Ártatlan gyerekek....vagy mégsem?

    Forrás: Pixabay

    Rengeteg olyan esetről hallani manapság, ami arról szól, hogy felettesek, főnökök, magasabb beosztású személyek zaklatnak beosztottakat. Tulajdonképpen bármilyen szférában sor kerülhet erre. Azonban ezeknek csak a töredéke kap nyilvánosságot, a nagyobb része pedig elsikálásra kerül.

    Az én szakmámban is láttam már erre példát, szerencsére azonban engem ez eddig messziről elkerült. Ezzel ellentétben a napokban egy olyan élménnyel lettem „gazdagabb”, ami mélyen elszomorított.

    Történt ugyanis, hogy táboroztatás alatt felfigyeltem a diákok egy olyan viselkedésformájára, ami számomra tökéletesen ismeretlen és érthetetlen volt. Általában jól kijövök a diákokkal, kisebbekkel és nagyobbakkal egyaránt, de ez a hét még számomra is kellemetlen és elszomorító volt. A gimnázium előtt álló végzősök egy csoportja ugyanis teljesen kifordult magából és kontroll nélkül, vadállat módjára viselkedett a tábor alatt.

    Az első napokban ez kimerült annyiban, hogy a beszélgetések kötetlenebbekké váltak, olyan témák is feljöttek, amikre fiatal korom ellenére még én is rácsodálkoztam. Mint például hogyan sikerült a földig lerészegedni, milyen illegális anyagok kerültek már kipróbálásra, kinél volt az utolsó „jól sikerült” buli. Természetesen voltak ennél arcpirítóbb témák is.  Ennek ellenére is azonban megdöbbentő volt látni azt, hogy a 13-14 éves gyerekek mennyire máshogyan viselkednek, mint mi régen. Félreértés ne essék, nem voltam én sem szent, de bizony 13 évesen még titokban babáztam otthon, és 15 évesen vettem részt az első igazi bulimon az unokanővéremmel, amiről tízre értem haza, és meg voltam róla győződve, hogy Anyukám darabokra fog cincálni.

    Úgy tűnik, hogy a szexualitás témája ebben a korosztályban manapság abszolút elfogadott, ami a hormonális változásokkal magyarázható. Ugyanakkor mint mindenben, ebben is létezik egy határ. Egy határ, amin túl már igen kellemetlen tud lenni ez a „lazaság”, amit a mai gyerekek megengednek maguknak. Fiatal pedagógus vagyok, akarva-akaratlanul is belefutok abba, hogy a nagyobb diákok megnéznek, bókolnak, ezzel a határon belül nincs is baj, bár amennyire lehet, igyekszem kerülni ezeket a szituációkat, és az intelligensebb gyerekek is szerencsére gyorsan észreveszik, hogyha nekem valami kellemetlen – illetve ha mégsem, akkor a tudtukra adom, hogy ez bizony már nem járja. De mi van akkor, hogyha valaki ezt nem akarja észrevenni? Amikor valaki nem ért a szép szóból? Nem érzékeli azt, hogy a másiknak kellemetlen, amit művel? Ilyen volt az a srác is, akit innentől csak „Laza” néven fogok említeni.

    Laza egy jómódú fiatal. Szabadon nevelt, nagyszájú nyolcadikos diák, akinek az a legfőbb szórakozása, hogy az évfolyamtársait fogdossa, fényképezgesse, aztán közszemlére tegye a „zsákmányát”. Egy alkalommal mellém lépett és a vállamra könyökölt, amit nem hagytam szó nélkül:

    •         ” Figyelj csak! Én nem a macád vagyok… – löktem le magamról a kezét.”
    •         “Biztos…? – hangzik a válasz.”

    Egy másik alkalommal Laza egy arab szettet, konkrétan csadort készített magának az estéhez ágyneműhuzatból, ami számomra alapból ízléstelen a jelenleg a világban zajló folyamatok fényében. Ezután odalépett hozzám, miközben a folyosón a csoportomhoz tartottam:

    •         “Tanárnő! Lesz a kurtizánom…?”

    No comment…

    Laza, ugyebár egy nyolcadikból elballagott diák. A volt osztályfőnöke, aki mindig nagy szeretettel beszél egyébként azt osztályáról (innentől elneveztem ezt a csoportot Öngyilkos osztagnak), azzal a céllal hívta ide gyerekeket, hogy méltó módon zárják le a négy közös évet. Laza ennek ellenére úgy gondolta, hogy jó ötlet a táborba e-cigarettát hozni, illetve más tiltott eszközöket: szarvasos szeszes italt, cigarettát, óvszert és ki tudja, még mit… Amikor az osztályfőnöke ezért felelősségre vonta, maximális természetességgel vágta rá a Büntető Törvénykönyv adott paragrafusának megfelelő pontját, azzal a céllal, hogy jelezze a pedagógus felé, semmilyen módon nem büntetheti (pofozhatja) meg.

    Másik alkalommal azt tartotta viccesnek, hogy egy tejjel megtöltött óvszert csempészett a pedagógusok hűtőszekrényébe.

    Nem volt olyan mondat és nem volt olyan kérdés, amire ne valamilyen szexuális töltetű reakció érkezett volna a szájából némi trágársággal tarkítva.

    A záróműsoron az artistának öltözött másodikos kislányra is kéjes megjegyzést tett, amitől nekem a gyomrom is felfordult.

    A harminc éve a pályán lévő pedagógusnak szintén a vállára könyökölt, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, miközben nőnek öltözve szaladgált talpig sminkben és műbőr miniben.

    A diákok közül ő volt az egyetlen a strandon, aki nem érzékelte a személyes teret, és mindenáron „birkózni” akart velem a medencében.

    A hét záróakkordjaként az osztályfőnök a szobájába parancsolta a csoportot. A másik osztály épp búcsúzkodott, hiszen számukra is végetért a négy év, emlékeket idéztek fel, beszélgettek, nevettek, videókat és fényképeket nézegettek.

    Eközben az Öngyilkos osztag a saját szobájában tartózkodott, ahol válogatott szitkokat mormoltak az osztályfőnökük és az egész világ felé. Fel voltak háborodva, ugyanis ők aznap este nem is ittak, csak négy nappal ezelőtt este, és akkor is csak egy kicsit, mert egy üveget nyolcan fogyasztottak el. A mai napon csak energiaitaloztak, és csak emlegették, hogy milyen jól esne hozzá egy kis vodka. Emellett naponta csak egyszer mentek ki cigarettázni, és különbenis ma estére be volt készítve a vízipipa, hogy kiülhessenek a tetőre (ami életveszélyessé lett nyilvánítva egyébként) a másik osztály pár tagjával, hogy elbúcsúzzanak egymástól.

    Nyilvanvaló, hogy a csoport összes tagjáról nem mondható el mindaz, amit leírtam, ugyanakkor a hét végére mindannyiukat kerülni kezdtem. Rosszul éreztem magam a bőrömben nőként, többször vettem észre hogy egy-egy diák a trikómba bámul, ennek elkerülése érdekében pedig a nyári melegben is pulóverben mászkáltam a táboron belül, vagy egyszerűen csak nem mentem a közelükbe. Nem gondolom, hogy ez normális dolog lenne, nem érzem úgy, hogy táptalajt szolgáltattam ahhoz, hogy nyolcadikos gyerekek így viselkedjenek velem, ahogyan azt sem, hogy az osztályfőnökük, akire sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy nem állt ki az osztálya mellett mindig teljes vállszélességgel, megérdemelte volna ezt. Többször felmerült, hogy bizonyos tanulókat haza kellene küldeni, de végül nem így alakult, amiben szintén nem hibáztatom a pedagógustársamat, aki véleményem szerint csak esélyt akart adni arra, hogy a srácok változtassanak a viselkedésükön. Jól indult, mégis rossz lett a vége. Vérzik a szívem, amiért látnom kellett a munkatársnőmet szomorúan és letörten, a teljes értetlenséggel az arcán.

    Több alkalommal éreztem én is, hogy erősen uralkodnom kell magamon, nehogy véletlenül eljárjon a kezem, pedig nem vagyok egy verekedős fajta. Nem gondolom azt, hogy mindent erőszakkal kellene megoldani, ugyanakkor az sem normális, hogy egy fiatal a fentiekhez hasonló dolgokat merjen mondani a pedagógusának. Ezekben a pillanatokban csak dühös voltam, többször ezt ki is fejeztem, de később, amikor betelt a poharam, sajnos elsírtam magam.

    Itt tartunk. A világ kifordulni látszik magából. A történések teljesen abnormális fordulatot vettek, a liberális nevelés megbukott. Amikor a diák vagy diákok által elkövetett abúzus már mindennapos, a hitem az otthoni nevelésben kezd elveszni. Ameddig a pedagógusoknak naponta kell megküzdeni a szülői nyomással, addig a gyerekek azt tanulják meg, hogy ők semmiben sem vétkesek, mindent megtehetnek, és azt büntetlenül megúszhatják.

    A gyerekek ismerik a jogaikat, de nem ismerik a kötelezettségeiket, illetve halvány gőzük nincsen arról, hogy mi az, amit nem illik vagy egyszerűen tilos. A mi kezünkben pedig jóformán semmi nincsen. Előre félek, hogy milyen felnőtt válik majd ezekből a gyerekekből, akik ilyen korán tapasztalják meg a szexualitást, a könnyű drogokat, így az élvezeti cikkek széles tárházát.   

     

     

    • Category:
    • Client: Lindy
    • When: július 2017