Forrás: Stocknap

Kamaszkor, serdülőkor, pubertáskor – számtalan elnevezés ugyanarra az izgalmas, ugyanakkor idegeket próbára tevő időszakra. Szinte minden családban az egyik legnehezebb időszak az, amikor a gyerekek elkezdenek kamaszodni. Az addig kedves, szófogadó, alkalmazkodó gyerekből egyik napról a másikra szemtelen, feleselő, lázadó lesz. A legtöbb szülő értetlenül áll a jelenség előtt, és keresi az okokat, hogy hol és mit rontott el. A szülő eleinte próbál megértő lenni, később egyre frusztráltabbnak és tehetetlenebbnek érzi magát. Nem tudja mit és hogyan mondjon, hogy ne veszekedés, ajtócsapkodás, pofonok és a büntetések beígérése legyen a vége. Ez az az időszak, amikor elővesszük a szakirodalmat, de valahogy nem kapunk választ a kérdéseinkre. Félünk. Leginkább attól, hogy talán nem voltunk elég jó szülők, elrontottunk valamit, aminek most isszuk meg a levét. Vagy most rontunk el valamit, aminek a következményei a gyermekünk egész életére, további sorsára kihat. Úgy érezzük, hogy összeroppanunk a felelősség súlya alatt.

És mit lát ebből a kamasz? Ő ugyanúgy nem érti a helyzetet, mint a szülő. Mindenféle hormonális és fizikai változások mennek végbe benne, amiket nem ért, nem is tud megfogalmazni. Csak azt tudja, hogy erről jobb a barátokkal beszélgetni, mert nekik hasonló problémáik vannak, és jobban megértik őt. Másrészt most tanulja a társas érintkezés szabályait, megteszi az első bizonytalan lépéseket a párkapcsolatok terén. Nincs már szüksége arra, hogy valaki megmondja neki a tutit. Tapasztalni akar, tanulni a saját hibáiból. Ebben a korban kell megtanulnia, hogy mindaz, amit mond és tesz, annak következménye van, és a tetteiért neki kell vállalni a felelősséget. A kamaszkor fontos állomása a felnőtté válásnak, a személyiségfejlődésnek. Az ebben a korban átélt konfliktusaink és tapasztalataink révén tanulunk meg sok mindent, amit későbbi életünk során, mint konfliktuskezelési stratégiákat fogunk majd alkalmazni.

Jó-jó…hallom a kérdések százait, akkor hogyan kell bánni egy kamasszal? Kicsit cinikusan azt mondhatnám, hogy mindenkivel igényei szerint, de ennél azért jobbat is tudok.

Az első és legfontosabb: mindenki vegyen egy mély lélegzetet és nyugodjon meg :-). A gyermekünk nem romlott el, csak egy átmeneti fejlődési szakaszban van! Ha eddig jól neveltük, okosan, igazi értékekre tanítottuk, ez nem fog kárba veszni.  Nem veszítettük el, csak most egy kicsit háttérbe kell vonulnunk, illetve nem tiltásokkal, pofonokkal és egyéb szankciókkal kell operálnunk, hanem józan ésszel.

Van egy-két dolog, amit fontos kimondani. Hogy erre a gyerek nem mindig vevő, azaz vigyorral és gúnyos megjegyzéssel reagál… és akkor mi van? ……azért bemegy ám az az információ! Szerintem a legfontosabb, hogy legyünk tisztában saját tökéletlenségünkkel. Mi is vétünk hibákat, nem mindig vagyunk elég türelmesek, de ettől még mi vagyunk a felnőttek, e szerep összes felelősségével.

Mondjuk el neki, hogy szeretjük őt! A pattanásaival, a morgásával, a hangulatingadozásaival, az átmeneti rossz jegyeivel, a cigi- és italszagával együtt. Szeretjük, de nem minden tettével értünk egyet. Jogunk és kötelességünk a nemtetszésünknek hangot adni. Határokra és keretekre szükség van, ezeket most is mi fogjuk kijelölni, de az ésszerűség keretein belül úgy, hogy figyelembe vesszük a javaslatait és az igényeit.

Hasznos lehet, ha szerződéseket kötünk, amiben rögzítjük az általunk elvárt viselkedést, és az ezért kapható kedvezményeket; szabadság, bulik, haverok, továbbá a szerződésszegés következményeit is. Jó, ha ezt írásban is megfogalmazzuk. És ha ezt a szerződő felek aláírásukkal hitelesítik is.

Másrészt a kamasznak tudnia kell, hogy bármi történik, ránk mindig számíthat, bármilyen butaságot tesz, segítjük. De csak akkor tudunk segíteni, ha tudunk a problémáról.

Fontos, hogy tisztába legyünk azzal, hogy a kamaszkor megkerülhetetlen része a személyiségfejlődésünknek. Csak akkor leszünk érett, felelősségteljes felnőttek, ha megjárjuk a kamaszkorral járó pokol minden kínját, buktatóját. Szülőként se örüljünk annak, ha a gyerekünk nem lázad akkor, amikor itt van az ideje, mert az nem jó, hiszen kimarad az életéből egy megismételhetetlen, kalandokkal és buktatókkal teli életszakasz, ami bepótolhatatlan.

Mennyire kell pattannunk arra, amikor kamasz gyerekünk gúnyosan válaszol?