El kell engednünk...

    Forrás: Unsplash

    Az elengedés fontos momentuma lett a Pontblog életének. Többen többször írtunk már ebben a témában, azonban nem gondoltuk volna azt, hogy a működésünkkel kapcsolatosan is majd egyszer meg kell ezt tennünk.

    Lektorunkat, Évit elengedjük a nyár végével, mert tudjuk, hogy jó lesz neki, hiszen a saját útját szeretné járni. Amikor a Pontblog alapértékeit és működési elveit létrehoztuk, fontos pillére volt a minőségi munkánknak a kétszeres lektorálás megléte.

    Évi a Pontblog megalapítása óta

    stabil bástyánk

    volt mind szakmai, mind emberi szempontból egyaránt. Sok-sok munkáját abban láthattátok, hogy logikailag nem volt bukfenc az írásainkban, továbbá abban, hogy nem akadtak a szövegeink, azaz végig tudtátok olvasni gördülékenyen a posztjainkat.

    Évi a Pontblogos létünk során mindig erős tükröt tartott.

    Határozott, konzekvens, higgadt és letisztult

    személyisége sokat adott ahhoz, hogy a Pontblog oda juthasson, ahol most van.  Személy szerint elfogult vagyok vele kapcsolatban, hiszen évtizedes igaz, mély barátság köt hozzá, így számomra a kapcsolat nem szakad meg, csak a Pontblogos létünk….. mint egy mellékszál, mely eddig erősen fűződött, lassan elvékonyult majd elszakadt azért, hogy valami újba, valami másba fektethesse tehetségét.

    Köszönjük Évi, hogy velünk voltál majdnem két évig, ezzel a Pontblog alapítói gárdájának tagjaként mindig itt leszel a szívünkben 😊.

    A jövőben határozatlan ideig a Pontblog egyszeres lektorálással működik tovább, mivel nem találtuk meg még a megfelelő személyt erre a nagyon fontos posztra. Bízunk benne, hogy azért tudjuk tartani azt a színvonalat, ami miatt ennyien vagytok velünk most már lassan két éve!

    Köszönjük 😊.