna már azzal a jelenséggel, amikor az ember bemegy a spájzba és percekig áll a polcok előtt, mert a röpke két perc alatt elfelejti miért is jött be? Eleinte bosszankodunk, aztán már csak nevetünk vagy fásultan tudomásul vesszük. Néha használ, ha visszamegyünk a kiindulópontra, aztán jobb esetben eszünkbe jut. Ha meg nem, akkor elintézzük azzal, hogy az a dolog nem volt fontos. Közben tudomásul vesszük, hogy szép lassan minket is elér az időskori elbutulás. Nem jutnak eszünkbe nevek, megjelennek a házi manók, akik mindent eldugnak.

    Mivel a téma és a tünet is itt van a küszöbömön, ezért

    különböző stratégiákat dolgoztam ki,

    amivel késleltetem a folyamatot, vagy legalább is képes vagyok leplezni a környezetem elől ezt. Például nem szedek agyserkentőket, de szívesen vagyok együtt fiatalokkal, mert azt vettem észre, hogy akkor valahogy jobban beindul a gondolkodásom. Tudok most már nevetni a saját butaságomon. Szóval, megtanultam együtt élni az elkerülhetetlennel. De az említett tanulmány megcáfolja eddigi ismereteimet az agysejtekről, a tudásról, a szellemi teljesítőképességről.

    Szóval visszatérve, a „tanulmány” amerikai kutatók eredményeit közli, akik megállapították, hogy az ember kb. 70, igen jól tetszenek hallani,

    70 éves korában van szellemi teljesítőképességének csúcsán!!!!

    A feledékenység oka nem az, hogy az idegpályákon való információáramlás lelassul vagy az, hogy az idegsejtek elpusztulnak! Nem! Ennek az az oka, hogy olyan sok információt gyűjtöttünk be az évek során, hogy a sok-sok tudás ott tolong a fejünkben és megakadályozza, hogy a megfelelő nevet vagy ismeretet hívjuk elő. Szóval úgy is mondhatnám, hogy

    a butaságom és feledékenységem mögött az okosságom húzódik meg.

    Tehát, minél kevésbé jutnak eszembe a dolgok, annál okosabb vagyok 😊. Arról nem is beszélve, hogy személy szerint még el sem értem a csúcsra :-D. 

    Nos, amikor ideáig jutottam a gondolkodásban, azért egy dolog szöget ütött a fejembe. Mi itt Magyarországon valamit rosszul csinálunk. Ha elmegyünk nyugdíjba – tisztelet a kivételnek -, besavanyodunk, beszűkítjük kapcsolatainkat, képletesen bezárkózunk a négy fal közé. Szó szerint várjuk a véget!

    Ezzel szemben mit csinál egy amerikai nyugdíjas? Eladja a házát, vesz egy lakóautót és utazik. Nem aggódik, felesleges dolgokon van annyira pozitív életszemléletű, hogy az utolsó évtizedeket, amennyire lehet, kiélvezze. Tudom, ezer érvet lehet felhozni, hogy mi ezt miért nem tudjuk megtenni.

    Szóval, sok mindent lehet mondani az amerikaiakra, hogy felszínesek, hogy nem olyan nagy a lexikális tudásuk, hogy hedonisták, hogy mindent meg akarnak venni, de valamit mi is tanulhatnánk tőlük, ez pedig a pozitív gondolkodás!!!!! Például azt is, hogy az öregség nem, vagy legalább is nem feltétlenül az elbutulásról, az elszigetelődésről, a folyamatos panaszkodásról szól.

    Fontos, hogy legyenek céljaink, ne adjuk fel a vágyainkat.

    Igenis utazzunk, kiránduljunk, járjunk színházba, moziba. Találkozzunk régi barátokkal és szerezzünk újakat. Tapasztalatom szerint ez gyakran nem pénz, hanem inkább elhatározás kérdése….


    TOP10 írásainkat itt nézheted meg!

    Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

    Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.


    Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:

    Somhegyi Dóri: Mindenki más szemüveget visel

    Somhegyi Dóri: A vágyott jövő

     

    Máramarosi Gréta: Hová tettem a szemüvegem?

     

    • Category:
    • Client: Máramarosi Gréta
    • When: július 2018