Forrás: Pexels

Forrás: Pexels

Nagyon szeretek utazni. Kényelmes ember lévén, szívesen választom az utazási irodák ajánlatait. Az utazásokban nemcsak azt szeretem, hogy idegen tájakat, kultúrákat ismerhetek meg, hanem azt is, hogy új arcokkal találkozom. Utazótársaim közül mindig akad egy-kettő, akivel egy rugóra jár az agyunk és fél szavakból is megértjük egymást. Ezek az ismeretségek teszik még emlékezetesebbé és gyakran humorosabbá az egyébként fárasztó útjainkat.

Az alábbi történet idén nyáron esett meg velünk külföldön.  Egy gyaloglásban gazdag nap után tele élményekkel és kicsit kimerülten pihentünk meg a szálloda éttermében. Barátainkkal azt találgattuk, hogy ma ki nem fog vacsorázni, mert a baráti pár hölgy tagja a szárnyasokat, én pedig a halféléket nem eszem meg. A probléma hamar megoldódott: aznap este sertést szolgálnak fel. Ez igen, ma mindenki jól lakik! Békésen eszegetünk, miközben azt latolgatjuk, hogy mivel töltjük majd az estét. Épp elhatároztuk, hogy a mai megtett 12 kilométer után még azért megnéznénk az óváros éjszakai arcát is, amikor megjelent az asztalunknál egy pincér. Nem túl magas, kicsit kerek idomokkal rendelkező, körülbelül 20-22 éves fiatalember személyében. Udvariasan megkérdezte angolul, hogy teát vagy kávét kérünk. Az asztaltársaság egyhangúan a kávé mellett döntött, vagyis négy kávét kértünk, tejjel.  

A pincér gondosan felírta a rendelésünket, majd távozott. Kis idő elteltével, ismét megjelent és letett az asztalra egy csésze teát. Döbbenten néztünk egymásra, majd a pincérre mosolyogtunk, és tört angolságunkkal magyaráztuk, hogy mi kávét kértünk és abból is négyet. 

A fiú a fejét csóválta, keresgélt a papírjai között, majd felkapta a teát és távozott. Még láttuk, hogy a pult mögött valamit hevesen magyaráz a kolléganőjének, miközben sűrűn felénk pislogott. Újabb várakozás. Már – már feladtuk, de ekkor megjelent barátunk – arcán üdvözült mosollyal -, kezében egy, azaz egy csésze kávéval :-). Elégedetten tette elénk. Most már kicsit kacarászva, de mutattuk, hogy NÉGY kávét kértünk és nem egyet.  És ha nem vagyunk nagyon szemtelenek, még tejet is kérnénk hozzá :-). Pincérünkön látszott az értetlenség. Nem tudjuk miért, de azt az egy kávét is felkapta és dühösen távozott.

Ekkor döntöttünk úgy, hogy most már kivárjuk, hogy mi lesz. Nem a kávéért, hanem csak egyszerűen kíváncsiak vagyunk.  Ültünk tovább és nevetgélve fogadásokat kötöttünk. A pincér állt a pult mögött vörös fejjel, teljes tanácstalansággal az arcán. Valószínű azon gondolkodott, hogy ezeket a fura embereket honnan szalajtották??? No és miért vihognak? Az, hogy esetleg ő hibázott, vagy a kölcsönösen gyenge angolságunkból adódott a zavar, fel sem merült benne. Majd eltűnt a lengőajtó mögött és egy leveses tányért hozott a tálcáján. Letette elénk az asztal közepére…. a leveses tányérban kávé gőzölgött, a méretéből ítélve minimum négy adag. Mi a pincérre, majd egymásra néztünk és kitört belőlünk a hangos nevetés. Egyszerűen nem tudtunk uralkodni magunkon. Nevetve távoztunk az étteremből. A kávé természetesen tej nélkül az asztal közepén maradt. A pincér vörös fejjel tűnt el a lengőajtó mögött.

Másnap újra találkoztunk vele a reggelinél. Amikor észrevett bennünket, pánikszerűen menekült a konyhába és ki sem jött addig, amíg el nem mentünk letudni, az aznapra rendelt fizikai és szellemi táplálékunkat. Szerintem még most sem érti, hogy ez a négy, furcsa nyelvet beszélő idegen miért szórakozott vele….pedig mi csak négy kávét kértünk, négy csészében, kis tejjel.

Mi a tanulság? Ha külföldön jársz, pontosan fogalmazz, vagy ne akarj kávét inni! 🙂

Bábeli zűrzavar tört ki az étteremben. Vörös fej és kávé van fókuszpontban 🙂