Arctalanul

    Forrás: Unsplash

    Már egy ideje figyelem azt, hogy a közösségi oldalak milyen szerepet töltenek be az életünkben. Megfigyeléseim szerint nagyon széleskörű a paletta, mert a kapcsolattartás egyik fajtája lett, másrészt megoszthatjuk gondolatainkat, beszélgethetünk másokkal, értesülhetünk valós hírekről és álhírekről is. Kapcsolódhatunk csoportokhoz, új ismeretségeket is köthetünk. Igen, ez a pozitív oldal, de van egy másik oldala is, ami lehet, hogy csak engem zavar; ez pedig az

    arctalanság homályába burkolózó agresszió és az előítéletesség jelensége.

    Biztosan többen olvastátok vagy hallottátok annak a 11 éves gyereknek a történetét (erről már írtunk korábban), aki egy vadasparkban elővigyázatlanságból, kíváncsiságból vagy egyszerűen csak vagányságból benyúlt a rácson, ahol egy vemhes szurikáta élt. Az állat megijedt, megharapta a kisfiú kezét. A harapástól feltételezem a gyerek is megrémült, így elrántotta a kezét. Az állat leesett és elpusztult. Röviden ennyi a történet dióhéjban. Ez önmagában szomorú történet, de ha jobban belegondolunk, akkor nincs igazán nagy hírértéke.

    Talán ez volt az oka annak, hogy az első híradásokban a 11 éves gyermeket agresszív állatgyilkosnak állították be, aki nem elég, hogy benyúlt a rácson, de még állítólag földhöz is vágta a szerencsétlen vemhes állatot. Jöttek is a hozzászólások, szidták a gyereket, elmondták mindennek, még gyilkosnak is. Szinte a fejét követelték. Volt, aki az állat védelmében nem riadt vissza a gyerekkel kapcsolatos fizikai agressziótól sem. Nem tudom, hány gyalázkodó hozzászólás született, mert egy idő után, már hányingerem volt a nyers indulatok ilyen nyílt megjelenésétől.  Bocsánat, de csak arra tudtam gondolni, így

    bíztam abban, hogy  az a szerencsétlen gyerek talán nem hallja, nem olvassa ezeket a minősíthetetlen kommenteket.

    Nem lettem volna azokban a napokban a gyerek szülei és tanítói helyében sem. Persze pár nap múlva kiderült, hogy a valóságban, nem volt földhöz vágás, még csak szándékosság sem.

    Ettől fogva viszont vártam azt, hogy azok az emberek, akik két nappal korábban a keresztvizet leszedték a gyermekről, most majd

    bocsánatot kérnek tőle.

    De egyetlen egy ilyen kommentet sem olvastam. De hát ilyen a közösségi média. Névvel vagy a nélkül, fél információk alapján, általában ismeretlenül mondunk véleményt másokról. Bátrak vagyunk, gyalázkodunk, olyan embereket bántunk meg, akiket nem is ismerünk. Semmi nem fontos, csak, hogy kiadjuk magunkból a máshol keletkezett feszültségünket, a felgyülemlett agressziónkat. Hiszen ez az a fórum, ahol lehet……

    nem kell felelősséget vállalni, hiszen arctalanul tesszük mindezt, beburkolózva az ismeretlenség homályába.

    Visszatérve a történtekhez azt gondolom, hogy valóban szomorú dolog, hogy egy állat elpusztult, mert egy gyermek felelőtlen volt. Viszont azt is gondolom, hogy ez a gyermek megtanulta azt, hogy a tiltó táblák nem véletlenül vannak kitéve az állatkertekbe és a vadasparkokba. A 10-11 éves gyerekek nem mindig viselkednek racionálisan, mint ahogy annak idején mi is kipróbáltunk olyan dolgokat, amikről tudtuk, hogy nem szabad. Igen így tanuljuk meg a szabályokat. Van, akinek elég, ha elolvassa, másnak a saját bőrén kell megtapasztalnia.

    És vajon mi felnőttek mit tanulhatunk az ilyen és ehhez hasonló esetekből?

    Talán azt, hogy ne dőljünk be a hírhajhász médiának. Vagy talán azt, hogy

    ne mondjunk elhamarkodottan véleményt, ne ítélkezzünk.

    Álljunk fel a gép mellől, sportoljunk, sétáljunk, menjünk ki a szabadba. Tanuljunk meg újra örülni, nevessünk nagyokat, ne engedjük, hogy mások negatív gondolatai, életszemlélete ránk ragadjon. Ne azt nézzük, mibe köthetünk bele, hanem örüljünk az életnek. Ha véleményt nyilvánítunk, akkor azt nyíltan tegyük,

    felvállalva az arcunkat.


    TOP10 írásainkat itt nézheted meg!

    Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

    Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.


    Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:

    Somhegyi Dóri: Kínai lett a köszönés?

    Máramarosi Gréta: A kimondott szó ereje

    Balassa Rozi: Van sapkád, nincs sapkád??