Fred Aistaire-i Béla esete

    Forrás: FindAPhoto

    Forrás: FindAPhoto

    Nyár. Budapest. Tánctanfolyam kezdőknek, kíváncsiaknak, botlábúaknak. Én úgy tűnik, az utóbbi kategóriában kezdek neki a nem kis vállalkozásnak. Első alkalom. Előbb érkezem. Nézem az előző táncórásokat. Fél perc múlva felmerül bennem: „Mi a jó fenét keresek én itt”? Megnyugszom kicsit, amikor beszól valaki, látván arcomon a rémületet: „Nyugi…… haladók!”.

    Pár perc múlva a kezdőké a színtér. Beállok. Bemelegítés. Na eddig a pontig még menni fog. A tánctanár nagyon lassan és nagyon érthetően magyaráz. Amit csinál, azt reprodukálom. Rájövök, nem is annyira gáz ez. Elnézek jobbra. Háh….vannak nálam bénábbak!!!! Ez rendkívül megnyugtat…..elnézek a másik irányba…háh….van, aki béna is és ritmusérzékkel sem rendelkezik. Nekem az utóbbi legalább megvan. Tehát mi a konklúzió: királylány vagyok :-). Egészen addig tart ez az érzés, míg belenézek a jobb oldali nagy tükörbe hosszan. Nézem, ahogy mozognak a többiek, és ahogy én mozgok. Hát…..legalább a lépések mennek. Kicsit kockásan, de csinálom amit kell. Másfél óra múlva párcserés tánc, megjelennek a tapasztaltabb segítők is. Írásom főszereplőjét, Bélát, az első pillanatban mindenki megjegyezte; 60 év körüli, állandóan tánclépésekben járva ringatja csípőjét, ellentmondást nem tűrő egyenes tartásával. Arca valami egészen durva átszellemültségről tanúskodik. Akkor is táncol, amikor senki. Ő Béla, a magányos táncos. Ő ezzel vívja ki a figyelmet.

    Indul a párcserés tánc. Egyszercsak „megkapom” Bélát. Elkezd durván rángatni álló helyzetben, mereven és agresszíven fogja a lapockámat, és rázza ezerrel a jobb karomat, hogy figyeljek oda a könyökömre, mert ez így nem jó. Döbbenetemben annyit tudtam kinyögni, hogy értem, mit mond, de mivel ez az első órák egyike, ezért nekem még a lépésekre és a számolásra kell figyelnem, nem tudok még a kezemre is. Gondoltam, hogy ezzel kiküszöbölöm a későbbi elvárásait. Tévedtem. Nemsokára újra odapördült Béla, aki ugyanolyan agresszíven, durván, könyökömet rángatva ugyanazt a sémát követelte: csináljam most azonnal azt, ellenmondást nem tűrően, amit ő akar. Döbbenetemben csak pislogni tudtam. Jött a kipördítős figura. Miközben figyelek a tánclépésre és a számolásra, az alábbi szavak ütik meg a fülemet: „Úúúúúgy, légy nő! Ringasd a csípőd, hadd szeressek beléd, varázsolj el, légy nő”… hangja, mint egy búgó galambé. Újra pislogok. Az első gondolat, ami a tánclépés közben eszembe jutott: „Anyád szüljön sünt b….meg”. Mázli….párcsere! Tánc közben elnézek jobbra: Béla mereven néz és ha mellette lennék, tuti búgna mint a búgócsiga. Megáll a tánc. Jézusom! Miközben mereven nézek előre, Bélát egyáltalán nem zavarja, hogy csak ő perdül újra táncra. És rendületlenül ropja, tekergeti csípőjét. Élvezi, hogy mindenki őt nézi. Hülekedés közben konstatálom, hogy vége a táncórának.

    Elgondolkodtam ezen. Nem mindegy az, hogy miért nézünk másokat. Bennem nem az merült fel, hogy Béluka jaj de ügyesen táncol….hanem: ez a pasi konkrétan jó értelemben véve közveszélyes!!!! Elkezdtem modellezni az életét. Bár azt nem tudom hol lakhat, de tuti, hogy így jár boltba, az orvoshoz, így főzi az ebédjét, így megy randira, csípőjét tekerve ül le a vécére, tánclépésben szalad le a lépcsőn, sőt tuti azt sem veszi észre, ha megrázza az áram. Nézzük az előnyét: mivel sokat mozog, egészségesebben él. Mivel mozog, ezért nem lesz visszeres a lába. A mozgás boldogsághormont termel, így mindig mosolyogni fog. Tehát Béla mindig egy kis kujon marad, míg a lábai Fred Astaire-ként mozognak. Béla önbizalomhiánya ilyenformán kompenzációra kerül. Megvilágosodok, hogy ez egy boldog ember. Arra is rájövök, hogy de jó, hogy boldog, csak tőlem a közeljövőben távol tegye ezt, mert ha újra táncolnom kell vele, lehet, hogy a magas sarkú cipőm, okozni fog neki egy kéthetes mozgásszegény szobafogságot. És ha ez bekövetkezik, akkor bizony a kujonsággal teli életmód nem tud csengőszóra működni.

    De ami a lényeg: belül mindenki legalább egyszer tegye meg, hogy egy kicsit Béla lesz! Mert Bélának lenni jó! Légy Te is Béla kedves olvasó! 🙂

    • Category:
    • Client: Somhegyi Dóri
    • When: október 2016