Egyik legfontosabb erényünk...

    Forrás: Pixabay

    Létezik egy szó. Mindenki ezt  szajkózza, amíg felnövünk, majd utána is felnőttkorunkban. Sőt, ahogy öregszünk, szinte bélyeggé válik a be nem tartása. Egyet is értenék ezzel a „szajkózással”, ha nem azt látnám mindenhol, hogy ki hogyan szegi meg ezt a nagyon fontos erényt. De mi is ez?  Hát a nagybetűs HŰSÉG! Ha rólunk van szó elvárjuk, hogy minden körülmények között, hozzánk hűségesek legyenek. De kérdés, hogy mi vajon viszonozzuk-e ezt?  Ki mivel tudja megmagyarázni  hűtlenségét/árulását? És itt most NEM a szerelemre gondolok!

    Gondoljunk csak bele, hogy az életben mennyi mindenhez kellene hűségesnek lennünk és mégsem sikerül. Legyen szó munkahelyi vagy egy szimpla emberi kapcsolatról. Ez utóbbi ért utol engem nem is olyan rég. Talán a legérdekesebb megközelítése ennek a témának az, hogy egy ilyen helyzetben ki árul el kit?

    Kire nyomjuk a bélyeget, hogy csaló? Aki kilép ebből a szituációból, mert tudja, hogy lényegtelenné vált a másik számára, pedig küzdött ez ellen, vagy az, aki magabiztosan áll és semmit nem tesz a másik megtartásáért, de mindeközben hűtlennek nevezi őt, és ezt kürtöli szét?  Ki számít bátornak ebben a helyzetben? Aki mer egy új úton elindulni, úgy, hogy hű marad ahhoz, amiben hisz, amit eddig is csinált? Vagy az számít bátornak, aki csaló vagy hűtlen bélyeggel látja el a másikat, mert már nem az Ő útját járja? Mennyi megbántás, fájdalom van abban az emberben, aki úgy dönt, hogy kilép és így válik a másik szemében hűtlenné? Mekkora bátorság az, ha valaki kockáztat, és bízik a saját erejében, és kitartásában – ha már az, akiben bízott, és akkor még nem a hűtlen szerepében tetszelgett, egyszercsak lecserélte? Az, hogy hisznek benned és te hiszel valakiben, az egész életedet meghatározza…….amikor reggelente jön a „pillangók a gyomorban” érzés, és a remény, hogy ma talán másképp szól hozzám vagy néz rám… a remény, hogy talán meghallgat, érdeklődik? Tudjuk, hogy mindenki pótolható, de a hűség nem ilyen!

    Persze  otthon mindenki azt mondja, hogy ez csak munka, csak sport, csak szórakozás! Jön a „Lépj túl!” mondat. De nekünk a fél életünket jelentette, mert fontos volt…..meghatározó volt az az ember, az a munka. Mert szerettük, mert hittünk benne…

    És itt vetődik fel a kérdés: Ki veszít ilyenkor? A magabiztos ítélkező? Vagy az, aki kiváltotta belőlünk a hűtlenséget? Az az ember, aki nem hallgatott meg, akinek már nem voltunk érdekesek? Vagy mi, akik hiszünk abban az eszmében, amit kaptunk, és teszünk érte, ápoljuk?  Mi továbbra is képesek vagyunk szeretni, hinni, és mindenkit befogadni…….mert a HŰSÉG az egyik legfontosabb, sőt legmeghatározóbb része az életünknek….mert ez az alapvető értékrendünk része……és marad is!