Forrás: Pixabay

…..aki én voltam. Sosem éreztem magam királylánynak. Alapvetően fiús lány voltam, és betegesen megfelelési kényszeres. Nem, senki sem kényszerített, de a legjobb akartam lenni, sportban, tanulásban… így a magánéletemben is. A tökéletes volt a cél, ezért nem akartam soha férjhez menni. Miért? Ma már tudom, hogy azért, mert a családunkban nem volt teljes családban élő nő, kivéve a nagyszüleimet, akiket már a tradíció is összetartott. Annak ellenére, hogy nem mentem férjhez, boldog voltam!…….és a két lányom megszületése életem legszebb napja volt.

Természetesen a lányok születése után mindenkitől azt hallgattam, hogy mikor lesz a nagy nap? Egyszer azt találtam mondani: „….majd akkor, amikor 40 leszek, és ha még együtt leszünk, mert az a nap lesz a 20 éves jubileumunk….”.  És ez a nap lassan közeledett… Érdekes, hogy megcsapott az, amit soha nem éreztem: királylány lehetnék egy napra, ami csak rólam szólna…  

Mint tudjuk, esélytelen úgy férjhez menni, hogy nem írunk alá egy-két papírt előtte, nem választunk uszályos ruhát, nincs sminkpróba és még sorolhatnám. Szóval eljött a kerek szülinapom nagy napja.  Persze azért, hogy mégis szép legyek ezen a napon, elmentem fodrászhoz, körmöshöz. Ugyan szokatlan volt, hogy a fodrászom a megkérdezésem nélkül vágta a hajamat, a körmös szerint a fehér a trendi és nem értékelte a többszöri vörös színre utalásomat sem. De egye fene, más ez a nap, mint a többi!

Csend honolt, pont a kerek szülinapomon….. nem hívtak fel, nem gratulált senki. Kedvesem meglepett egy csodaszép aranyruhával, ami tőle megszokott volt, hiszen sokszor vásárolt már meglepiből, majd ezután közölte velem, hogy elvisz valahova, de meglepetés, hogy hova. Annyi megjegyzéssel, hogy ne felejtsem el a gyerekeket felöltöztetni, lehetőleg fehérbe… Kutattam magamban, hogy vajon mi lehet a cél? Figyeltem, hogy ő mit vesz fel. Hátha  ez egy jelzés lehet! ….de fehér lenvászon nadrágja és inge csak annyit sugallt, hogy még mindig jóképű és férfias.

Irány az autó. Egy óra utazás a Pilisbe, persze közben éhesek a gyerekek, meleg van, megállás az erdőszélén. Egyik lányom „Már Angliában vagyunk?” megjegyzése után végre megálltunk. Na de hol? Persze, hogy a „fornettisnél”, mert a gyerekek belső egyensúlya a legfontosabb mindenek felett. Aztán egyszercsak megérkeztünk! De fogalmam sem volt, hogy hova. Kiszálltunk az autóból, és hirtelen ott álltunk Pilisszentlélek romjainál. És nem értettem! Mit akarunk talpig díszben, tűsarokban a vadonban? Akkor, amikor megláttam a virággal felszórt utat – ez vezetett a romok között…. akkor hirtelen megértettem. Mezítláb mentem az oltárhoz, hogy az álmok valóra váljanak. Romok, zene, barátok, szülők és én, a királylány. Ősi magyar szokás szerint mentem férjhez. A nem mindennapi eskü szövege, ami csak nekünk íródott, a bor, amit csak nekünk készítettek, a magyar kenyér, a sámán dobok, és a barátok… Ezen a napon idegenek, turisták álltak meg és ünnepeltek velünk együtt.  Előkészületi stressz és gondok nélkül. Akkor éltem meg életemben először azt, hogy királylány vagyok! ….és nem kellett megfelelnem senkinek, mert mindenki engem ünnepelt. A buli óriási volt. De a legjobb és legcsodálatosabb érzés mégis az volt, hogy 20 év után is lehetek ennyire fontos valakinek.

Milyen érzés az, ha senki nem hív fel a szülinapodon? De mégis történik…..valami….