Forrás: Unsplash

Számomra mindig megfoghatatlan, kétértelmű fogalom volt ez a „szükségletek kielégítésére létrejött tevékenység”. Őszinte leszek…. soha sem éreztem úgy, hogy ebben a műfajban jól érezném magam. Minden tiszteletem azoké az embereké, akik erre áldozzák idegrendszerüket, hogy napjaink türelmetlen, kicsit hisztérikus embertömegét kiszolgálják.

De!!! Ha már így döntöttek ezek az emberek, hogy a szolgáltatási ágban képzelik el életüket, akkor azt gondolom, hogy némi empátia jobbá tehetné a vásárlást. Persze én ezt is utálom. Miért?

Pont a hisztérikus tömeg miatt.

A lábamon áthajtó bevásárlókosarak miatt. A mindent összetapogató, megjegyzést halmozók miatt. Egyre inkább olyan érzése van az embernek, hogy szórakoztató központban van és nem bevásárolni. Bosszant, hogy az ilyen „minőségi” bevásárlásért óriásokhoz kell mennem, mert a kicsi barátságos üzletek megszűntek, pont nekik köszönhetően.

És amivel most szembesültem, hogy már az óriásokban sincs senki, aki kiszolgálna. Miért? Passz! Úgy gondolom, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy a fizetés-zabáló multik milyen fizetést adnak alkalmazottaiknak. Hogy bürokratikus működésük az élettől is elveszik a kedvet. És nem csak az alkalmazottakét!

Szóval egy szép napon berohanva egy ilyen csodaboltba, ahová újságjuk csökkentett árakkal csalogatott, hihetetlen ajánlatokkal, sőt szinte ingyen adott műszaki cikkeivel. Én is rábuktam, mint gyöngytyúk arra a bizonyos orrváladékra! Úgy gondoltam naivan, hogy a pénzemért a csalinak megfelelően elégedetten távozhatok, nem nagy elvárással, úgy cirka 15 perc múlva.

És nem!

Természetesen a nem kis összeg két perc alatt tűnt el számlámról, amelyért mintegy fél évet küzdöttem, mint jól fizetett közalkalmazott.

De!!! És ez visszatérő szó, amely részemről indulatszóvá alakult át, mert itt hirtelen egy csapásra megszakadt az addig lendületes munka! Az idősebb kolléga ugyan kiállított számomra egy listát, amellyel igényt tarthattam volna kiszállításra, de ő nem ezen az osztályon dolgozott, tehát várjam meg a fehér inges urat. Feltettem – ma már belátom, hogy gyengeelméjű – kérdésemet:

”Hol találom?”

És ekkor megtudtam, ha sétálok fél órát, akkor majd egyszercsak visszajön. Éljen! És mire felocsúdtam értetlen mámoromból, ő kámforrá vált.

Máskor lehet, hogy röhögtem volna, de most inkább kényszeredetten vicsorogtam. Tehát sétáltunk… sokat… hosszan… és ekkor, 20 perc után feltűnt egy fehéringes, és férfi ember!!! Esküszöm megdobbant a szívem! Forróság öntött el, és rohantam, ahogy Hevesi Tamás mondaná, hogy ÉN LEGYEK AZ ELSŐ! És ekkor láttam meg, hogy több irányból sprintelnek ugyanígy a vásárlótársaim.

DE!!! sportkarrieremnek köszönhetően nyertem! És ekkor elhangzott a mondat a kolléga szájából: „akkor most kiírja a szállításhoz szükséges számlát, és fáradjak a GYORSPONTHOZ, ahol felvesznek a házhoz szállítási listára”.

A gyors szónál, már nem bírtam tovább, törvénytelenül felröhögtem….volna….., ha nem észleltem volna, hogy hitvesem arcán az a bizonyos ideg rángatózni kezd.

Tudtam, hogy nekem kell megfontoltnak, és nyugodtnak lenni. A helyzet komolysága nem tűrt halasztást! Hozzá teszem, ma már tudom, hogy hibázva tettem fel a kérdést: ”és hol van a gyors kolléga?” A „nemsokára jön” mondatra összerándult a gyomrom. Aztán a következő megjegyzés ténylegesen kiverte a biztosítékot: „Sétáljon egy kicsit, 15-20 perc!!!”

Felkészülve egy újabb futásra, küzdelemre, nem mozdultam 10 méternél távolabb. Kedvesemet nyugtatás okán elküldtem a kerti bútor osztályra sétálni, mivel ott  egy óra alatt egyetlen alkalmazott sem tűnt fel, így nem kellett attól tartanom, hogy vér fog folyni. És letelt a 20 perc, a kolléga megérkezett, szinte elrepült az a 1,5 óra.

A legrosszabb az volt, hogy vesztesnek éreztem magam.

Boldognak kellett volna lennem, hiszen lett egy mosógépem, hűtőm. Fejlődik a lakásom, könnyebb lesz az életem. De!!! Ez a vásárlás beleégett az agyamba, és soha a büdös életben, nem fogok ennél a cégnél vásárolni!


TOP10 írásainkat itt nézheted meg!

Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.

Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.


Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:

Balassa Rozi: Vásárlásmánia buktatókkal

Füredi Dóri: Hónap dolgozója

http://pontblog.hu/portfolio/somhegyi-dori-kesztyus-kezzel-banni/Rozi története tanít 🙂 Hogy mire? Elsősorban türelemre :-).