Forrás: Unsplash
Igen, minden mondatával egyetértek Gréta múltkori írásának, amely a továbbtanulásról, a felesleges stressz hatásokról szólt, hiszen minden dolgozat, előkészítő, szidalmazás, fenyegetőzés teljesen felesleges. De! Tényleg csak az iskolarendszer hibája ez? Mert az, hogy a rendszer több sebből vérzik és hogy rossz, az egyértelmű!
Ebben a helyzetben a túloldalon ülök, így egyre többször szembesülök azzal, hogy a szülő későn ébredve, irreális elvárásokkal rendelkezik ebben az időszakban. Nem kis nyomást helyeznek, nem egy esetben az addig elhanyagolt serdülőjükre, például hogy az utolsó félévet ötösre teljesítse és egyből minimum az orvosira felvételizzen.
Mert a szülők ilyenkor persze pontosan tudják, hogy mire lenne/lett volna képes, ha csemetéjük az elmúlt években nem „sz…t” volna a tanulásra! De majd most! Szinte ostorral állnak gyermekük felett, akik az eredmény láttán egyből a gonosz, haldokló és elavult felvételi rendszer mellett kampányolnak, ahelyett, hogy magukban is keresnék az okokat.
Ennek hatására a gyerek szorongása nő. Nem érti, hogy az a szülő, aki eddig egy pofonnal, vagy egy könnyedebb megoldású majd „kijavítod mondattal” letudta addigi botlásait, hova tűnt most el? Nem érti, hogy a szülők miért állnak ki ebben az esetben, az addig „sz..r” iskolaként emlegetett suli mellett velük szemben?
Így a gyerek számára is érthetetlen, hogy mi történik a családban! Az őrület, a nyomás csak fokozódik! És csak jönnek az elvárások, az otthon kötelezően kitöltésre váró előző évi felvételik … és ekkor kiderül, hogy a szülők sem képesek kitölteni ezeket, de a leleplezés elkerülése miatt elhangzik ilyenkor a legszebb mondat: „Szedd össze magad, mert ez kevés lesz!” A gyerek újabb szorongás-löketet könyvel el, és belül már zokogva küzd tovább. Fogalma sincs, hogy miért ezt az iskolát választotta a család…..
Mert legyünk őszinték, nem a gyerek dönt.
Nem tudja mi akar lenni, mert nem tudja, hogy mi a jó neki! Könyörgöm, mi sem tudjuk, hiszen a legtöbb felnőtt a saját életével is hadilábon áll! Persze erre a szülő legtöbbször kimondott gondolata : „Azt akarom, hogy neki jobb legyen!” De azáltal, hogy mi fogalmazzuk meg, hogy neki mi a jó, már hibáztunk. Érdemes lenne megkérdezni, hogy gyermekeink mit szeretnének, és egy érzelmi szűrőn átengedni ezt az információt, mert mindenki terelhető és el lehet azt érni, hogy mindketten jól érezzük magunkat ebben a faramuci időszakban.
Ehelyett szorong a szülő, szorong a gyerek. Kialakul, egy adok-kapok időszak az iskola-szülő-gyerek háromszögben.
Mi lehetne a megoldás? Sok bölcsességet lehetne erre megfogalmazni, de egy rossz rendszert ideologizálni felesleges. Ellenben lehet beszélgetni és oldani azt, ami bennük van. Lehet azt mondani, hogy „Látom nagyon fáradt vagy, hagyd a fenébe!” Több olyan programot kellene szervezni, aminek semmi köze az iskolához! Nem mindennapi témává kellene tenni a továbbtanulás kérdését. Le lehetne ültetni gyermekünket, elővenni a mi régi bizonyítványainkat és elmondani
döntéseink eredményeit, hiányosságait. És elismerni azt, hogy nem a nyolcadikos felvételim miatt lettem ember.
Ja és én sem tudom kiszámolni a 10 pontos hülye matekpéldát a felvételiben, mert tök felesleges. És ami nagyon fontos: érdemes több, különböző szintű iskolatípust tálalni gyermekünk elé, amelyből egyet biztosan meg tud ugrani, ami által nem fog sérülni az én-képe.
Mert ne feledkezzünk el arról, hogy ezekben az időszakokban hány fiatal veszíti el önmagát… Nincs az a továbbtanulás, ami miatt érdemes elveszíteni gyermekünk bizalmát, vagy akár őt magát…..!
TOP10 írásainkat itt nézheted meg!
Ha szeretnél még a Pontblogon más bejegyzéseket is olvasni, itt megteheted.
Ha tetszett a bejegyzésünk, megoszthatod vagy lájkolhatod a tartalmat.
Hasonló témában írt bejegyzéseinket itt találod:
http://pontblog.hu/portfolio/balassa-rozi-miert-kell-ezt-tudnom/Kialakult a másik szemszög Gréta írása után. Elgondolkodtató!
Legutóbbi hozzászólások